Napcirkusz a felhőben

|

Eddig nem látott effektusokkal, valós idejű, személyes interakcióra épülő élményekkel gazdagíthatja a fejlett technológia az élő előadásokat is. TORUK - Az első repülés című produkciójával a Cirque du Soleil ismét élen jár a cirkuszművészet digitális átalakításában.

Világszerte a műfaj megújítójaként ismerik a Cirque du Soleil kanadai cirkusztársaságot. A társulat jelenleg 18 különböző előadást tart műsoron, amelyek között speciálisan kialakított helyszínekhez kötött, úgynevezett rezidens - például a Las Vegas-i hotelek színházait megtöltő -, és turnézó programok egyaránt megtalálhatók. A Mystére például 1993 óta szerepel a nevadai kaszinóvárosban található Treasure Island műsorán, míg a Varekait idén májusban láthatta a budapesti Sportaréna közönsége. A Napcikrusz mostanáig hat kontinens hatvannál több országában, több mint négyszáz városban lépett fel, és évente több, mint tízmillió belépőjegyet értékesít, összesített bevételei alapján a turnézó előadások legnagyobb producere a világon.

Meglepőnek tűnhet ezért a számok láttán, hogy a ma már 1300 artistát - közöttük volt olimpiai bajnokokat, színészeket és táncosokat -, valamint 4 ezer, félszáznál több nemzetet képviselő alkalmazottat foglalkoztató Cirque du Soleil-t nem is olyan rég, 1984-ben két volt utcai előadóművész alapította.

- A gyors és látványos fejlődés az innovációnak köszönhető, amely a mindig újító, a lehetetlennek vélt dolgokat megvalósító társaság tevékenységét a legapróbb részletekig áthatja az előadások megtervezésétől kezdve színpadra állításukon át estéről estére megtekinthető lebonyolításukig - mondta Frederic MacDonald, a Cirque du Soleil vezető account menedzsere azon a webkonferencián, amelyet a jelenleg is tartó európai turné kapcsán az SAP szervezett itteni újságíróknak.

Informatika a porondon
Kimagasló emberi kreativitás és teljesítmény nélkül a társaság aligha mutathatna fel ilyen eredményeket, elérésükhöz azonban az innovatív technológia is nélkülözhetetlen támogatást ad.

A közönség számára minden Cirque du Soleil-előadás álomszerű, de ahhoz, hogy az élmény valóban zavartalan legyen, a színfalak mögött több ezer ember összehangolt, kemény munkája szükséges, amihez két lábbal a földön kell állni. A társaság 16 éve választotta az SAP üzleti alkalmazásait a gyorsan terjeszkedő vállalat irányításához, és segítségükkel konszolidálta a világ 26 országában meglévő, 27 bankszámláján keresztül zajló pénzügyi tranzakciók kezelését éppúgy, mint a kapcsolattartást 16 ezer beszállító partnerével, valamint a beszerzések intézését. De az SAP megoldásait használja az értékesítés, a marketing és az emberierőforrás-kezelés, a tehetségmenedzsment területe is, a döntéshozatalt támogató üzletiintelligencia-alkalmazásokat is beleértve.

Négy éve a Cirque du Soleil az SAP HANA platformjára migrálta vállalatirányítási környezetét, így felhőalapú és nagyteljesítményű bigdata-analitikai eszközökkel támogatja

többek között a világot behálózó turnék megtervezését: melyik városba mikor, mely helyszínre érdemes produkciót vinni a lakosság költési szokásaiban és a műsorkínálatban kimutatható szezonalitások, az uralkodó gazdasági és politikai állapotok, illetve más tényezők függvényében. A könyvelés az SAP S/4HANA Finance megoldásával 50 százalékkal gyorsabban készül el a zárással, mint korábban, de a konszolidált környezet automatizált folyamatai más területek hatékonyságát is növelik. A társaság munkatársai a világ minden pontján a nap 24 órájában, a hét minden napján ugyanazokat a megbízható adatokat és jelentéseket érik el mobileszközökről is, így összehangolt, gyors és megalapozott döntéseket hozhatnak, proaktív módon járulhatnak hozzá az előadások zavartalan lebonyolításához és az üzlet előbbre viteléhez.

A vállalat irányítása mellett a digitális technológia csakhamar megjelent a művészi eszköztárban is, és az előadások fontos szereplőjévé vált. Az artistákat, táncosokat és színészeket például tetőtől talpig beszkennelik, hogy 3D modelljük segítségével a tervezők, majd őket követően a szabászatok a legtökéletesebben illeszkedő, a mozgást mégsem akadályozó, és a gyűrődést, a terhelést is jól viselő jelmezeket készíthessenek.

- Vízszintes helyzetéből függőleges pozícióba állítható, és a két véglet között digitális vezérléssel megannyi szögben dinamikusan dönthető színpada tette többek között emlékezetessé a Las Vegas-i MGM Grand hotelben 2005-ben debütáló KÁ előadásunkat - mondta Frederic MacDonald. - A 2007 óta turnézó KOOZA látványvilágát a fényfestés (angolul projection vagy video mapping) technológia határozta meg, amelynek szoftvere létrehozza a vetítés felületéül szolgáló fizikai objektumok digitális modelljét, és a rá illesztett képeken hanggal vagy mozgással is előidézhető effektusokat, optikai illúziókat jelenít meg. A társaság egyik legújabb produkciójában, a New York-i Broadway Lyric Theatre-ben tavaly bemutatott és egy éven át futó Paramour jeleneteiben pedig a levegőben táncoló drónokra szerelt lampionok gondoskodtak a különlegesen romantikus megvilágításról.

Digitalizált cirkuszművészet
A Cirque du Soleil kezdettől fogva nagy gondot fordított arra, hogy előadásai interaktívak legyenek, a közönséget minél szorosabban vonják be a történésekbe. Az előadóművészek gyakran elhagyják a porondot, hogy a nézőtéren folytassák a műsor egy részét, vagy a közönség egy-egy tagját invitálják a színpadra. A digitális technológiák ezen a téren is új távlatokat nyitnak, és a társaság él az innováció lehetőségével.

Frederic Macdonald és csapata az SAP szakembereivel, valamint a projekt más résztvevőivel közösen készítette el a TORUK - Az első repülés című előadás mobilalkalmazását. Az applikáció különlegessége, hogy az SAP technológiát eddig nem látott módon a kreatív folyamat szerves részévé teszi, és teljesen új szintre emeli a közönség élményét a show során, amelyet James Cameron Avatar című filmje ihletett.

- Az alkalmazáson keresztül az előadás fényfestéssel megjelenített effektusai valós idejű interakcióba lépnek a közönség tagjainál lévő okostelefonokkal - mondta Frederic MacDonald. - Míg más élő műsorok, színházi előadások és hangversenyek szervezői arra kérik a nézőtéren ülőket, hogy kapcsolják ki telefonjaikat, a Cirque du Soleil úttörő módon éppen ennek ellenkezőjére, és az alkalmazás letöltésére bátorítja őket.

Három fő alkotóelemből épül fel a megoldás. Az előadás lebonyolítását vezérlő rendszer a 40 projektorral megvalósított fényvetítéshez feltérképezi a nézőteret, és azonosítja a letöltött alkalmazást futtató okostelefonok térbeli elhelyezkedését. Az SAP HANA platformján futó analitikai szerveralkalmazás ezt követően minden székre dinamikusan, valós időben kiszámítja, hogy az ott helyet foglaló néző okostelefonján milyen fényeffektus jelenjen meg, és az utasítást a felhőalapú fényfestő program wifi, mobilinternet vagy az előadás hangrendszerén keresztül létesített ultrahang-frekvenciás kapcsolaton keresztül a mobileszközökön futó applikációba küldi. A nézők ezt értesítés formájában észlelik, feltartják okostelefonjukat, és így a megjelenő fényeffektusok aktív részeseivé válnak, a porond és a nézőtér összeolvad.

- Tisztában vagyunk vele, hogy nem minden látogatónk hoz magával okostelefont, kívánja letölteni az applikációt, vagy ha le is tölti, a műsor alatt figyeli az értesítéseket is - mondta Frederic MacDonald. - A TORUK eddigi amerikai előadásai alapján azonban elmondhatom, hogy átlagosan a nézők valamivel több, mint 29 százaléka tölti le az alkalmazást, és lép interakcióba a fényeffektusokkal. Háromezer férőhelyes arénában ez közel ezer okostelefont jelent a nézőtéren, ami azok számára is varázslatossá teszi az élményt, akiknél nincs telefon, vagy nem töltötték le az applikációt. De volt olyan esténk is, amikor a nézők 41 százaléka kapcsolódott be a történésekbe okostelefonjával, Mexikóvárosban tartott két előadásunkra pedig nem kevesebben, mint 6 ezren érkeztek mobilalkalmazásunkkal.

A TORUK eddigi 366 előadására eddig több mint 1,5 milliószor töltötték le az applikációt. Frederic MacDonald szerint mindez jól tükrözi az élő előadásokat látogató közönség nyitottságát a digitális technológiával létrehozható újszerű, valós idejű, személyes interakcióra épülő élményekre, ezért a TORUK minden bizonnyal csak az első lépés a cirkusz-, és általában az előadó művészet digitális átalakulásának útján.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!