Hirdetés
. Hirdetés

Tömegcikk és innováció

|

Az IBM x86-os szerverüzletágának átvételével a Lenovo nemcsak termékeket, technológiát és piacot vásárol, hanem a Kék Óriás szakembereivel is erősíti csapatát. A formula egyszer már bevált.

Hirdetés

Kína kereskedelmi minisztériuma július elején hagyta jóvá azt a megállapodást, melynek értelmében a Lenovo felvásárolná az IBM x86-os szervereket gyártó és értékesítő üzletágát. A tervek szerint az akvizíció a torony kivitelű, illetve rackszekrénybe szerelhető System x kiszolgálókat, a BladeCenter, valamint a Flex System pengeszervereket és integrált infrastruktúrát, valamint a hozzájuk tartozó hálózati kapcsolókat, szoftvereket és karbantartási szolgáltatásokat érinti. Miután a 2,3 milliárd dollár értékű tranzakcióra az Európai Unió versenyhivatala korábban már rábólintott, csupán az Egyesült Államok illetékes hatóságainak kell még zöld fényt adniuk a lezáráshoz, amire a két cég szerint még az idén sor kerülhet. Ezt követően a Lenovo várhatóan az IBM preferált beszállítója lesz az x86-os szerverek és technológiák terén.

Hirdetés

– A tranzakció hatósági jóváhagyása az eddigiekben nem vetett fel kérdéseket, ezért arra számítunk, hogy a folyamat hátralevő része is zökkenőmentes lesz – mondta lapunknak Iris Džeba, az IBM System x és PureSystems szervereinek közép-kelet-európai értékesítési igazgatója. – Amint megkapunk minden szükséges engedélyt, az átmenet szakaszába lépünk, amelyben x86-os üzletágunk két hullámban átkerül a Lenovóhoz, a szervezetet, a folyamatokat és mindenekelőtt az embereket, világszerte 7500 kollégát is beleértve. Nagyon fontosnak tartom, hogy az akvizícióval a Lenovo nemcsak termékeket, technológiát és piacot vásárol, hanem az IBM szakembereivel is erősíti csapatát. Éppen ezért arra számítunk, hogy ügyfeleink és partnereink számára az átmenet teljesen transzparens lesz. A szervereken a Lenovo logója persze új lesz számukra, de továbbra is ugyanazokkal az emberekkel tarthatják majd a kapcsolatot, akiket az IBM-nél megismertek.

 

Déjà vu
Vitathatatlan, hogy az infrastruktúra egyre fontosabb szerepet tölt be a szervezetek életében, amelyek a kor követelményeinek megfelelően igyekeznek megújítani informatikai környezetüket. Minden eddiginél gyorsabban kell válaszolniuk az olyan változást hozó piaci trendekre, mint amilyen a számítási felhő és az üzleti analitika, miközben az adatvagyon védelme is sokkal nagyobb figyelmet követel, mint korábban bármikor. Ezt az átalakulást, a rugalmas, agilis és hatékony IT-környezet kialakítását a szervezeteknek ráadásul visszafogott költségvetésből kell megoldaniuk, és pontosan ezért vált ilyen fontossá az infrastruktúra napjainkban – mondta Adalio Sanchez, az IBM x86-os és PureSystems megoldásokért felelős vezérigazgatója.

– Egyszerre több fronton is kimagaslóan kell teljesítenie az x86-os rendszerek szállítójának, hogy ilyen piaci körülmények között releváns maradhasson – mondta Adalio Sanchez. – Mindenekelőtt innovatív termékeket kell letennie az asztalra, amelyeket az üzlet előnyére használhat, és ehhez mélyreható szakmai tudás szükséges az adatközpontok területén. A sikerhez ugyanakkor az is elengedhetetlen, hogy a piac méretét kiaknázva ezeket a rendszereket a legnagyobb hatékonysággal állítsa elő és értékesítse, maga is gyorsan válaszoljon a változó piaci trendekre, és minden ügyfele mellett mindig ott álljon megbízható partnerként. Amikor ez a tranzakció lezárul, az IBM és a Lenovo mindezekben a dimenziókban ki fogja magát tüntetni elkötelezettségével. A vállalati rendszerek, szerverek és tárolók fejlesztésén keresztül az IBM továbbra is olyan technológiákon fog dolgozni, amelyek megkülönböztetik ezeket a termékeket a piacon. A Lenovo pedig mindehhez azt az üzletméretet, működési hatékonyságot és kiterjedt értékesítői hálózatot adja, amely az x86-os innovációval együtt a siker záloga ebben a szegmensben.

A két cég munkamegosztását ismertető szavak sokak fülében ismerősen csenghetnek. Amikor az IBM 2005-ben bejelentette, hogy eladja PC-üzletágát, és vele együtt az ikonikus ThinkPad termékvonalat, méghozzá egy kínai cégnek, amelyről addig a távol-keleti országon kívül alig hallott valaki, többen a szívükhöz kaptak. Mások, a versenytárs PC-szállítók a tenyerüket dörzsölték, mert arra számítottak, hogy az ügyfelek tömegével pártolnak majd el, és hozzájuk menekülnek. A történet azonban más fordulatot vett, a Lenovo azóta a világ egyik, ha nem a legnagyobb PC-gyártójává nőtt, eladásaival maga mögé utasítva a Dellt, sőt időnként – legutóbb az idei év első negyedében – a HP-t is.

– Fogalmazhatunk úgy, hogy természetes választás volt, amikor az IBM a Lenovóval kötött megállapodást az x86-os üzletág eladásáról – mondta Srđan Vučićević, az IBM System x csoportjának dél-kelet-európai vezetője. – A Lenovo az IBM PC-üzletágának átvételével korábban már bizonyított, és a mostani tranzakcióval ezt megismételheti. Ne feledjük, hogy a cég nemcsak az x86-os szerverek, hanem a tárolók és a kliensek vonatkozásában is az IBM preferált partnere lesz, így olyan csomagot kínálhat a szervezeteknek, amely alighanem joggal tart majd számot érdeklődésre. A kutatás-fejlesztés, a nagy hozzáadott értékű megoldások kidolgozásával együtt az IBM DNS-ébe van írva, míg a Lenovo a nagy tömegben értékesíthető eszközök szakértője, a kettő nagyon jól kiegészíti egymást.

Stratégiai éleslátás
Az akvizíció lezártát követően az IBM nagyvállalati rendszereinek portfólióját a System z nagygépek, a Power-architektúrára épülő szerverek és Flex-csomópontok, tárolómegoldások, valamint PureApplication és PureData integrált rendszerek fogják alkotni. Ezzel párhuzamosan az IBM az x86-os technológiák fejlesztését is folytatja, amelyre korábban 1 milliárd dolláros pénzügyi keretet irányzott elő, míg a Lenovóhoz kerülő System x és PureSystems-rendszerek értékesítésével foglalkozó üzleti partnerek támogatására 250 millió dollár költségvetésű programot indít. Ebből a pénzből többek között az értékesítési tervet teljesítő partnereket jutalmazza, és több mint száz bemutató körutat, valamint közös marketingkampányokat is finanszíroz majd a cég.

Komoly változásokat is előidézhet az x86-os szerverek világpiacán a Lenovóval tervezett tranzakció – állapította meg anyalapunk, az amerikai Computerworld elemzőket megszólaltató cikkében.

Az x86-os szerverek forgalmából származó bevételei alapján az IBM 15,7 százalékos részesedésével a harmadik legnagyobb szállító volt ezen a piacon 2012-ben az IDC adatai szerint. Ez a tortaszelet azonban évről évre egyre kisebb lett, 2010-ben az IBM még 17,4 százalékos részesedéssel bírt a piacon, legutóbb pedig, az idei év első negyedében 23 százalékkal kisebb bevételre tett szert az x86-os szerverek eladásából, mint egy évvel korábban.
Részben azzal is magyarázható ez, hogy az x86-os szerverek mindinkább tömegcikké válnak, így kikerülnek a szoftverekre és szolgáltatásokra, a nagy értéket hordozó megoldásokra összpontosító IBM stratégiai fókuszából.

– A cég korábban sem teketóriázott sokat, ha elérkezettnek látta az idejét, hogy megváljon valamely üzletágtól – mondta Charles King, a Pund-IT elemzője. – A PC-k, a nyomtatók és a merevlemezek után most az alacsonyabb árkategóriájú x86-os szerverek is a tömegcikké váló termékek sorsára jutnak.

Ginni Rometty, az IBM vezérigazgatója ugyanolyan érdekelt a stratégia éles fókuszálásában, mint elődei. Rometty nem hagy kétséget afelől, hogy az IBM nem kíván tömegcikkeket értékesíteni, emlékeztetett Richard Partridge, a Gartner elemzője. „Mi más utat választottunk, az innováció és az újragondolás nagyobb érték felé vezető útját”, idézte az elemző a vezérigazgatót a cég éves jelentéséből.

Alátámasztja ezt az a körülmény is, hogy az IBM továbbra is megtartja x86-os architektúrára épülő PureApplication és PureData integrált rendszereit, amelyeket olyan speciális feladatokra fejlesztett, mint az analitika és az üzleti intelligencia.

– A Lenovo viszont, amely a PC-üzletág megvásárlásából kihozta a lehető legtöbbet, a mostani akvizíció részeként az IBM szakembereit, értékesítőit és vezetőit is átveszi, így például hozzáférhet azokhoz az észak-amerikai, nagyvállalati ügyfelekhez is, amelyeket jelenleg a HP és a Dell szolgál ki – mondta Richard Fichera, a Forrester elemzője. – Ez eddig még egyetlen ázsiai szállítónak sem sikerült.

Mindez persze másképp is végződhet, de ahogyan Jean Bozman, az IDC elemzője fogalmazott, a piaci szereplők körében minden változás alkalmat ad az erőviszonyok átrendezésére is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.