Hirdetés
. Hirdetés

Újabb 90 napos haladékot kapott a Huawei

|

A hosszabbítás értelmében a kínai gyártó vásárolhat amerikai termékeket a meglévő hálózatok zavartalan működésének biztosítására és a Huawei gyártmányú okostelefonok frissítésére.

Hirdetés

Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma meghosszabbította a Huawei-nek adott haladékot, így a kínai gyártó továbbra is vásárolhat alkatrészeket az amerikai cégektől annak érdekében, hogy meglévő ügyfeleinek zavartalan szolgáltatást nyújthasson. Az "átmeneti általános licencet" 90 nappal hosszabbították meg.

Hirdetés

A Kereskedelmi Minisztérium röviddel azt követően engedélyezte májusban a Huawei-nek bizonyos amerikai gyártmányú termékek vásárlását, hogy exporttilalmi listára helyezte a vállalatot. Az intézkedés célja az volt, hogy minimalizálja a kínai gyártó ügyfeleit - melyek között sok kisebb amerikai telekommunikációs szolgáltató található - érintő problémákat. 

A mostani hosszabbítás a korábbi, augusztus 19-én lejárt haladék kiterjesztése újabb három hónapra, így a kínai gyártó továbbra is képes lesz biztosítani a meglévő telekommunikációs hálózatok működését, valamint szoftverfrissítésekkel tudja ellátni a Huawei gyártmányú okostelefonokat.

Azonban a licencelést körülvevő szituáció még mindig rendkívül zavaros, mivel a kínai óriásgyártónak kiadandó exportengedélyek fontos alkutényezővé váltak az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban. Mi sem bizonyítja jobban a Huawei-jel való üzleteléssel kapcsolatos bizonytalanságot, hogy Trump amerikai elnök a halasztás bejelentésével szinte egy időben úgy nyilatkozott: ő maga a nemzetbiztonsági kockázatok miatt a teljes tilalom mellett van.

Amikor az amerikai Kereskedelmi Minisztérium májusban megtiltotta a Huawei-nek amerikai termékek vásárlását, az kétségtelen jele volt a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háború eszkalálódásának. Az amerikai kormány azért helyezte feketelistára a kínai vállalatot, mert szerintük olyan tevékenységet folytat, amely veszélyezteti az Egyesült Államok nemzetbiztonságát és külpolitikai érdekeit.

Példaként azt hozták fel, hogy feltételezések szerint a Huawei megsértette az Irán ellen hozott amerikai szankciókat. A kínai cég tagadja a vádakat. Ráadásul az Egyesült Államok szerint a Huawei okostelefonjait és hálózati berendezéseit Kína az amerikaiak elleni kémkedésre használhatja, amit ugyancsak cáfolt a kínai vállalat.

A világ legnagyobb telekommunikációs berendezés gyártója külön engedély nélkül továbbra sem vásárolhat amerikai alkatrészeket új termékek gyártásához.

A Huawei Technologies hivatalos állásfoglalása az Amerikai Egyesült Államok hétfői döntéséről:

"A Huawei ellenzi az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának döntését, melynek következtében további 46 Huawei-leányvállalatot helyezett az úgynevezett Entity List-re. Nyilvánvaló, hogy a döntés mögött politikai motivációk állnak, melyek nincsenek összefüggésben a nemzetbiztonsággal. Az intézkedés sérti a szabadpiaci verseny alapelveit, és nem szolgálja egyik fél - beleértve az Egyesült Államok vállalatainak érdekeit - sem. A Huawei üzleti tevékenységének elnyomását célzó törekvések nem fogják technológiai vezető szerephez juttatni az Egyesült Államokat. A vállalat ezúton felszólítja az Egyesült Államok kormányát, hogy hagyjon fel a hónapok óta tartó igazságtalan eljárással, és távolítsa el a Huawei-t az Entity List-ről.

A Temporary General License, vagyis a Huawei-re vonatkozó felfüggesztés meghosszabbítása nem változtat azon a tényen, hogy a vállalatot igazságtalan intézkedések sorozata éri. A tegnapi döntés nem lesz számottevő hatással a Huawei üzleti tevékenységére, a vállalat továbbra is arra összpontosít, hogy a lehető legjobb minőségű termékeket és szolgáltatásokat biztosítsa fogyasztói számára világszerte."

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.