Hirdetés
. Hirdetés

Nyerő gépek a konzolpiacon

|

Novemberben még a leggyengébben teljesítő Sony is majdnem kétszer annyi PS3-at adott el, mint egy hónapja.

Hirdetés

A Wedbush Morgan korábbi adatai szerint novemberben körülbelül 1,4 milliárd dollárt termeltek volna a játékszoftverek, ami 5-7 százalékkal több az előző év megfelelő időszakában kalkulált bevételeknél. A szerény növekedés nemcsak azt jelzi, hogy a játékipar egyelőre jól bírja a pénzügyi világválságot. Ugyanilyen fontos, hogy a hálaadás napja 2007-ben november 22-ére, míg az idén 27-ére esett az Egyesült Államokban; arrafelé hagyományosan ilyenkor tör ki az ünnepi a bevásárlási láz, a 2008-as novemberi eredmény tehát sokkal jobb a tavalyinál. Összehasonlításképpen: a Nintendo Wii konzolok 40 százalékát, vagyis 800 ezer darabot a hálaadás utáni hétvégén értékesítették.

Az NPD Group piackutató csütörtökön közzétett, legfrissebb jelentése szerint az amerikai videojáték-piac 10 százalékos növekedést produkált. Ez 2,9 milliárd dollárt jelent novemberre nézve, éves szinten pedig a hardver- és szoftverértékesítés együttesen elérte a 16 milliárd dollárt, ami 22 százalékkal több a 2007-es teljesítménynél. A játékszoftverek ezen belül 1,45 milliárdot hoztak (11 százalékos növekedés), a hardverekből 1,2 milliárd folyt be (10 százalék), a fennmaradó összeget pedig a kiegészítők eladásai termelték.

Az NPD a figyelemre méltó eredményeket egyrészt azzal magyarázza, hogy nemcsak a termékválaszték szélesedett ki tavaly óta, de a potenciális felhasználók köre is folyamatosan növekszik. Másrészt erre a területre is igaz, hogy a válság éppenséggel a kereslet növekedésével jár. A videojátékok a velük eltöltött idő arányában nem számítanak különösebben költséges szórakozásnak, márpedig a válság idején az emberek a megszokottnál több időt töltenek otthon, így figyelmük az elektronikai cikkek felé fordul. A Wii konzol 800 ezres hétvégi eredményéről beszámoló Reuters a Nintendo elnökét, Satoru Iwatát idézi, aki szerint egy erős gazdaságban mindenki megveszi a kívánságlistájának élén lévő dolgokat; ha a helyzet rosszabbra fordul, akkor nem a legolcsóbbat, hanem a legelsőt veszi meg. Iwata hozzáteszi: szerencsére sokan vannak, akik a Wii konzolt az első helyre írták fel.

Hardver
A novembert meggyőző különbséggel nyerte az amúgy is piacvezető Nintendo. A havi adatokból úgy tűnik, a japán cég eladásainak csak a gyártási kapacitás szab határt. A Wii konzolokból összesen 2 millió darab kelt el - ez több, mint az Xbox 360 és a PlayStation konzolok együttes eladása. Ettől függetlenül a Microsoftnak sincs oka panaszra, hiszen az októberi 371 ezer után novemberben 836 ezer darab Xboxot vásároltak az Egyesült Államokban. A Sony PlayStation eladásaira is kedvező hatással volt a karácsonyi ajándékláz beindulása: a PS3-ból 378 ezer darab fogyott el, ami csaknem 100 százalékos növekedést jelent októberhez képest. A PS2-es konzolok továbbra is szépen teljesítenek, novemberben 206 ezret sikerült eladni belőlük. A japán gyártó egyébként összesen 2,8 millió PS3-at adott el az idén az amerikai piacon, ami 60 százalékkal jobb eredmény az előző év azonos időszakához képest.

nwii.jpg
Nintendo Wii konzol - novemberben kétmillió darab fogyott el belőle

A kézi (handheld) konzolok között a Nintendo DS ugyanilyen könnyedén, 1,6 millió a 421 ezerhez arányban verte a Sony PlayStation Portable gépét.

Szoftver
A hardverek mellett a szoftveroldalon is a Nintendo vezet, bár az egyes programok eladási rangsorában csak egy harmadik helyezésre volt jó. A tíz legjobban fogyó programból ötöt a Nintendo adott ki, a Wii Fit például 697 ezer eladott példánnyal a negyedik, annak ellenére, hogy az üzletekbe nem jut elég a szoftverből. Az NPD a játékszoftverek kapcsán is megállapítja, hogy az árverseny természetesen jelentősen befolyásolja az eladásokat, azonban ezen a piacon egyelőre az egymással rivalizáló játékok választéka a döntő tényező - jelenleg is ez mozgatja a vásárlók tömegeit, és ez lesz az iparág 2009-es sikereinek záloga.

Az NPD adatai szerint az Államokban a Gears of War 2 (Xbox 360) lett a novemberi győztes 1,56 millió darabos értékesítéssel, a második pedig a Call of Duty: World at War (ugyancsak Xbox 360) lett 1,41 millióval. A mezőny ezek után összesűrűsödik: három Wii-játék következik 6-700 ezres példányszámmal, a PlayStation 3 nevével pedig csak ezután találkozhatunk - a Call of Duty: World at War 597 ezres eladással a hatodik helyre hozta be a Sonyt.

Jövőre is kitart a lendület
A Wedbush Morgan előrejelzése szerint 2009-ben körülbelül 5 százalékkal kevesebb kézieszközt vásárolnak majd, ám 17 százalékkal növekszik a játékkonzolok eladása, ami ennél is nagyobb mértékben húzza maga után a szoftverértékesítést. Az összehasonlító diagramokat is bemutató Ars Technica értékelése szerint az iparágnak minden oka megvan rá, hogy a válság ellenére optimista legyen: nem csak az eladások növekednek, de a toplistákon az összes nagy gyártó szoftverei megjelennek, és az egész piac egészségesnek tűnik. A Nintendo hardverei hihetetlen mennyiségben fogynak, a Microsoft pedig a szoftvereivel ért el sikereket; az ünnepi időszakban eddig egyedül a Sony volt képtelen nagyot alkotni, de a japán vállalatnak sincs különösebb oka panaszra. November végére elmondhatjuk, hogy megemelkedtek a tétek - zárja értékelését az Ars Technica.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.