A Smart home-ok eleinte rétegtermékek lesznek

|

A smart home áll majd az internetszolgáltatók fókuszában a következő hónapokban. Eleinte valószínűleg csak néhány háztartásban jelenik majd meg, úgymint a biztonságtechnika bizonyos területei is.

Nem feltétlenül kelti fel mindenki érdeklődését, hogy távolról vezérelhesse fűtését, lekérdezhesse gáz-, vagy egyéb energiafogyasztását, megnézhesse otthoni kamerájának képét – véli Cseh Levente, a ZyXEL Magyarország ügyvezetője. Hozzátette: egy idő után azonban mivel szolgáltatói érdek lesz az ilyen irányú integráció, illetve az egyre terjedő környezettudatosság is kulcskérdéssé válik, a központi mérőleolvasáshoz például bizonyosan fontos lesz a SH platform. Hazánkban ugyan lassan terjed, néhány országban viszont a platform mintegy úttörőjeként a ZyXEL több mint harmincezer háztartásba telepít ilyen eszközöket. Cseh Levente úgy véli, a jövő legfontosabb kihívása továbbra is az innováció az IT szektorban. „A ZyXEL-nél a stratégiának megfelelően mindig az élvonalbeli technológiákat igyekeztünk megfizethető áron eljuttatni a felhasználókhoz. Ennek hátterében azonban egy nagy adag jövőbelátás, technológiai együttműködések, összességében innovatív szemlélet áll, melyet most, a vállalat vezetési átalakulásának nyomán még inkább fontosnak tart az új vezetés.” Kihívás lehet a gyártók számára a növekvő hálózatok által felemésztett energia csökkentése, amit új, „zöld” termékekkel kell megvalósítani. Egy átlag háztartásban a nem működő, de úgynevezett „standby” állapotban lévő fogyasztók teljes lekapcsolása akár havi több ezer forintot is jelenthet. „A hálózattechnológia ilyen szintű fejlődése sajnos ma még nem tart lépést ezzel a kérdéskörrel” – összegez a ZyXEL ügyvezetője.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.