Megháromszorozódhat a világ adatforgalma 2017-re

|

A legfrissebb IT trendekről, előrejelzésekről, tapasztalatokról és az online világ kihívásairól Martin Braticak, a ZyXEL közép-kelet európai regionális értékesítési igazgatója beszél.

[b]Egyes becslések szerint az internet adatforgalma megháromszorozódik 2017-re. Mit gondol, valóban ekkora növekedésre lehet számítani? Milyen okokra vezethető ez vissza? [/b] Ez valójában egy óvatos becslés. A növekedés évek óta folyamatosan tapasztalható, így nemcsak három éves távlatokban beszélhetünk rohamos fejlődésről ezen a téren, hanem évről évre is. Sok tényező szerepet játszik az adatforgalom növekedésében, ebből három okot tudok kiemelni. Először is, az internetezők száma világszerte folyamatosan nő. Az elmúlt években ez a trend még erősebben kiütközött Afrikában, különösen Dél-Afrikát, Kenyát, Egyiptomot, Tunéziát és Marokkót lehet megemlíteni. Az ottani milliós populációk nagy potenciállal rendelkeznek, éppen ezért rengeteg infrastrukturális beruházás történt ezekben az országokban. Afrika mellett látunk pár ehhez hasonló, nagyobb befektetést más országokban is, mint például Görögországban és Spanyolországban. Habár az említett két ország azon EU tagállamok közé tartozik, ahol több fronton is problémák állnak fenn, úgy tűnik, kezdik megtalálni azt a modellt, ami mind profit szempontjából, mind az állami szféra számára megfelelő lehet. A másik ok a technológia robbanásszerű evolúciója. Manapság a filmeket nem letöltik, hanem streamelik. A youtube hatása az elmúlt években hihetetlenül megnőtt, és most már vezető mind a látogatottságok, mind a feltöltések számában. A videomegosztó oldalak térnyerése mellett a mobiltechnika is rengeteget fejlődött. Most már legtöbbünknek legalább 10 megapixeles kamera van az okostelefonján. Képesek vagyunk nagy mennyiségű és kiváló minőségű multimédia tartalmak megosztására, emellett bárhol és bármikor böngészhetünk az interneten mobilunkkal és ezt meg is tesszük. Ez természetesen jelentősen megnöveli az adatforgalmat és új kihívások elő állítja a cégeket, különösen az infrastrukturális kiépítettség szempontjából. A harmadik ok az ún. „felhő” technológia megszületése. Rengeteg vállalat feltöltötte adatbázisát a “felhőkbe”. Ezáltal ami régen kizárólag a cégek belső adathálózatán volt elérhető, most már az internet forgalmát növeli. Természetesen a technológia népszerűvé válásával az adatok feltöltésének a forgalma is exponenciálisan nagyobb, mint az korábban a belső zárt kommunikációkban volt. [b]Milyen hatással van ez a jelenség az adatátviteli biztonságra?[/b] Az adatvédelem minden eddiginél központibb kérdéssé vált. Habár a személyes adatokhoz való hozzáférés kérdései nagyobb hangsúlyt kaptak az utóbbi időben, a cégesek is veszélyben lehetnek. Az eszközeink biztonsági okokból az átvitt adatokat minden esetben lementik, duplikálják és titkosítják, ami egyébként szintén nagy adatforgalom növekedéshez vezet. A technológia szempontjából ehhez még nagyobb teljesítményű switchekre van szükség, emellett biztonságosabb tűzfalakat és Wi-Fi hálózatokat is megkövetel az új irány, melyre úgy tűnik a ZyXEL szerencsére időben megtalálta a választ. [b]Az új irányvonal a cégeket szintén új kihívások elé állítja, több szempontból is. Melyek a legfontosabb területek, amelyekben egy vállalat, mint munkahely érintett?[/b] A „Hozd a Saját Eszközöd” (BYOD, Bring Your Own Device) nagyon fontos húzóereje a világ hálózati fejlődésének. A mobiltelefonok térnyerése még jobban felerősítette ezt a trendet. Használatuk robbanásszerű terjedése jelentős igények elé állította, és állítja folyamatosan a cégek hálózatainak infrastruktúráját. A csatlakozott eszközök száma megduplázódott, már szinte mindenki használ a számítógépe mellett legalább még egy eszközt, legyen az tablet vagy okostelefon és használta azt akár céges, akár magán célokra. Általában nem korlátozzák a hálózati hozzáféréseket, többnyire azért, hogy az e-mail rendszerhez vagy az adatokhoz való hozzáférés otthon, vagy a szabadság ideje alatt is biztosított legyen. Ez a cég számára különösen előnyös, ugyanis már több tanulmány is igazolta, hogy a BYOD-nak köszönhetően a munkavállalók a korábbinál több időt áldoznak munkaidejükön túl, illetve a szabadságuk alatt munkájukhoz köthető online aktivitásokra. Mindezek azonban komoly biztonsági veszélyt rejtenek, amit a cégek sokszor hajlamosak figyelmen kívül hagyni. [b]Milyen kihívások elé állítják az új trendek a hálózati gyártókat, köztük a ZyXEL-t?[/b] Nekünk, mint switch, tűzfal és vezetéknélküli hálózati megoldás gyártónak az előbb említett változások első sorban üzleti lehetőségeket teremtettek. Mind az internetszolgáltatók részéről, akik tartani akarják hálózatuk folyamatos fejlődését, mind a fogyasztók részéről jelentős igényeket kell kiszolgálnunk. Semmi sem kizárólag fekete vagy fehér, minden szervezet engedélyezési rendszere más. Habár a mikro és kisvállalati szektorban a megfelelő biztonsági rendszer kialakítása sokszor luxusnak számított, ez a gondolkodásmód sajnos kihatott a nagyvállalati gyakorlatra is. A mi feladatunk elmagyarázni, demonstrálni, és megtanítani azt, hogy a nyílt hozzáférésű vállalati WI-FI hálózat a technológiai történelem őskorához tartozik. [b]Miért a ZyXEL?[/b] Az elmúlt évben a ZyXEL hatalmasat ugrott előre a wireless technológiák terén, piacra dobtuk új, nagy sikerű termékeinket (különösen az NXC2500 említhető meg, ami egy kicsi és olcsó kontroller, 24 csatlakozási ponttal), és teljesen megváltoztattuk az árstratégiánkat. Ennek eredményeképpen most már elmondhatom, hogy páratlan portfolióval rendelkezünk az üzleti WI-FI megoldások terén, az egyik legjobb ár/érték aránnyal a piacon, élethosszig tartó garanciával támogatva. A viszonteladók számára pedig úgy vélem az átfogó tréning rendszerünk (workshopok, szemináriumok és tanúsítványt nyújtó képzés), a versenyképes portfoliónk és a kivételes támogatói rendszerünk adja meg a választ a “Miért a ZyXEL?” kérdésre.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.