Újraindul az iPhoneX gyártása?

|

Az Apple állítólag azért kényszerül erre a lépésre, mert nem fogynak elég jól az új modellek.

Hirdetés

A 2018-as iPhone modellek vártnál kisebb forgalma miatt a pletykák szerint az Apple újraindítja az iPhone X gyártását.

A WSJ információi szerint az újrakezdés azzal a megállapodással áll kapcsolatban, amit az Apple a Samsunggal, az iPhone X OLED paneljeinek gyártójával kötött.

Az iPhone X gyártás újraindítása abban segíthet az Apple-nek, hogy kitöltse az OLED kijelzőkre vonatkozó kvótát, amit veszélybe sodort az iPhone XS, XS Max és XR modellek gyengébb forgalma.

Az Apple állítólag néhány napja a Foxconntól rendelt iPhone-ok számát is csökkentette, mivel nem igazán keresik a 2018-as új modelleket.

A két hírhez kapcsolódik az az információ is, hogy az Apple egyharmadával (százról hetven millióra) csökkentette az iPhone XR egységek tervezett számát,  és az utolsó negyedévben értékesített egységek számát nem teszi közzé a bevételi jelentésekben.

Ugyanakkor egyesek úgy vélik, hogy az Apple-lel kapcsolatos rossz híreket mesterségesen gerjesztik olyanok, akik a cég részvényeinek árfolyam-csökkenésében érdekeltek.

- Hirdetés
Hirdetés
X
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra » Advertisement

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.