Hirdetés
. Hirdetés

SanDisk Sansa e270 - az iPod gyilkosa?

|

A SanDisk nyílt sisakos küzdelembe szállt az MP3 lejátszók piacának 70 százalékát magénak tudható Apple-lel, pontosabban az iPoddal szemben.

Hirdetés

Mint arról a Computerworld Online Újabb trónkövetelő a digitális zenei piacon című cikkében beszámoltunk, a SanDisk nem csupán a meglévő középkategóriás lejátszóinak árát csökkentette, de piacra dobta a Sansa e200-as sorozatot is, ami funkcionalitásban, megjelenésben, tömegben és a kezelőszervek kialakításában is az iPod Nano mimikrije - csak éppen többet tud és olcsóbb. Könnyen megteheti, hiszen a SanDisk a világ legnagyobb memóriakártya, illetve második legnagyobb flash-memória beszállítójaként - mely előkelő pozícióba hónapok alatt küzdötte fel magát a Samsung mögé - lényegesen nagyobb mozgástérrel rendelkezik ezen a területen.

Kipróbáltuk az újdonságot és elmondhatjuk: minden megvan benne, amit szeretünk az iPodban és minden hiányzik belőle, amit utálunk. Szeretjük az iPodok zseniális kezelőszerveinek SanDisk-féle értelmezését. Ugyan nem mozgó alkatrész nélküli, kapacitív érzékelők, de működtetésüket tekintve ugyanolyanok. A kék háttérvilágítás pedig kifejezetten jól áll a forgatható korongnak. Az 1,8 hüvelykes (4,5 centis) kijelző képminőségéről csak szuperlatívuszokban lehet nyilatkozni még akár arra is jó, hogy a feliratos filmeket nézzünk rajta. A Sansában ugyan nincs játék és világóra, de van "diavetítő" képnézegető, a már említett videó lejátszás képessége és diktafon.



Az utálatos dolog, ami szerencsére nincs benne, az az iTunes. Használhatunk helyette Media Player 10-et, amit legalább annyian gyűlölnek, mint azt, de lehetőségünk van médiaállományainkat szinkronizálni és lejátszási listáinkat létrehozni bármilyen olyan szoftverrel, mely képes MTP kompatibilis lejátszókat kezelni. Manuálisan is felmásolhatjuk az állományokat, és a Sansán is definiálhatunk egy lejátszási listát, de készüljünk fel utálatos rabszolgamunkára. Ezen kívül egyetlen programmal lesz még dolgunk a Sansával kapcsolatban: a gyártó által mellékelt egyszerűen kezelhető konverterrel, mely a különböző médiafájlokat a Sansa által kezelhető formátumúvá alakítja - például áttömöríti videóinkat.

A Sansa e200-as sorozata 2, 4, 6, illetve 8 gigabájtos változatban létezik, melyből nálunk a második legnagyobb járt. A lejátszó kapacitása a beépített microSD kártya foglalatnak köszönhetően bővíthető. E sorok írásakor a legnagyobb hozzáférhető ilyen memória 2 gigabájtos. Kézenfekvő az összehasonlítás a méretében legközelebb álló - vékonyabb, mint tesztünk tárgya, de másik két dimenziójában nagyjából ugyanakkora - iPod Nano-val. Az Apple lejátszójából a legnagyobb kapacitású is már nyolc gigabájtos és nem képes videólejátszásra, míg az ára körülbelül 80 000 forint.

Névjegy: SanDisk Sansa e270

Kapacitás: 6 GB
Bővíthetőség: microSD kártyával
Interface: USB 2.0
Támogatott állókép: JPEG, TIFF, PNG, BMP, GIF
Támogatott mozgókép: AVI, MPEG-1, MPEG-2, MPG, MPE, VOB, DAT, ASF QuickTime Mov, WMV.
Méret: 44,1 x 88.9 x 13,2 mm
Súly: 75 gramm
Bruttó ár: 71 918 F>
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.