Hirdetés
. Hirdetés

Hiteles dokumentumok a postán

|

Lezárult a Magyar Posta (MP) Zrt. új "hibrid kézbesítési és konverziós" nevet viselő rendszerének fejlesztése, amellyel hiteles dokumentumok továbbítása válik lehetővé elektronikus úton a postán keresztül, az új szolgáltatást csütörtökön mutatták be.

Hirdetés

Szarka Zsolt, az MP vezérigazgatója elmondta: a hiteles hibrid konverzió szolgáltatás során a közigazgatási intézmények által elektronikusan létrehozott, hivatalos iratból hiteles, a hitelességet igazoló záradékkal ellátott, papír alapú küldeményt állítanak elő. Az így előállított küldemény pecsét és kézi aláírás nélkül is hiteles iratnak minősül.

Hirdetés

Az állampolgárok által feladott papír alapú küldeményekről hiteles elektronikus másolat készül, majd a biztonságos elektronikus kézbesítési rendszeren keresztül jut el a dokumentum a címzett közigazgatási intézmény elektronikus postafiókjába vagy iratkezelő rendszerébe. Az így kézbesített küldeményeknek ugyanolyan joghatásuk van, mint a papíralapúaknak, és teljes bizonyító erővel rendelkeznek.

A projekt az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, nettó 3,25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból.

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség szabályozásért és kodifikációért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a kormány a Magyar Postát kiemelt jelentőségű stratégiai vállalatként kezeli, támogatja az állami vállalat belső és külső modernizációját, működésének új és fenntartható pályára való állítását. A kormány hisz abban, hogy a Magyar Posta fejlesztéseivel tevékenyen hozzá tud járulni a szolgáltató állam koncepciójának megvalósításához, közelebb hozza az államot az állampolgárokhoz, s ehhez minden támogatást megad a társaságnak.

A helyettes államtitkár kifejtette: a kormány célja egy olyan postai szolgáltató létrehozása, amely őrzi hagyományait, ugyanakkor megfelel a 21. század üzleti, szolgáltatói és technológiai kihívásainak. A posta meg kívánja őrizni a klasszikus tevékenységek (például levélkézbesítés, bélyegkibocsátás) területén elért piaci vezető szerepét, emellett új üzleti területeken - különböző pénzügyi, logisztikai szolgáltatások, a nemzeti közműszolgáltatás és közigazgatási fejlesztés támogatása - is jövedelmezőn kíván tevékenykedni.

 

Bartal Tamás szerint a posta új kézbesítési és konverziós rendszere előnyös az ügyfeleknek, a postának valamint azon 59 közigazgatási szervnek is, amelyek elsőként csatlakoznak a rendszerhez. Támogatja a kormányzati ügyiratkezelést, csökkenti a bürokráciát, mérsékli az állam adminisztrációs terheit, hatékonyabbá teszi a közigazgatás működését, a posta számára új üzleti lehetőségeket teremt, az ügyfelek számára pedig gyorsítja az ügyintézést.

Szarka Zsolt emlékeztetett arra, hogy a posta az elmúlt időszakban elindította megújítási programját, amely számos területre kiterjed. Az újítások közül kiemelte a csomagolóautomata- és csekkautomata-hálózatot, a mobilapplikációt, az országos levélfeldolgozó gépsor lecserélését, a pénzügyi szolgáltatások megújítását.

Hangsúlyozta: a Magyar Posta a nyomdai piacon európai viszonylatban is jelentős szereplő napi 8 millió küldeményelőállítási és napi 4 millió darab borítékolási kapacitásával. A hibrid nyomdaüzem napi 1 millió oldal és napi 250 ezer tértivevényes küldemény előállítására képes és napi szinten a rendszerben 10 ezer oldal digitalizálható. A posta célja a fejlesztésekkel az, hogy hosszú távon biztosítani tudja a társaság fenntarthatóságát - mondta a vezérigazgató.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.