Hirdetés
. Hirdetés

Ötezer fős létszámleépítés a Sunnál

|

A Sun Microsystems ötezer alkalmazottjától kíván megválni, sőt eladja néhány ingatlanát és a termékskáláját is egyszerűsíti, hogy növelhesse a nyereséget.

Hirdetés

Mindezt az újonnan kinevezett elnök-vezérigazgató, Jonathan Schwartz mondta el az újságíróknak egy sajtótájékoztatón. Egy komplett rekonstrukciós tervvel álltak elő, amely a legfontosabb stratégiai döntéseket tartalmazza.

Schwartz szerint egyszerűsíteni kell a termékkínálatot, és lecsökkenteni a duplikatív kutató-fejlesztő munkálatok számát. A jövőre vonatkozó tervek között megemlítette a nyolc magos Niagara szervert.

A létszámleépítéssel kapcsolatban sem tudott pontos információkkal szolgálni. A tervezett elbocsátások száma 4-5 ezer között mozoghat, ami a 37 500 fős alkalmazotti bázis 11-13 százalékát jelenti. Arra sem tért ki, hogy a leépítések a vállalat mely részlegeit érintenék leginkább. Az viszont már biztos, hogy eladják a kaliforniai Newarkban található irodájukat, illetve elhagyják a Sunnyvale-ben bérelt helyiségek többségét is. Ha minden jól megy, a fenti megszorításokból 480-590 millió dolláros éves megtakarítást érhetnek el.

Reményeik szerint a vátozások minimális mértékben lesznek kihatással a partnerekre és a vásárlókra, sokkal inkább jót tesznek majd mindez a vállalatnak. Bár amíg a pontos tervek nem állnak készen az átalakításokról, addig azok hatásairól is nehezen lehet beszélni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.