Hirdetés
. Hirdetés

Nemcsak filmsztároknak jár az Oscar

|

Idén első alkalommal adták át a Mentor Oscar-t, melyre pályázati úton jelentkezhettek a mentorok és a vállalatok. Az elismeréseket a Magyarországi Coaching Konferencián vehették át a díjazottak.

Hirdetés

Mentor Oscar különdíjjal ismerték el Marczali Tibor, az Onlinet Group egyik alapítójának munkáját. A Business Coach Kft. ügyvezetője - Komócsin Laura - által alapított szakmai elismerés azoknak jár, akik mentorként önzetlenül segítik az újonnan a céghez került munkatársak beilleszkedését.

Az ügyfélhívó rendszerek és digitális médiamegoldások fejlesztésével és kereskedelmével foglalkozó cég immáron 11 éve, egy garázsból indult útnak, és mára egy nemzetközileg is ismert, négy kontinensen jelen lévő céggé nőtte ki magát. A Marczali Tibor által útjára indított mentoring program célja, hogy az újonnan érkezőknek segítsen a beilleszkedésben.

„Egy céget az ott dolgozó emberek összessége alkotja. Az arculathoz nemcsak az tartozik, hogy milyen a termék, a szolgáltatás, melyet kínálunk, hanem az is, hogy hogyan ajánljuk, hogyan képviseljük azt. Így az ő hozzáállásuk, munkájuk és lelkesedésük is felelős a cégről kialakított képért. Pontosan emiatt gondoljuk úgy, hogy sokszorosan megtérül a munkánk, a ráfordított idő, amit arra szánunk, hogy minden újonnan belépő a lehető leghamarabb beilleszkedjen és otthon érezze magát nálunk” – vélekedik Lukács Tamás ügyvezető igazgató a munkatársak hozzáállásának fontosságáról.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.