Hirdetés
. Hirdetés

Sun: növekvő szerverpiaci részesedés

|

Növelte részesedését a szerverek világpiacán a Sun Microsystems a Gartner Dataquest piackutató cég első negyedéves felmérése szerint.

Hirdetés

A Sun megerősítette az első helyét a UNIX platformú kiszolgálók eladásában mind a bevételek, mind pedig az értékesítési darabszám alapján. A Gartner felmérésének megállapítása szerint éves szinten a cég világszerte 7,6 százalékkal növelte a szervereladásokból származó bevételeit, sőt az első öt szerverszállító közül egyedüliként növekedtek bevételei éves és negyedéves szinten egyaránt.

A UNIX-alapú szerverek világpiacán, a szervereladásokból származó összes bevétel 31,4 százalákát szerezte meg a Sun, ezáltal az első helyre került, a UNIX platformú kiszolgálók világszintű értékesítéséből származó bevételek alapján. A SunFire 490-es kiszolgálóra vetített bevételi eredmények éves szinten 142,7 százalékkal, a SunFire 890-es esetében pedig 86,8 százalékkal nőttek, míg a SunFire Coolthreads T2000-es szerverekből származó bevételek negyedévről-negyedévre sorozatosan megduplázódtak. A Sun a UNIX szerverek értékesítési darabszámait tekintve is első helyen áll 51,2 százalékos részesedésével.

Az első öt szerverszállító közül éves szinten a Sun eredményei nőttek a legnagyobb mértékben a Linux platformra épülő szerverek bevételeit és eladási darabszámait tekintve is. A Sun éves szinten több mint kétszeresére növelte az Opteron alapú x64-es (x86-os architektúrájú 64 bites) kiszolgálók eladásából származó bevételeit.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.