Ma már mindenki tisztában lehet azzal, hogy az okosvárosok új infokommunikációs technológiákat és adatplatformokat használnak az urbánus környezet működésének javítása érdekében. A bizonytalanság abból eredhet, hogy a technológia alkalmazása önmagában kevés a sikerhez, megfelelő szabályozás és szervezeti átalakítás is szükséges. Egy város okossá válásának feltétele a működés hagyományos mintáinak megváltoztatása, a problémák függvényében többféle rendszer bevezetése és megoldás kidolgozása, továbbá szükséges a köz- és a magánszektor szereplői, valamint a civilszervezetek közötti együttműködés is.
Minderre a National League of Cities (NLC) hívja fel a figyelmet az okosváros-fejlesztések trendjeit elemző tanulmányában (Trends in Smart City Development). Az NLC a városfejlesztés támogatására létrehozott legnagyobb szervezet az Egyesült Államokban, amely több mint 1600 várost és 49 szövetségi tagállam 19 ezer települését tömöríti, így tevékenysége 218 milliónál több amerikai polgár életére kihat.
Ahány város, annyi út
Noha városonként eltérő lehet a megközelítés - miként az urbánus környezeteket sújtó problémákat is mindenütt helyi színek árnyalják -, az okosváros-kezdeményezések jellemzően három összetevőből épülnek fel, mutat rá tanulmányában az NLC. Az első pillért az adatokat előállító és gyűjtő infokommunikációs technológiák alkotják. A másodikat az analitikai eszközök, amelyek az adatokból hasznos információkat nyernek ki, A harmadik lábat pedig azok a szabályozási és szervezeti átalakítások képezik, amelyek az információk problémamegoldásban való hasznosítását, az együttműködést és az innovációt ösztönzik.
Következésképp okos az a város, amely kialakította az adatok valós idejű gyűjtéséhez és elemzéséhez szükséges technológiai infrastruktúrát, és a kapott információkat célirányosan a lakosság életminőségének javítására használja. Törekvését konkrét - például az adatok kezelésére is kiterjedő - szabályozással és működő kormányzati-szervezeti egységekkel támogatja, nem utolsósorban bevonja a közösség tagjait is a megvalósításba.
A bevált gyakorlat sokszínűségének szemléltetésére az NLC tanulmánya öt olyan város példáját vonultatja fel, amelyek az évtized elején kezdtek fejlesztésekbe. Közös az esettanulmányokban, hogy elsősorban a szabályozást és a kormányzati szervezetet érintő átalakításokra, valamint a közösség részvételére helyezik a hangsúlyt.
Chicago vezetése 2012-ben határozott egy nyílt adatplatform létrehozásáról, amelyen az innovációs és technológiai osztály felügyelete mellett információkat osztanak meg, és összedolgoznak a várost működtető funkciók. A város így többek között olyan, szenzorok telepítésére irányuló projekteken dolgozhat együtt az egyetemekkel és a magánszektor szereplőivel, amelyek valós idejű adatokat szolgáltatnak az újabb fejlesztésekhez.
Philadelphia egy évvel korábban hozta létre innovációs és technológiai osztályát, amelynek támogatásával a városvezetők gyakorlatiasabban kezelhetik az infokommunikációs kezdeményezéseket, és gyorsabban valósíthatják meg a fejlesztéseket. Ez nagyobb rálátást eredményezett, és a köz- és a magánszektor szereplőivel kialakított partneri kapcsolatokkal együtt számos okosváros-koncepció mérlegelését és kipróbálását tette lehetővé.
Ugyanebben az évben az észak-karolinai Charlotte városa a köz- és a magánszektor együttműködését kezdeményezte, hogy a lakosság létszámának gyors növekedése mellett is fenntarthatóvá tegye település működését. Az Envision Charlotte néven létrehozott szervezet többek között ismeretterjesztés útján, a felhasználói szokások megváltoztatásával kívánja csökkenteni a középületek energiafogyasztását.
San Francisco régóta élen jár a környezet védelmét, a fenntartható növekedést és a hatékonyabb közlekedést célzó okosváros-fejlesztések terén. OpenData kezdeményezése, amelyet még 2009-ben indított, számos programot támogatott mostanáig is. Bővült a tömegközlekedés hálózata és csökkent az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátása.
Végül Új-Delhi a fenntartható növekedés ENSZ által kitűzött céljaival és India átfogó okosváros-programjával összhangban olyan szabályozáson dolgozik, amely a felaprózott földterületek összevonásával javítana a környezetvédelem helyzetén.
Tapasztalatok és tanácsok
Sokféleképpen közelíthetnek a kormányzatok az urbánus környezetekre nehezedő problémák megoldásához, nincs egyenméretű megoldás, amely minden okosváros-projektre ráhúzható lenne. Az öt esettanulmány és az elérhető szakirodalom alapján az NLC mégis megfogalmazott három általános érvényű ajánlást, amelyek hasznára lehetnek a hasonló kezdeményezéseket fontolgató városoknak.
Tudja a város, hogy mit akar elérni! - Az adatgyűjtés nem lehet öncélú, akkor nyer értelmet, ha az adatok elemzése olyan információkkal szolgál, amelyek alapján a kormányzatok valódi problémákat megoldó alkalmazásokat vezethetnek be. Ezért előre tisztázni kell, hogy a kezdeményezés milyen probléma megoldására irányul, és a begyűjteni kívánt adatok miként fogják segíteni a cél elérését. Fontos ugyanakkor, hogy az egyes problémákra megoldást adó projektek illeszkedjenek a város átfogó fejlesztési tervébe és jövőképébe.
Noha az okosváros-fejlesztéseket jellemzően a magánszektor sürgeti hangosabban, a megoldandó problémákat a kormányzatnak kell kijelölnie, majd kiválasztania azokat az infokommunikációs megoldásokat, amelyek ebben a leghatékonyabban segíthetnek. Az adatok begyűjtéséhez és elemzéséhez a városok ma már számos technológiai megoldás közül választhatnak, ezért az igazi kihívás annak felmérése, hogy az adatok, az elemzésükkel nyert információk miként befolyásolják majd a kormányzat döntéseit, és milyen szervezeti erőforrásokra lesz szükség az adatok tényleges hasznosításához.
Ezzel együtt a kormányzat helyesen teszi, ha minél több okosváros-beruházást értékel ki, és számításba veszi a kínálkozó lehetőségeket, mielőtt technológiai partnert választana projektjéhez.
Törekedjen a város együttműködésre az egyetemekkel, a civilszervezetekkel és a magánszektor szereplőivel, akár más városokkal is! - Olyan szakértelemhez és pénzügyi forrásokhoz juthatnak ugyanis a városok a szerteágazó partneri kapcsolatokon keresztül, amelyek egyébként elérhetetlenek lennének számukra. Gyakran a megoldásra váró
problémák is túl összetettek ahhoz, hogy egyetlen szervezet sikeresen megoldhassa őket. Fontos, hogy a partneri kapcsolatok garantálják a projektek végigvitelét, a fejlesztések folytonosságát is, mivel külső elkötelezettségek mellett kisebb az esélye annak, hogy leállítanak vagy elhanyagolnak egy programot, ha a politikai hatalom más párt(ok) kezébe kerül.
A szerteágazó együttműködésnek persze hátrányai is lehetnek, ha a felek nem kezelik megfelelően a különböző szektorokra jellemző, eltérő szervezeti és munkakultúrából, az egyedi érdekekből vagy a kellő motiváció hiányából adódó problémákat. Pontosan tisztázni kell ezért az együttműködés szerkezetét a szerepkörök és a felelősségek meghatározásával, és rendszeres találkozókon, tájékozott kapcsolattartókon keresztül folyamatosan egyeztetni, hogy a közös munka ne torpanjon meg, és a kitűzött cél felé haladjon.
Különösen ügyelniük kell a kormányzatoknak arra, hogy az okosváros-projekteket támogató technológiákat fejlesztő cégeket üzleti érdekek vezérlik. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a technológiai megoldásokat övező retorika hatása alá, a túlzott optimizmus állapotába kerüljenek. Előnyös lehet, ha a város technológiai partnert választ magának fejlesztéseihez, de egy ilyen kapcsolatba csak alapos és tárgyilagos mérlegelés után szabad bocsátkoznia.
Az okosvárosokat gyakran éri a vád, hogy a multinacionális technológiai szállítók digitális piacterévé válnak, a lakosság nagyobb része által nehezen érthető nyelven érvelnek a fejlesztések mellett, összemossák a köz- és a magánszektor közötti határokat, elrejtve a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek újonnan jelentkező formáit. Hogy ezt elkerüljék, a kormányzatoknak mindig alulról felfelé kell építkezniük, a városukban ténylegesen meglévő problémák megoldására tervezniük a beruházásokat.
Kövesse a város az okosfejlesztések bevált gyakorlatát, és alkalmazza keretrendszereiket! - Az okosváros-kezdeményezéseket támogató technológiák folyamatosan fejlődnek, és egy részük, például a dolgok internetére épülő alkalmazások olyan területet képviselnek, amelyen az iparági szabványok még nem alakultak ki egyértelműen. Egyes városok az egyetemekkel karöltve ezért egyedi megoldásokat fejlesztenek, mások valamely nagy infokommunikációs szállító technológiájára voksolnak.
Az NLC megjegyzi tanulmányában, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumához tartozó nemzeti szabványügyi és technológiai intézet, az NIST (National Institute of Standards and Technology), valamint az okosvárosok tanácsa, az SCC (Smart Cities Council) is olyan keretrendszeren dolgozik, amely hordozhatóvá tenné a technológiát a városok között, ugyanakkor nem írna elő az újítást korlátozó, túlzott mértékű szabványosítást.
Érdemes folyamatosan figyelemmel kísérniük ezeket a fejleményeket az okosváros-fejlesztésekre készülő kormányzatoknak. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenniük, hogy még a szabványos technológiai megoldások sem szüntetik meg automatikusan a meglévő funkcionális silókat, és nem oldják meg a szervezeti átalakítással, a szektorok közötti együttműködéssel járó nehézségeket.
Ha sikerül azonban felismerni és megválaszolni ezeket a problémákat, akkor az okosfejlesztések nemcsak növelni fogják a város hatékonyságát, átláthatóságát és elszámoltathatóságát, hanem az innováció és az együttműködés szervezeti örökségét is megalapozzák, ami hosszú távon is segíteni fogja a helyi kormányzatot a lakosság életminőségének javításában.
