Hirdetés
. Hirdetés

Okosszemüveges céget vesz az Alphabet: Google Glass újratöltve?

|

A North nemrégiben adta ki Focals névre keresztelt szemüvegét, azonban az utóbbi időben a csőd szélére kerültek, amiből a Google anyacége mentheti ki őket. Ez pedig egy érdekes újrakezdést is jelenthet az új tulajdonos számára.

Hirdetés

Ki emlékszik még a Google Glass névre? Noha a nagy csinnadrattával bejelentett szemüveget többszöri próbálkozás és milliárdos marketingkampányok után sem sikerült az okostelefonokkal konkuráló eszközzé tenni, a jelek szerint a vállalatcsoport nem engedi el az okosszemüveg technológiát. Egy forrás szerint az Alphabet és a Focals nevű eszköz gyártója, a North már a felvásárlás előkészítésének legvégső fázisában tartanak.

Hirdetés

Először kezdjük egy kis visszatekintéssel. Annak idején, amikor először szivárogtak ki a fejlesztéséről szóló információk, mindenki a jövő új tech-slágerét kezdte látni benne, valahol a szeletelt kenyér 2.0 és a Mátrix között. Az apró kijelzővel felturbózott szemüveg első, szűk körben terített verziója Explorers Edition néven 2013-ban érkezett meg, de valahogy a végleges változat csak nem akart összeállni annak ellenére, hogy sokszor újratervezték hardveresen és a céljait tekintve egyaránt. Ugyan 2019-ben a Google bejelentette a Glass Enterprise Edition 2-t, de erről azóta sem derült ki sok minden, és lássuk be, a hírek első felbukkanása óta eltelt nyolc év alatt a nagy szenzációból elfeledett ötletté vált.

A North az egyik kifejezetten figyelemre méltó konkurense volt a Google Glassnek, azonban a cég az elmúlt időkben egyre komolyabb anyagi gondokkal küzdött, ugyanis eszközeit közel sem vitték olyan mértékben, ami fedezte volna az idénre bejelentett Focals 2.0 fejlesztési költségeit. A cég ahelyett, hogy kölcsönöket és befektetőket keresett volna, elkezdett szétnézni a piacon, hogy akad-e olyan nagyvállalat, ami hajlandó lenne a felvásárlásukra - úgy tűnik, hogy a Google anyacége, az Alphabet szemet is vetett rájuk.

Kifejezetten furcsa döntés lenne, ha a felvásárlás után továbbra is North néven készíthetnék a Focals szemüveget, hiszen azzal az Alpabet saját termékének, a jó ideje pátyolgatott Google Glassnek állítana konkurenciát. Márpedig a Focals 2.0 úton van, és első ránézésre sokkal letisztultabb és stílusosabb, mint a Google okosszemüvege, de persze ez nem jelenti azt, hogy felhasználói élményben is utoléri azt.

Mindenképp érdekes lesz látni, hogy mihez kezd az óriásvállalat, miután felvásárolta a Northot, hiszen még egyáltalán nem lejátszott meccs, hogy hova fejlődik ez a technológia. Az Alphabet által biztosított források segítségével a Focals és a Google Glass csapatai talán képesek lesznek megalkotni azt az eszközt, mely elhozza a várva várt forradalmat az okosszemüvegek piacán - szóval még az is lehet, hogy a közeljövőben valamilyen egybegyúrt, de végre átütőbb erejű eszközt sikerül faragni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.