Az IT világ is lépést tart a rezsicsökkentéssel

|

A 2013. január 1-je óta hatályos rezsicsökkentésre vonatkozó jogszabály nemcsak a díjak 10%-os konszolidációját írja elő a közműszolgáltatók számára, hanem szigorú tájékoztatási kötelezettséget is.

Előbbi rendelkezés hiánytalan betartása a költséghatékonyabb gazdálkodás, utóbbi az infótechnológia tekintetében állította kihívások elé a szolgáltatókat. A tájékoztatási kötelezettség betartását a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi, ezért a közműszolgáltatók IT szállítóinak is gyorsan kellett reagálni a változásokra, esetenként új funkciókkal bővítve a meglévő vállalatirányítási rendszereket. Év elejétől az energiaszektor szereplőinek, július 1-jétől a víziközmű-szolgáltatóknak kötelező egyértelműen leírni számláikon, hogy mennyivel kevesebb pénzt fizet egy-egy lakossági fogyasztó, a rezsicsökkentés kezdete óta megtakarított összeget pedig külön „rezsibokszban”, színes mezőben kell feltüntetni. Ezen módosítások végrehajtása azonban nem pusztán nyomdatechnológiai művelet: a számlázási szoftverek módosítását, beállítást, esetenként bővítést kíván meg. Az elmúlt hetek hírei között gyakran szerepelt, hogy számos távhőszolgáltatót köteleztek kötbérfizetésre a rezsicsökkentés rendelkezéseinek nem megfelelő végrehajtásáért. Akadnak azonban pozitív példák is: a Sopron Holding Zrt-t a napokban emelte ki követendő példaként a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége az egyértelmű, ezáltal könnyen értelmezhető számlaképekre való tekintettel. Kovács Mártának, a Sopron Holding díjelszámolás-vezetőjének véleménye szerint a feladat megoldásában nagy segítségükre volt a száz százalékban hazai R&R Software Zrt. szakértelme, valamint a közműszolgáltatói tevékenység – köztük a számlázás – támogatására használt „FusionR Utility” vállalatirányítási rendszer rugalmassága, amelyeknek köszönhetően fejlesztési költségek nélkül, a törvényi követés keretein belül valósult meg a szükséges módosítás. „Az R&R Software büszke arra, hogy hazai szállítóként képes minőségi vállalatirányítási megoldást kínálni a közműszolgáltatóknak, akik a FusionR termékvonal alkalmazásával nem pusztán megfelelnek a törvényi elvárásoknak, hanem kiemelkedően és példaértékkel teljesítik azokat” – kommentálta az eseményt Rozenberszki Zsolt, az R&R Software értékesítési igazgatója. Az R&R Software már felkészült a rezsicsökkentés következő fázisával érkező változások kezelésére és követésére is, hogy a FusionR termékvonalat alkalmazó ügyfeleinek továbbra se legyen problémájuk a megfeleléssel. Interjújavaslat Rozenberszki Zsolt R&R Software Zrt. Értékesítési igazgató Lakatos Gergely R&R Software Zrt. PR és értékesítési vezető További információ Medve Anita 06 20 226 2752 anita.medve@youngandpartners.hu

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.