Hirdetés
. Hirdetés

Robotizálás: a tudás meghatározó marad

|

Exponenciálisan digitalizálódó világunk működésének alapját egyre inkább a szoftverek, azaz a kódok jelentik. A mesterséges intelligencia fejlődésével azonban még a programozók is elgondolkoznak azon, hogy miként alakul a szakmájuk.

Hirdetés

Áthatják életünket a technológia diktálta újdonságok: chatbotokra, virtuális asszisztensekre, okos, egymással kommunikáló eszközökre támaszkodunk, a mesterséges intelligencia és a robotika átszövik a mindennapjainkat. Az ipari és logisztikai felhasználási területeken túl a robotikai megoldások hamarosan az egészségügyben, a mezőgazdaságban és a kritikus jelentőségű országos infrastruktúrák monitorozásában és karbantartásában is jelentős szerepet kapnak. Míg húsz évvel korábban a programozás rendkívül absztrakt foglalkozásnak számított, ma a szoftverfejlesztői szakma az egyik legjobban fizetett terület.

Hirdetés

Együtt dolgozunk majd
Tíz éven belül elengedhetetlen lesz az együttműködés a technológiával, vagyis előbb-utóbb bizonyos digitális tudással mindenkinek rendelkeznie kell majd a gépek kezeléséhez, legyen az komplexebb háztartási berendezés vagy munkahelyi program. De a fejlődés itt nem áll meg. A McKinsey szerint 2030-ra a jelenlegi foglalkozások 60 százaléka is legalább 30 százalékban automatizálható lesz, valamint átalakulnak a munkában hasznos és elvárt képességek is. A tanácsadó cég adatai azt mutatják, hogy a legnagyobb, szinte ugrásszerű növekedés a technológiai készségek terén várható: a jelenleg használt és szükséges digitális készségekhez képest 55 százalékkal nagyobb mértékben lesz szükségünk alapvető és akár haladóbb IT-tudásra.

Mit jelent majd ez a gyakorlatban? Egyfelől azt, hogy szinte minden munkakörben algoritmusokkal és robotokkal együttműködve végezzük majd a napi feladatainkat. Egy kicsit mindenkinek programozóvá kell majd válnia, ahogy napjainkban az internet használata sem okoz már problémát az átlagembernek. Másrészt a robotok is egyszerűsödnek majd, tehát nem okoz akkora kihívást a használatuk.

- A robotok kialakításánál az elsődleges szempont már most is az egyszerű irányíthatóság, felhasználhatóság, így például a grafikus kezelőfelületek alkalmazása a könnyű programozás érdekében. Inkább a gép alkalmazkodik az emberhez, és nem fordítva - fogalmaz Laboda Krisztián, a KUKA Hungária szoftverfejlesztési csapatvezetője.

Mi lesz a programozókkal?
De ha a programozói tudás általánossá válik, akkor szükség lesz-e a szoftverfejlesztőkre? Valójában a szakma jelenleg is viszonylag szűk - világszinten összesen mintegy 23 millió programozó dolgozik, ami várhatóan 2023-ig 27,7 millióra nő -, és nehezen követi azt az igényt, ami az automatizációval együtt jár. Bár lehet, hogy a robotok irányításához nem kell majd különleges tudás, azoknak, akik a jövő kihívásaira keresik a megoldást, nem árt majd specializálódniuk.

- A robotprogramozásban még óriási a potenciál, gyakorlatilag csak a képzeletünk szabhat határokat a fejlesztési irányoknak. Már léteznek olyan projektek, amelyek például azt célozzák meg, hogy az egyre népesebbé váló városok logisztikai kihívásait enyhítsék, de 3D nyomtatóval együttműködve hamarosan robotok is képesek lesznek házak építésére, az egészségügyi robotikai megoldásokról nem is beszélve, hogy csak néhányat említsünk azokból a példákból, amelyek hamarosan a hétköznapjainkban is éreztetik a hatásukat.

A rugalmasság, tanulási hajlam, kreatív gondolkodás már ma is alapkészségek a programozók életében. A technológiák rendkívül gyors megjelenésének köszönhetően előfordul, hogy egy programozónak egy adott éven belül is területet kell váltania, ami korábban évek alatt történt csak meg. Az ipari robotika jelenlegi megoldásain túl a felhőrobotika, a mesterséges intelligencia, gépi tanulás, blokklánc, szimuláció - mind-mind olyan tudást jelentenek, ahol még bőven van lehetőség a fejlődésre - teszi hozzá Laboda Krisztián.

A robotok nem helyettesíthetik az embert, hiszen épp az együttérzés, együtt gondolkodás emberi vonása hiányzik belőlük. Márpedig a jövőben a bonyolult információk értelmezése, továbbá a szociális, vezetői készségek is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. A vállalatok legfontosabb erőforrásai nem a digitális, hanem az emberi, interperszonális képességek, az empátia, a problémamegoldás és a kreativitás lesznek.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.