Hirdetés
. Hirdetés

Szaporodó panaszok a Microsoft ellen

|

Az Adobe és a Symantec után a McAfee is támadást indított a Windows Vista ellen. A cégek szerint a Microsoft tisztességtelen módon terjeszkedik.

Hirdetés

A Reuters két hete már beszámolt arról, hogy az Adobe és a Symantec felkérte az Európai Bizottságot: tegyen lépéseket a microsoft Windows >Vista operációs rendszerével kapcsolatban. Az Adobe azt sérelmezte, hogy a konszern bármiféle licencdíj fizetése nélkül építheti be a különböző dokumentumformátumok, így például a PDF fájlok olvasásának és létrehozásának lehetőségét a Vistába. A Symantec a biztonsági szoftvereket gyártó cégek aggályait fogalmazta meg az operációs rendszerrel kapcsolatban, amihez hétfőn a McAfee is csatlakozott. A Financial Times keddi számában a szoftvercég egész oldalas hirdetést jelentetett meg, melyben George Samenuk elnök-vezérigazgató és munkatársai fogalmazzák meg sérelmeiket.

A McAfee állítása szerint a Vista egyes jellemzői miatt látványosan csökken majd a felhasználók biztonsága. A két cég két fő problémája közül az egyi a rendszer 64 bites változatának PatchGuard funkciója, mely Samenuk szerint nemcsak az illetéktelen behatások ellen nyújt védelmet, de a biztonsági cégeket is megakadályozza abban, hogy lényegileg hozzáférjenek a Vistához, és végrehajtsák a felhasználók biztonsága szempontjából szükségesnek ítélt lépéseket. "A felhasználók egyelőre bíznak bennünk, de ha ez a bizalom megkopik, az minden Internet- és PC-felhasználót fájdalmasan érint majd" - áll a sajtóközleményben. A Microsoft nevében Stephen Toulouse válaszolt a McAfee polémiájára: "A kernelt futás közben piszkálni olyan, mintha egy autóban akkor próbálnánk gyertyát cserélni, amikor jár a motor. Ez nem állhat egyetlen felhasználó érdekében sem."

A McAfee másik problémája a Windows Security Center (WSC) nevű biztonsági interfésszel kapcsolatos. Mivel a Microsoft nem engedi kikapcsolni a WSC-t, az ügyfelek nem tudják majd gépükre telepíteni a harmadik fél által gyártott biztonsági konzolokat. Márpedig Samenuk szerint éppen ezek segítségével orvosolhatók leghatékonyabban a Vistában levő potenciális vagy valós biztonsági problémák, de a megfelelő interfész hiányában a felhasználókat nem lehet majd figyelmeztetni rájuk.

Joe Wilcox, a Jupiter Research elemzője szerint nem eszik ilyen forrón a kását. A szakember elmondta: sokak szerint a rivális vállalatok ugyan a fair playre és a felhasználók érdekeire hivatkoznak, ám felháborodásuk valódi oka az, hogy a Vistához való hozzáférés lehetőségeinek beszűkülése az ő megélhetésüket veszélyezteti. Wilcox szerint jó példa minderre, hogy az operációs rendszer hivatkozott 64 bites változatát a 100 főnél többet foglalkoztató vállalatok mindössze 5 százaléka használja. Tény, hogy ahányszor a Microsoft beteszi a lábát egy adott piacra, a piac szereplőinek száma csökkenni kezd. Mindezzel kapcsolatban azonban valós veszély, hogy a kifulladó verseny által lelassuló innováció a Vistával kapcsolatos problémák elszaporodásához vezethet. Elég, ha visszaemlékszünk az Internet Explorer történetére: a Microsoft összes riválisát kiszorítva megnyerte a böngészőháborút, azonban a további fejlesztésekkel egészen addig adós maradt, amíg fel nem bukkantak az újabb kihívók.

Az Adobe és a Symantec szintén elsősorban a Microsoft biztonsági funkcióit kifogásolta az Európai Bizottság előtt. A vállalatok az Európai Unió és a Microsoft közötti, régóta tartó vita a kiújulását akarják meglovagolni; ismeretes, hogy Neelie Kroes, az EU versenyügyi biztosa már figyelmeztette a Microsoftot, hogy egyes új funkciók az operációs rendszerbe való integrálása megsértheti az európai versenyjogot. Az Unió mindazonáltal a Vista piacra kerülését nem akadályozhatja meg, mivel csak elkészült termékkel kapcsolatban indíthat bármiféle vizsgálatot, a Microsoft pedig egyelőre ragaszkodik a Vista minden egyes bitjéhez.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.