Hirdetés

Nekik a 8 nem mindegy

|

Március 27-én jelenik meg az OTRS 8. A fejlesztési csapat már több mint egy éve teljes erővel dolgozik az OTRS új verzióján. Manuel Hechttel, az OTRS globális szoftverfejlesztési alelnökével beszélgetünk, hogy betekintést nyerjünk az OTRS 8 kulisszái mögé.

Hirdetés

Nekem nyolc, szoktuk mondani, ha édes mindegy, mi lesz a válasz. Ez azonban egyáltalán nem így van az OTRS 8-as kiadása esetében, mondja Manuel Hecht, az OTRS Group globális szoftverfejlesztési alelnöke, aki szerint a hetes után a nyolcas komoly előrelépéseket hoz.

Computerworld: Mit gondol, melyek a legfontosabb fejlesztések az OTRS 7 verzióhoz hasonlítva?           

Hirdetés

Manuel Hecht: Két fő dolgot említenék: az első az új ügyintézői felület, a második pedig az OTRS 8 azon képessége, hogy közvetlenül kapcsolódjon a Facebookhoz, a Twitterhez és a LinkedInhez.           

CW: Mi vezérelte önöket abban, hogy ezeket az innovációkat végrehajtsák?           

MH: Egyrészt az ügyfelek visszajelzései, másrészt pedig saját meggyőződésünk alapján végeztük a fejlesztéseket. Az OTRS 8 új ügyintézői felülete több mint egy új külső. Újragondoltuk a teljes folyamatát annak, ahogyan az ügyintéző az OTRS 8-ban dolgozik, és nemcsak modernizáltuk a felszín alatti technológiát, hanem le is váltottuk.           

A Facebook-, Twitter- és LinkedIn-kapcsolódással egyértelmű számunkra, hogy napjainkban a vállalatok már nemcsak telefonon és e-mailben kommunikálnak, hanem kommunikációs csatornák teljes sorát használják. Az OTRS 8 ezt veszi figyelembe, és megnyit további kommunikációs csatornákat is. Mindazonáltal, az OTRS 8 nem hagyja figyelmen kívül a verzióbiztonságot, sem az OTRS többi előnyét az új csatornák esetében sem, hanem megmarad a már létező csatornáknál alkalmazott filozófiánál.           

Hirdetés

CW: Mi az ön személyes elvárása az új kiadással kapcsolatban?           

MH: Én személy szerint sokat várok az OTRS 8-tól, mivel az OTRS történetében ez messze a legnagyobb modernizációs kiadás. Fejlesztése során több kódot cseréltünk ki, mint korábban valaha. Csak akkor lehet a mélyreható innováció szabadságával élni, ha a régi szokásoktól megszabadul a vállalat, mert így nem szükséges foglalkozni a régi problémákkal. Ez különösen így van az OTRS 8 új ügyfélfelülete esetében. Szándékosan döntöttünk úgy, hogy nemcsak a felület megjelenését és hangulatát újítjuk meg, de átírjuk a teljes technikai alapot is. Ez a radikális lépés tette lehetővé számunkra, hogy a felület körülbelül ötször gyorsabb az előzőnél.

Manuel Hecht szoftverfejlesztési alelnök, OTRS Group           

CW: Jelentős csapatmunkát végeztek az OTRS 8 befejezése érdekében. Ennek ellenére tény, hogy a legtöbb fejlesztő otthonról dolgozik. Hogyan sikerült napról napra motiválnia a csapatot?           

Hirdetés

MH: Mindenkit motivál, ha látja az értelmét annak, amit csinál. Az előző felület technológiája végigkísért minket 2001-től, az OTRS születésétől kezdve egészen máig. Ez önmagában azt mutatja, hogy mennyire jó volt, mivel az információs technológiában húsz év már jelentős kornak számít. Most, az OTRS 8-ban teljesen különböző technikai lehetőségeink vannak, mint korábban. Ezenfelül nagy jelentőséget tulajdonítunk a kollégák egymás közti fair együttműködésének is. A fejlesztők a problémákon kis csoportokban dolgoznak, naponta koordinálják a munkát, és megosztják a tapasztalataikat. A vezetőség csak akkor avatkozik be, ha tényleg szükséges. A csapatok alapvetően saját magukat szervezik. Egyfelől ez magasszintű fegyelmet kíván, másfelől növeli a személyes szabadságot a jelentős teljesítménykényszer ellenére.           

CW: Melyek voltak a legnagyobb kihívások az ön számára a fejlesztési munka során?           

MH: Számunkra a legnagyobb kihívást először is a projekt méretének meghatározása jelentette. Amint azt korábban említettem, az OTRS 8-ban több kódot cseréltünk le, mint a korábbi verziókban valaha. Ma azt mondhatom, hogy a csapatom megcsinálta. De a projekt elején ez még nem volt biztos. Teljesen át kellett szerveznünk magunkat: új belső struktúrákat és felelősségi köröket kellett kialakítanunk, amelyek korábban nem léteztek.           

CW: Hatalmas fejlesztési maratonon vannak túl, hogy az OTRS 8-at rövid idő alatt bemutassák. Hogy érzik magukat? Most mi következik?           

Hirdetés

MH: Mindenekelőtt elégedett és büszke vagyok az általunk elért eredményekre. Sokat beszéltem a fejlesztési csapatomról és magamról, de szeretném hangsúlyozni, hogy az OTRS 8 nemcsak az OTRS-fejlesztők érdeme, hanem az OTRS Group minden dolgozójának is rendkívüli eredménye. Egy ilyen összetett termék sikeres fejlesztése és piacra vezetése sokkal többet igényel puszta fejlesztésnél.           

CW: Valószínűleg nincs túl sok idő a pihenésre, mivel mindannyian tudjuk, hogy egy szoftver új kiadásával egy időben megkezdődik a következő verzió fejlesztése is. Mikor indulnak az OTRS 9 előkészületei?           

MH: Valójában már el is kezdődött az OTRS 9 előkészítése. Az ötleteink és az ügyfelek kéréseinek listája hosszú, és több OTRS-verzión keresztül folytatódni fog az OTRS 9 után is.           

CW: Mondana valamit az OTRS 9-ről?           

Hirdetés

MH: Jelenleg szeretném az OTRS 9-et háttérben tartani. Csak ennyit mondhatok. Természetesen nem hagyjuk abba az OTRS fejlesztését. Az OTRS 8 által megteremtettük az alapot a további innovatív megoldásokhoz. Folytatni fogjuk a piaci igények figyelését, hogy ügyfeleinknek megadjuk, ami a sikerükhöz szükséges.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.