Hirdetés
. Hirdetés

Újabb részlet derült ki az IBM osztódásáról

|

Az IBM menedzselt infrastruktúra üzletágát kezelő új cég legfőbb fejese az IBM korábbi pénzügyi igazgatója, Martin Schroeter lesz. Rá vár a feladat, hogy levezényelje a szétválási folyamatot, amely várhatólag még idén befejeződik.

Hirdetés

Az IBM bejelentette, hogy Martin Schroeter lesz a cég menedzselt infrastruktúra üzletágát kezelő új cég, az egyelőre még NewCo néven emlegetett vállalat igazgatója. Schroeter január 15-én lép hivatalba. Az új igazgató korábban az IBM globális piacok üzletágáért felelős alelnöke volt, 2014 és 2017 között pedig a cég pénzügyi igazgatójaként a "Nagy Kék" vállalat 37 milliárdos tőkelapját kezelte.

Hirdetés

Schroeter 2020 júniusában egyébként már otthagyta az IBM-et, hogy mindössze fél évvel később tulajdonképpen visszatérjen, és leváló vállalat igazgatói székébe üljön át. A nagyszabású szerkezeti átalakítást októberben jelentette be az IBM, amely a NewCo létrehozásával egyfajta profiltisztást akar végrehajtani, hogy a leginkább perspektivikus üzletágakra, tehát a felhőre, a mesterséges intelligenciára és a hibrid szolgáltatásokra koncentrálhasson.

Shroeter olyan stratégiai vízióval és üzleti ítélőképességgel rendelkezik, ami alkalmassá teszi arra, hogy a NewCo-t világvezető pozícióba emelte a menedzselt infrastruktúra szolgáltatások területén, dicsérte az új vezetőt Arvind Krishna, az IBM igazgatója. Krishna szerint Shroeter inspiráló, eredményvezérelt vezető, és a legalkalmasabb személy arra, hogy levezényelje a leválást, majd irányítsa az új céget.

A IBM és a NewCo különválasztása természetesen időigényes folyamatnak ígérkezik, de a különféle hatósági és versenyjogi jóváhagyások megszerzése után, várhatóan még idén lezajlik..

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.