Hirdetés
. Hirdetés

Sok magyar cég nem tervez előre

|

A vállalatok harmada csak a mában gondolkodik - áll egy friss kutatásban.

Hirdetés

A magyar cégek 32 százaléka nem tervez előre, pedig az üzletmenet és a munkaerő tudatos tervezése segíti a szakemberhiánnyal kapcsolatos kockázatok leküzdését, a szervezeti hatékonyság növelését, s kedvező hatással lehet a vállalat versenyképességére is – derült ki a HVG HR Center megbízásából készített kutatásból, amely a közép- és nagyvállalatok jövőbeli terveit és diplomás munkaerővel kapcsolatos igényeit vizsgálta.

Hirdetés

A csaknem ötszáz vállalat megkérdezésével készített reprezentatív kutatás eredményeit csütörtökön, budapesti sajtóbeszélgetésen ismertette Veres Rita, a kutatást a GVI-vel közösen végző Aon Hewitt cégvezetője.

Kiemelte: a vállalatok csaknem fele szerint a nemzetközi és hazai szabályozáshoz való igazodás a hosszú távú siker legfontosabb tényezője.

 

 

A technológiai változásokhoz való alkalmazkodás a 6. helyen szerepel, miközben a nemzetközi kutatásokban a második-harmadik helyet szokta elfoglalni ez a tényező - mondta.

Veres Rita ismertette: tízből négy cég szerint a gépészmérnökökből lesz a legnagyobb hiány 2017-ig a magyar gazdaságban, míg minden harmadik vállalat villamosmérnök-hiányt prognosztizál, akiket a jármű és közlekedésmérnökök követnek.    
 
A kutatásból kiderült, hogy a cégek jobban preferálják a pár éves tapasztalattal rendelkező munkatársakat, minden hetedik-nyolcadik nyitott pozíció szól csak pályakezdőknek. Ez az arány gépmérnököknél 20 százalék, villamosmérnököknél 17-18 százalék, tehát itt jóval nagyobb a kereslet a fiatalok iránt – tette hozzá az Aon Hewitt cégvezetője.    
 
A felmérés készítői arra is rákérdeztek, milyen problémák vannak a pálykezdők munkára való felkészültségével. Minden harmadik cég a tapasztalat hiányát említette, ami a nyelvtudásbeli hiányosságoknál is fontosabb.
   
A cégek ötöde szerint a fiatalok beilleszkedése sem megy mindenütt simán, de kiemelték az önálló munkavégzés, a kreativitás, a csapatszellem és a kommunikációs készségek fejlesztésének fontosságát is – mondta Veres Rita.    
 
Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a kutatási eredményeket követő beszélgetésen kiemelte: a gyakorlati képzés hiányát számos vállalat kifogásolja, amire a duális képzés a válasz. Az államtitkár szerint megteremtették annak a lehetőségét, hogy vállalati szakemberek úgy vehessenek részt a felsőoktatási képzésben, ahogy az egyetemi oktatók - erről törvény is rendelkezni fog majd.      
 
A kutatás elkészítését az Audi Hungaria Motor Kft., a Robert Bosch Kft., a Nestlé Hungária Kft. és a Telenor Magyarország Zrt. támogatta.
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.