Hirdetés
. Hirdetés

Tovább zsugorodik a CeBIT

|

A vezető mobilcégek után a Shuttle is kihagyja a világ legnagyobb IT rendezvényét, bár idén még a Sonyval egy pavilonban mutatkozott be.

Hirdetés

A CeBIT pár éve kezdte meg zsugorodását, de a folyamat minden eddiginél látványosabban gyorsul. A távolmaradók sorát a Nokia kezdte, aki egyébként nem csupán újdonságaival jelent meg a legutóbbi pár alkalommal az észak-német városban, hanem a szabadterületen Nokia szervízközpontot is felállított, így hatalmas alapterületen vonulva fel. Őket követte a BenQ - beleértve mobiltelefon gyártó részlegét a BenQ Mobile-t - azzal a bejelentéssel, hogy nem vesz részt a jövő márciusban megrendezésre kerülő CeBIT-en.

A Small Form Factor barebone PC-ket gyártó Shuttle 15 éves hagyományt szakít meg azzal, hogy a 2007-es CeBIT-en nem szándékozik részt venni. Az idén még ugyanabban a pavilonban állított ki, mint a Sony, NEC, vagy az ASUS. Hatalmas alapterületű standján számtalan gépen játszottak folyamatosan egymás ellen hálózatos játékokat a látogatók. Mint azt Melanie Liu marketingvezető elmondta, a jövőben inkább más útját keresik annak, hogy hogyan érjék el az ügyfeleket és viszonteladókat: "Sajnos az elmúlt pár évben problémáink voltak azzal, hogy a kulcsfontosságú döntéshozókat a CeBIT segítségével érjük el." Ez a megállapítás azért érdekes, mert a cég apró, szexi számítógépei egyértelműen zömében a végfelhasználókat célozzák.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár