Hirdetés
. Hirdetés

Válasz valós igényeinkre - mi 2020 tanulsága?

|

Mint arról a Wikipédia is megemlékezik, lapunk elődjét a Központi Statisztikai Hivatal indította el 1969-ben, akkor még Számítástechnika néven. A kék, majd a piros fejlécű újság, később pedig a Computerworld hasábjain az infokommunikáció történetének számos mozzanatát rögzítették a korszak legjobbjai közé tartozó szakújságírók.

Hirdetés

Nehéz megmondani, ki volna méltó lezárni a Computerworld 51. évfolyamát, annyi név jut az eszembe a számomra a nyolcvanas évek végétől ismerős redakcióból. A 2020-as esztendő azonban nem a múltidézés jegyében telt. A jelennel kellett farkasszemet néznünk, megőrizve túlélési képességünket. Jövőálló megoldásokat, válaszokat kellett találnunk egy világméretű pandémia kellős közepén.

Hirdetés

Évzáró kiadványunk, az IT Trendek szinte minden írásában olvashatók a nehéz időkben örökérvényűnek hangzó mondatok. Pedig mostanában nem kevés bátorság kell a jövendöléshez, hiszen a jelenlegihez hasonló helyzetet nem élt még át sem a szűkebb szakma, sem a sok fordulópontot látott világgazdaság. Ami viszont biztosnak tűnik: éppen a digitális technológiáknak köszönhetjük, ha a kilábalás a gödörből könnyebben és gyorsabban megy majd. Előre bocsánatot kérve a képzavarért: a digitális átalakulás felpörgő és felpörgető folyamatai, eszközei tudnak az üzlet hóna alá nyúlni, segíteni abban, hogy elhúzódó válság helyett viszonylag hamar magukhoz térjenek a padlóra került ipari és szolgáltatóvállalatok, visszaszippantva a szélnek eresztett alkalmazottakat, visszafizetve a kapott kölcsönöket, netán állami támogatásokat.

Senki sem vizionál persze felpattanáshoz hasonló megugrást, de az egymástól független elemzők jóslataiból rendre optimizmus olvasható ki. Meglehet, a jövő már sosem lesz ugyanolyan, mint amit 2020-ig megszoktunk; sok vállalatnál dönteni kell majd arról, milyen modellben folytatják működésüket, számukra mit jelent majd az új normális.
Új elemként minden bizonnyal középponti szerepet kap az ember: az alkalmazott és a vevő. Az egészséges üzletmenetben megnő az egészségvédelem fontossága. A sikeres márkák nevükön tudják majd szólítani vevőiket, éreztetni tudják, hogy szívükön viselik egészségüket, biztonságukat és jólétüket, ezzel erősítik bizalmukat és lojalitásukat.

Méltányosság, sokszínűség, fenntarthatóság lesznek a kulcsszavak, ha majd túljutunk a jelenleg még zavarosnak tűnő időszakon. Nem döccenő lesz ez, hanem fordulópont, bár még csak hírek jönnek a koronavírus elleni védőoltásokról. Azt a megkönnyebbülést azonban, amit a vakcinák jelenthetnek, már nagyon szomjúhozza az emberiség - talán az elemzők optimizmusa is zömmel innen eredeztethető.

Számot kell majd vetnünk azzal, hogy a pandémiás időszak örökre megváltoztatja a munkáról, a magánéletről, a kikapcsolódásról alkotott képünket. Több robottal, több óvintézkedéssel, több virtuális jelenléttel kell majd együtt élnünk a mindennapokban. Munkatársunkká, ugyanakkor pedig bevásárló listáink összeállítójává lesz a mesterséges intelligencia. A digitális átalakulás egyre mélyebben hatol majd be a mindennapjainkba, ráébresztve a minket kiszolgálni igyekvő vállalatokat, szolgáltatókat, hivatalokat arra, hogy ha nem találják meg az ebben rejlő potenciált, elfordulhatunk tőlük. A Covid-válság ugyanis rávilágított a valós igényeinkre.

E válság megannyi aspektusáról írtunk és írunk még e hasábokon, adunk olvasóinknak - reményeink szerint - megfontolásra, meggondolásra valót, akár igazak a Gutenberg-galaxis végéről szóló jóslatok (fake news), akár nem.

Igaz, a nyomdafesték lassabban szárad a papíron, mint amilyen gyorsan a bitek kirepülnek a világhálóra, de a Covid-járvány még át sem lépte az ország határait, amikor már cikkeket, rovatot szenteltünk a témának: milyen válaszlépéseket tehet az informatika, hogyan tompíthatóak vállalati szinten a karantén negatív hatásai. Innen időközben eljutottunk odáig, hogy ideje az összegyűjtött válaszokat, legjobb gyakorlatokat és megoldásokat közkinccsé tennünk, és exkluzív tartalmakkal kiegészítenünk. Így született meg a Computerworld Exhange gondolata, és jött létre a koronavírus-válságra adott válaszok gyűjteményes oldala, a www.cwex.hu. Ennek elindításával zárjuk a 2020-as esztendőt, kívánva sok sikert a következőhöz.

(Cikkünk a december 16-án megjelenő, nyomtatott Computerworld magazin főszerkesztői lapindítója)

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.