Hirdetés
. Hirdetés

Káoszba fulladt a belga kormány adathalászata

|

Egy vasúttársaság nevében küldtek ki spameket, de elfelejtettek szólni, hogy ez csak gyakorlat.

Hirdetés

A flamand regionális kormányzat kénytelen volt bocsánatot kérni a Thalys vasúttársaságtól, miután 20.000 címre küldtek ki a nevükben adathalász emailt egy IT-biztonsági gyakorlat során.

Hirdetés

A kormányzat alkalmazottainak küldött levél egy foglalás-megerősítést tartalmazott, amiben felhívták a címzettek figyelmét, hogy a Brüsszel-Párizs járatra, és egy elegáns szállodába történt, mintegy 20.000 euróba kerülő foglalásuk sikeres volt, és három napon belül megterhelik az összeggel a bankkártyájukat, hacsak nem küldik el kártyaadataikat a lemondáshoz.

Az alkalmazottak többsége természetesen nem küldte el a kívánt adatokat, hanem hívogatni kezdte a vasúttársaságot, üvöltözve annak mit sem sejtő dolgozóival. Ugyanis a Thalys nem értesült a gyakorlatról, így fel sem tudta készíteni call centerének alkalmazottait. Ráadásul egyesek a rendőrségen is feljelentést tettek.

 

„Megpróbáltuk minél valóság hűbbé tenni a levelet, felhasználtuk a Thalys logóját pedig nem kaptunk rá engedélyt” – mondta a kormányzat egyik vezető beosztású alkalmazottja hozzátéve, azóta bocsánatot kértek a vállalattól.

A nagyobb szervezetek, kormányzatok alkalmazottainak biztonsági felkészítése természetesen fontos feladat, de a történet jól példázza, mennyire oda kell figyelni egy ilyen gyakorlat során.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.