Hirdetés
. Hirdetés

Raktármennyország Szikszón

|

Borsodi gyárából három földrész piacaira szállítja népszerű energiaitalát a HELL Energy. A globális versenyben hibátlanul kell teljesítenie a megrendeléseket, ezért logisztikai központjában teljesen automatizált raktárt emelt.

Hirdetés

Miután a 2006-ban indult HELL Energy négy év alatt piacvezetővé vált Magyarországon, nemzetközi terjeszkedésbe kezdett, s ma már Brazíliától Azerbajdzsánig közel 50 országba szállítja energiaitalát és üdítőit. A tízes évektől folyamatosan bővítette szikszói üzeme kapacitásait, ahol a PET-palackos üdítők mellett napi 2 millió dobozos energiaital, valamint 4,5 millió alumíniumdoboz kerül le a töltő- és gyártósorokról.           

Ezzel párhuzamosan a HELL Energy fejlesztette logisztikai központját is, a múlt év végére készült el 6 ezer négyzetméter alapterületű és 30 méter magas, több mint 30 ezer raklap kapacitású, teljesen automatizált raktára, amelynek rámpáin egyszerre tíz teherautó rakodhat.

Hirdetés
          

- Az automatizáláshoz a HELL Energy meglévő SAP-alapú raktármenedzsment-rendszerét harmadik fél által szállított köztesszoftveren keresztül kapcsoltuk össze a raktárban dolgozó robotokat irányító rendszerrel - mondta Surányi Gábor, az itelligence Hungary fejlesztési vezetője. - A gyártóüzemből futószalagon, raklapra szerelve érkezik az áru a raktárba, ahol szoftverünk beolvassa a raklapok vonalkódját, és egyedi azonosítóval látja el azokat. Az SAP megoldása a továbbiakban ennek alapján kezeli a raklapokat, például a vállalatirányítási rendszerbe érkező vevői megrendelések teljesítéséhez összeállított munkalapokon, amelyeket szoftverünk ad át a raktár robotvezérlő rendszerének.           

Egyszerre több fontos üzleti cél is teljesült a HELL Energy raktárának automatizálásával. A manuális folyamatok kiváltásával megszűnt az emberi hibázás költséges lehetősége, aminek kockázata egy esetleges létszámbővítéssel tovább nőtt volna. A HELL Energy pontosan, egyszersmind gyorsabban tudja teljesíteni a megrendeléseket, mivel a raktári dolgozók áthelyezésével és robotok munkába állításával a hatékonyság is jelentősen nőtt. Ráadásul a készletadatok is mindig naprakészek, így az itelligence Hungary fejlesztéseivel a leltárkészítés és az auditálás sem köt le többé külön erőforrásokat.

Surányi Gábor fejlesztési vezető, itelligence Hungary           

- Készítettünk továbbá egy mobileszközön futó alkalmazást is, amellyel a gyártási műszakvezető szükség esetén átveheti az automatizált folyamatok irányítását - mondta Surányi Gábor. - A HELL Energy így például a termékpaletta bővülésével járó változásokat is zökkenőmentesen kezelheti logisztikájában.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.