Hirdetés
. Hirdetés

Nagyot tolt az iPhone az Apple árbevételén

|

A vállalat megerősítette, hogy elkötelezett a sokszínűség és befogadás, valamint a faji egyenlőség és igazságosság iránt.

Hirdetés

Az Apple bejelentette a 2022. június 25-én zárult harmadik pénzügyi negyedévének eredményeit. A negyedévben az Apple 83 milliárd dolláros bevételt és 19,4 milliárd dolláros, azaz részvényenként 1,20 dolláros nettó negyedéves nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 81,4 milliárd dolláros bevétellel és 21,7 milliárd dolláros, azaz részvényenként 1,30 dolláros nettó negyedéves nyereséggel.

A negyedév bruttó árrése 43,3 százalék volt az Apple pénzügyi igazgatója, Luca Maestri szerint. Az Apple negyedéves osztalékfizetést is bejelentett, részvényenként 0,23 dollárt, amelyet augusztus 11-én kell kifizetni az augusztus 8-án nyilvántartott részvényeseknek.

Hirdetés

Az iPhone és a szolgáltatások bevételei rekordot értek el a júniusi negyedévben, míg a Mac, iPad és a "viselhető eszközök, otthoni eszközök és kiegészítők" bevételei csökkentek.

Az Apple 2022-es harmadik negyedévi bevételének kategóriánkénti bontása:

  • iPhone: 40,6 milliárd dollár, az előző negyedévben elért 39,5 milliárd dollárhoz képest.
  • iPad: 7,2 milliárd dollár, az előző negyedévben mért 7,3 milliárd dollárhoz képest.
  • Mac: 7,3 milliárd dollár, az előző negyedévi 8,2 milliárd dollárhoz képest.
  • Wearables, Home és kiegészítők: 8,0 milliárd dollár, az előző negyedévi 8,7 milliárd dollárhoz képest.
  • Szolgáltatások: 19,6 milliárd dollár, szemben az előző negyedévi 17,4 milliárd dollárral.

Az Apple 2022. július 28-án, élőben közvetítette a bejelentést, amelyen Tim Cook, az Apple vezérigazgatója elmondta, szerinte az "idei negyedév rekord eredményei az Apple folyamatos erőfeszítéseiről tanúskodnak, amelyek célja az innováció, az új lehetőségek fejlesztése és vásárlóink életének gazdagítása. Mint mindig, most is az értékeinket tartjuk szem előtt, és azokat mindenben kifejezzük, amit építünk, a felhasználók adatainak és biztonságának védelmét szolgáló új funkcióktól kezdve a hozzáférhetőséget javító eszközökig, amelyek részei annak a régóta fennálló elkötelezettségünknek, hogy mindenki számára készült termékeket hozzunk létre."

"Negyedéves eredményeink továbbra is bizonyították, hogy a kihívásokkal teli működési környezet ellenére is képesek vagyunk hatékonyan irányítani üzleti tevékenységünket. Bevételi rekordot állítottunk fel minden földrajzi szegmensben és termékkategóriában minden eddiginél magasabb értéket ért el" - mondta Luca Maestri, az Apple pénzügyi igazgatója. "A negyedév során közel 23 milliárd dollár működési cash flow-t termeltünk, több mint 28 milliárd dollárt juttattunk vissza részvényeseinknek, valamint folytattuk a hosszú távú növekedési terveinkbe történő beruházásokat."

Ahogy már több mint két éve, az Apple ismét nem adott ki előrejelzést a szeptemberben záruló negyedévre vonatkozóan.

Tim Cook a most bejelentett negyedévet elemezve kiemelte, hogy a bevételek is jobbak voltak a vártnál. Negyedéves rekordok voltak Amerikában, Európában és Ázsia többi részén, valamint a feltörekvő piacokon: Brazíliában, Indonéziában és Vietnámban kétszámjegyű növekedés, Indiában pedig duplázódás volt - annak ellenére, hogy a vállalat küzdött a Covid, Ukrajna és a bizonytalan gazdasági környezet miatti kihívásokkal.

Mint kiderült, 2021-ben több mint 1,6 millió kockázatos alkalmazás és app udpate leállításával közel 1,5 milliárd dollárnyi csalárd tranzakciót akadályoztak meg. Szó volt "a jelszavakat felváltó, új generációs hitelesítő azonosító" a Passkey megoldásról is. Az új Lockdown Mode a kifinomult digitális támadások által veszélyeztetett személyek védelmére való.

Elemzői kérdésre, miszerint két évvel az 5G után milyen tényezők mozgatják az iPhone erősségét, Cook azt válaszolta: "A termék és a termékben rejlő innováció az, ami hajtja. A legfontosabb számunkra, hogy megőrizzük a hihetetlenül elégedett és hűséges vásárlóinkat. Az 5G penetráció, különösen globálisan, még mindig elég alacsony. Van okunk az optimizmusra."

Egy másik kérdés az feszegette, hogy a vállalat által bevezetett adatvédelmi irányelvek átformálták a mobil hirdetési piacot. Az igazgató válaszul leszögezte, hogy az adatvédelmet alapvető emberi jognak tekintik. Az összes adatvédelmi funkcióval azt próbálják elérni, hogy a felhasználó dönthessen arról, hogy meg akarja-e osztani az adatait vagy sem. Ez állt az alkalmazáskövetés átláthatósága és számos más funkció mögött is, megpróbálják a felhasználót képessé tenni arra, hogy saját maga rendelkezzen az adataival és saját döntéseket hozzon.

A megfizethetőség is téma volt: "A Buy now, pay later a legújabb lépés, amit ezen a fronton teszünk. Alapvetően két fő kezdeményezésen dolgozunk a megfizethetőség érdekében. A részletfizetési tervek, amelyek világszerte egyre elterjedtebbek, nem csak itt, az Egyesült Államokban, hanem különösen a feltörekvő piacokon. A cserelehetőség-programok számos piacon elérhetőek és hihetetlenül fontosak, mivel termékeink maradványértéke hatalmas megkülönböztető tényező a felhasználóink számára. Visszavihetik őket, és sokkal nagyobb értéket őriznek meg, mint más platformok. Fontos, hogy növeljük ezt a tudatosságot. A részletfizetés és a cserelehetőségek fontosak a megfizethetőség szempontjából" - mondta Cook.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.