Változás a rEVOLUTION Software élén

|

A rEVOLUTION alapító ügyvezetője megválik posztjától, és eladja üzletrészét. A döntést a cég közleménye tulajdonosi véleménykülönbséggel magyarázza.

Bódog Norbert (képünkön) április 15-én vált meg posztjától, és tulajdonrészét is eladta a rEVOLUTION Software Kft. két másik alapító-tulajdonosának, Juhász Zsoltnak és Szalóki Lászlónak, illetve Tóth Bélának, a Care All Kft. fő tulajdonosának. A rEVOLUTION közleménye szerint döntés hátterében a vezetési és szervezetépítési szemlélet, valamint a vállalati jövőkép terén fennálló tulajdonosi véleménykülönbség húzódik meg. Bódog Norbert szakmai pályafutását a stratégia- és szervezetépítés területén kívánja tovább folytatni, ügyvezetői posztját pedig Kustos Ferenc kereskedelmi és marketing igazgató veszi át.

Az ügyviteli szoftverekre specializálódott rEVOLUTION tavaly 50 főt foglalkoztatott, és 16 ezres ügyfélállománya mellett 530 millió forint árbevételt ért el. A vállalkozás megszerezte a Microsoft Gold Certified partneri címet, és ugyancsak 2008-ban került be a Microsoft Dynamics partnereinek felső öt százalékát tömörítő Presidents' Clubba.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.