Hirdetés
. Hirdetés

Új SAP bevezetések

|

Két új ügyfeléről számolt be nemrég a szoftvercég. Már busztársaság, és eszközkezelő is SAP technológián fut.

Hirdetés

A havonta több mint 7 millió utast szállító – a Vértes Volán, és az Alba Volán utódvállalataként működő - Közép-nyugatmagyarországi Közlekedési Központ (KNYKK) a hatékony működést várja el az SAP rendszerétől. A központosított közbeszerzés keretében megvalósult iparágspecifikus bevezetés költsége 78 millió forint volt, a hat hónapos bevezetési folyamat után számos terület (pl. eszközgazdálkodás, logisztika, pénzügy) mellett a személyügyi rendszert, bérszámfejtést is az SAP üzleti szoftvere adja.

Hirdetés

A két Volán közlekedési központba való beolvadása új informatikai koncepció létrehozását tette szükségessé. Ennek köszönhetően pontos, egységes képet kap működése minden mozzanatáról az ezer fő felett foglalkoztató társaság. A vállalatirányítási rendszerrel emellett lehetővé válik például az ötszáznál is több autóbusz karbantartásának jobb megtervezése, adminisztrációja, a számlák egységes kezelése, utalása, a kapacitáskihasználtság mérésének támogatása. A több ezer partnerrel dolgozó társaságnál gyorsabbá, ellenőrzöttebbé válik a számlafeldolgozás is, illetve napi szinten követhető lesz a bevételek, kiadások alakulása. A fejlett analitikai funkciókkal egyúttal könnyebb lesz a különféle beszámolók elkészítése, a vállalati stratégia támogatása.

Fenntartható gazdasági növekedés vállalatirányítással

Az SAP mint megoldásszállító és tanácsadó partner támogatja a MARK Magyar Reorganizációs és Eszközkezelő Zrt. integrált üzleti rendszerbevezetését.

Az SAP banki iparági megoldása lefedi a MARK Zrt. valamennyi működési folyamatát. Az alkalmazás különlegessége a követelés- és ingatlankezelési komponensek teljes körű integrációja, amellyel a tervezetten 300 milliárd forint értékű eszközállományt fogja átláthatóan és eredményesen menedzselni a MARK.

A hagyományos banki rendszerektől eltérően a front-end szerepét egy „ügykezelő” megoldás tölti be, amely az átvett eszközök gazdaságos hasznosításáért felelős portfóliómenedzserek számára egységes felületet biztosít az eszközökhöz kapcsolódó valamennyi információ elérésére és a folyamat elindítására. Az egységes informatikai megoldás emellett támogatni fogja a portfólió- és eszközszintű, valamint a vállalati üzleti tervezést, a back-office adminisztrációs feladatokat, és tartalmaz egy teljes vezetői információs rendszert is. Az integrált eszköztár használatával bármilyen kimutatás azonnal elkészíthető, így a MARK menedzsmentje mindig aktuális, és pontos képpel rendelkezhet tevékenysége minden elemi mozzanatáról. Mindezt az SAP új generációs memóriaalapú technológiája, az SAP HANA támogatja, amely lehetővé teszi az egyszerűsített, és valós idejű adatfeldolgozást a társaság számára.

 

 

- A magyarországi nem teljesítő projekthitelek és a hozzájuk tartozó ingatlanok aktuális piaci helyzete kapcsán új tőkepiaci szegmens van születőben – jelentette ki Kandrács Csaba, a MARK Zrt. vezérigazgatója. Az elmúlt év végén alakult társaság felépítésekor kiemelt feladat volt a hatékony belső infrastruktúra és korszerű informatikai háttér megteremtése, és ez az SAP közreműködésével rekordidő alatt sikerült. A MARK feladata, hogy a nem teljesítő projekthitelek felvásárlásával csökkenjenek a hazai pénzügyi rendszerben rejlő kockázatok, nőjön a kereskedelmi bankok hitelezési képessége és hajlandósága, hogy a bankrendszer a jelenleginél eredményesebben járuljon hozzá Magyarország fenntartható gazdasági növekedéséhez – mondta Kandrács Csaba, a MARK Zrt. vezérigazgatója.

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy „a magyar közszférában is megfigyelhető a nemzetközi legjobb gyakorlatok terjedése, melyhez hazai hozzáadott érték is társul. Ennek egyik legjobb példája a nemzetgazdaságilag kiemelt szerepet betöltő MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt., ahol a nemzetközi megoldásokra épülő hazai modell felhasználása lehetővé tette a rendszer rendkívül rövid idő (4 hónap) alatt történő sikeres bevezetését. Ez a legmodernebb technológia és módszertanok felhasználása mellett a projektben résztvevő kiváló szakemberek munkájának köszönhető.”

A bevezetést az SAP Hungary Kft. szakértői hajtották végre, a MARK Zrt. belső munkatársainak magas szakmai színvonalú támogatása mellett. Az éles rendszerben a felhasználók július elején kezdték meg a munkát.

Világszerte több mint 4000 pénzintézet használja az SAP megoldásait, olyanok, mint pl. az angol jegybank (Bank of England), a német jegybank (Deutsche Bundesbank), az Európai Központi Bank (European Central Bank), Magyarországon többek közt az FHB és OTP Bankcsoportok, illetve a Magyar Nemzeti Bank is.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.