Hirdetés
. Hirdetés

Perli a Sony a UPC-t

|

Az ír UPC-t bíróság elé állították, miután egy ír lemezkiadó vállalat nyomására előfizetőik internet elérése blokkolásra kerülhet, mivel azt zenék jogsértő letöltésére használták.

Hirdetés

A UPC-t a hasonló jogsértések kiküszöbölése érdekében egy interneten elkövetett jogsértések elleni védekezési rendszer használatára köteleznék.

Hirdetés

A “fokozatos válasz” („graduated response”) névre hallgató, interneten elkövetett jogsértések elleni védekezési rendszer úgy működik, hogy a jogsértő letöltők először figyelmeztetést kapnának, majd az internet kapcsolatukat is letilthatják.

Az e hónap elején indult eljárást a Sony Music Entertainment, a Universal Music és a Warner Music írországi leányvállalata kezdeményezte.

“A UPC sosem nézte el az ilyen jogsértéseket és mindig határozottan lépett fel minden, a hálózatán folyó jogsértő tevékenységgel szemben”, nyilatkozta a UPC szóvivője. “A UPC minden szükséges lépést megtesz a jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében, de konkrét jogszabályi előírás hiányában nem vezet be a fokozatos válaszhoz hasonló rendszert bevezetni.”

 

A 2013-as évben legtöbb szerzői jogi jogsértést többek között az amerikai énekes-dalszerző, Bruno Mars és a barbadosi énekesnő, Rihanna ellen követték el.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.