Hirdetés
. Hirdetés

Tíz új cég került be a Start it @K&H inkubátorba

|

Öt iparág képviseletében 10 startup került be a Start it @K&H inkubátorba, ahol fél éven keresztül, üzleti tanácsadást, dedikált iparági mentorokat belvárosi irodát, és a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét vehetik igénybe ahhoz, hogy akár nemzetközi szinten is sikeres vállalkozás válhasson belőlük.

Hirdetés

A K&H fenntarthatósági stratégiájának része a vállalkozásösztönzés, a pénzintézet több mint 30 éves szakmai hátterével ezért most olyan segítséget nyújt a hazai startupok számára, amely a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk. "Start it @K&H inkubátorprogramunkra 37, többnyire informatikai érdekeltségű csapat jelentkezett, de a pályázók között az egészségügy, oktatás, turizmus, szállítás, pénzügy és jog szektorában újítást tervező startupok is indultak. Egyértelműen kijelenthetjük tehát, hogy ma már egyre több területet hódít meg a startup világ" - mondta el Németh Balázs, a K&H Változáskezelés divíziójának vezetője a nyertes csapatok kiválasztásakor.

Hirdetés

A pályázati lehetőség lezárultával 10 új cég került be a Start it @K&H inkubátorba, és kap helyet az alkotói légterű, inspirációforrásként is szolgáló közösségi térben, ahol a féléves inkubálás során folyamatos üzleti tanácsadást és képzést kapnak, találkozhatnak a különböző szektorok szakértőivel, dedikált iparági mentorok segítik a vállalkozás lendületes fejlődését és a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerébe is bekerülnek.

"Az első körös szakértői értékelés során három szempont szerint pontoztuk a jelentkező startupokat: az ötlet minősége, a csapat sajátosságai, illetve a piaci potenciál alapján mérlegeltünk. A legjobb 16 csapatot invitáltuk meg a startup ökoszisztémában leginkább Pitch Day-ként nevezett szakmai konzultációra, majd a végső prezentációk megtekintését követően egy banki és külsős szakemberekből álló zsűri döntött a programba bekerülő csapatokról" - tájékoztatott a most lezárult kiválasztási folyamatról Németh Balázs.

A Start it @K&H inkubátorba bekerült 10 startup:

  • A Poizo csapata egy ún. "smart mobil infra-fűtőtest" elkészítésén dolgozik, amely a legegészségesebb fűtési technológiát, a távoli infravörös hullámokat alkalmazza energiatakarékos módon. Az eszközt használó kis csoportok tagjai, pl. egy meeting résztvevői vagy egy család tagjai egyénileg tudják beállítani, személyre szabni a számukra ideális hőmérsékletet.
  • Az EVA (Extended Visual Assistant) egy olyan, mobiltelefonhoz csatlakoztatható okosszemüveg, amely vakok és gyengén látók számára készült. A készülék mesterséges intelligencia segítségével navigál a városban, ismeri fel a környező tárgyakat, szövegeket és egyéb jelzéseket, és viselőjével élőszóban ismerteti azokat. A csapat nem titkolt szándéka, hogy kiegészítse, de még inkább pótolja a nehezen beszerezhető, hosszú kiképzési idejű, drága vakvezető kutyákat.
  • A Potzak csapat applikációja segítséget nyújt azoknak a nőknek, akiknek a szülés után szétnyílt a hasizmuk, és ez maradandó változásokat eredményezett. Olyan speciális gyakorlatokkal, edzésprogrammal segítik az anyákat, amely mögött 15 évnyi nyílt hasizom rehabilitációs szakmai tapasztalat áll.
  • A DigID.ME egy digitális személyazonosító megoldás, amely univerzálisan segíti a hétköznapi életben a mindenféle irat nélküli, biztonságos személyazonosítást, legyen szó egy tömegközlekedési utazási szituációról vagy épp egy rendőri igazoltatásról.
  • A Dosgolpes egy hordozható okos flamenco tánctábla, amely mobil applikációval összekötve egyaránt segít amatőr és profi tánctanulóknak ritmusérzékük fejlesztésében, lépéseik tökéletesítésében és koreográfiájuk rögzítésében.
  • A WeShop egy intelligens bevásárlókosár összehasonlító felület. A vásárló összeállítja a heti vagy havi nagy bevásárlását, amiről a rendszer megmondja, hogy összességében melyik online áruházban a legolcsóbb az adott kosár, és oda is irányítja a vevőt, megtartva a már összeállított virtuális kosarát. A csapat célja, hogy éves szinten - a nem kevés idő mellett - százezreket spóroljon meg a szolgáltatást használó háztartások számára.
  • A Frida az ételérzékenységgel küzdőknek kínál közvetett segítséget oly módon, hogy az őket kiszolgáló éttermeket glutén, laktóz, tej, tojás, liszt stb., tehát allergén anyagoktól mentes ételek előállítására oktatják, és a vendéglátóipari piac szereplőit gyűjtik, minősítik és ellenőrzik a fenti szempontok alapján.
  • A UniPie olyan alkalmazás, amely az egyetemi könyvtárak és jegyzetek tartalmát alakítja át és gyűjti össze digitális, könnyen kereshető és értékelhető, előfizethető tudássá.
  • A Cogito célja, hogy a tegnap még elsősorban intézményi jellegű egyetemi oktatás holnaptól inkább közösségi élmény legyen. Az app célja, hogy az elavult, papír alapú anyagok helyett személyre szabott, validált, up-to-date jegyzetek és az adott tudományterület napi tudását tükröző forrásanyagok álljanak az egyetemi hallgatók rendelkezésére.
  • A DynamO Pricing egy mesterséges intelligencia alapú, automatizált árazó rendszer, tanuló algoritmus. A csapat a jelenlegi tesztüzemben a megmaradt mozijegyek értékesítésére fókuszál, de a fejlesztés célja, hogy kiterjesszék a rendszer felhasználási területeit.
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.