Hirdetés
. Hirdetés

A bankok nem választhatnak

|

Nem lehet kérdés: a bankvilág csak a digitalizációval adhat megfelelő válaszokat a kihívásokra. A digitális transzformáció révén bővítheti szolgáltatáskínálatát, javíthatja az ügyfélélményt és csökkentheti költségeit. Csak így veheti fel a versenyt a gazdaság számos területéről érkező konkurenciával.

Hirdetés

Huzamosabb ideje látszik, hogy egy banknak már nemcsak a többi bankkal kell felvennie a versenyt, hanem más irányokból is érkeznek kihívói. Itt vannak például a távközlési vállalatok, amelyek - a maguk fizetési és hitelezési megoldásaival - már elkezdték megtámadni a bankok hagyományos bevételi forrásait. Hasonló utat követnek a niche pénzügyi szolgáltatók - mint például a PayPal -, amikor korábbi szűk működési területüket próbálják meg kiterjeszteni. Árnyalja a képet a fintech cégek megjelenése is, hiszen ezen strartupok is bizonyos niche folyamatok megszerzésére törekednek. Nem hagyhatóak figyelmen kívül a banki adatkezelést érintő szabályozási kihívások sem, amelyek komoly változtatásokra kényszerítik a pénzintézeteket. Azon bankoknak, amelyek a változó körülmények között versenyben akarnak maradni, megfelelő válaszokat kell adniuk a kihívásokra. A Gartner szerint a három kulcstényező: az agilitás fokozása, a közvetítői szerep csökkentése és az automatizáltság növelése. Mindezen követelmények egyértelműen a digitális transzformáció irányába mozdítják el a bankokat.

A kezdeti puhatolódzó lépéseket követően minden valamirevaló pénzintézet óriási erőfeszítéseket tesz a technológia adta lehetőségek kihasználására: szolgáltatásai bővítésére, egyszerűsítésére, az ügyfél-elégedettség növelésére. Mindezt természetesen úgy, hogy a pénzvilágban megkövetelt fokozott biztonság se szenvedjen csorbát. A digitális technika alkalmazásához szükséges hardver - megfelelő anyagi háttér esetén - rendelkezésre áll, hasonlóképpen a különféle online szolgáltatások bevezetéséhez nélkülözhetetlen IT-fejlesztői és -üzemeltetői kapacitás sem jelenthet problémát.

A digitalizációnál, akárcsak a bankvilágot érintő számos kérdésben - Fábián Tamás pénzügyi pszichológus szerint - feltétlenül szem előtt kell tartani az ügyfelek alapvető elvárásait. Jóllehet a pénzügyi elégedettség több tényező - elsősorban az életkor és a pillanatnyi élethelyzet - függvénye, közös jellemzője, hogy az emberek biztonságban akarják érezni magukat, a kontrollt a saját kezükben szeretnék tartani, továbbá pénzügyeiket illetően a szabadság lehető legnagyobb fokára vágynak. A pénzintézeteknek alapvetően ezeket a szempontokat figyelembe véve kell kialakítaniuk digitális szolgáltatási palettájukat.

A trendet egyértelműen a fiatalok diktálják, közülük minden második banki ügyfél online bankol, de az idősebbek közül is tízből hárman élnek már ezzel a lehetőséggel.

Számlacsomagok a'la carte
A digitalizáció teremtette meg a lehetőségét - többek között - annak, hogy a bankok korábbi, "eszi, nem eszi, nem kap mást", illetve menüből választható szolgáltatásait az "à la carte" kínálat váltsa fel. Az OTP Bank például 2016 decemberében lépett erre az útra, amikor bevezette személyre szabható moduláris számlacsomagjait. A fejlesztésnek köszönhetően jelenleg 288 féle ajánlatból választhatnak az ügyfelek, de a kínálat folyamatosan bővül. Minden számlatípusnak vannak kötelező elemei: maga a számlavezetés, a betéti kártya és az internetbank-hozzáférés. Ehhez adódnak hozzá az automatikusan járó életkor- és jövedelemfüggő kedvezmények, például a pályakezdőknek járó kedvezményes díjak. Az újdonságot a további csomagelemek, illetve azok választhatósága képezi. Ide tartozik például a kedvezményes ATM-es készpénzfelvétel, az internetes vásárlást segítő virtuális webkártya, a pénzmozgást felügyelő sms-kontroll vagy a teljes körű OTPdirekt szolgáltatás.

- Ha ügyfelünk az online felületen információt ad bankolási szokásairól és igényeiről, ezek alapján a rendszer első körben automatikusan ad egy ajánlatot, amelyet aztán az illető saját személyére szabhat. A lényeg a modularitás és az egyszerű használat. A számla bővíthető, illetve havonta módosítható akár személyesen a bankfiókokban, akár a telefonos call centeren keresztül, akár az internetbanki felületen - tájékoztat Takács Domokos, az OTP Bank igazgatója.

A moduláris számlacsomagokat a bevezetést követő első félévben közel 60 ezren választották, ebből 19 ezer ügyfél a junior kategóriába tartozik. Az OTP Bank számításai szerint a személyre szabott számlákkal az ügyfelek átlagosan 10-12 százalékot takarítottak meg számlavezetési díjukból. Leginkább a készpénzfelvétel és az átutalás költségeit csökkentették. Az eddigiekben a legkelendőbb csomagelem az sms kontrollszolgáltatás volt.

Bankfióki fejlesztések
Az OTP Banknál jelenleg több mint 50 digitális fejlesztés előkészítése zajlik, és folyamatosan jelennek meg a piacon az új termékek. Ezek egyike a digitális aláírópad. A legmagasabb szintű banki biztonsági követelményeknek megfelelő eszköz egy startup vállalat közreműködésével készült. A gépi tanulást alkalmazó technológiára épülő rendszer hagyományos kézi aláírásból állít elő biztonságos elektronikus aláírást, amely megfelel a legszigorúbb jogszabályi követelményeknek is. A megoldás több ezer szempont alapján vizsgálja meg a kézi aláírást, annak dinamikáját, egyedi jellemzőit, és azonnali visszajelzést ad hitelességéről. Az aláírásokat egy szerver kezeli, azok a banki környezetből nem kerülnek ki, azokhoz a bank alkalmazottai nem férnek hozzá. Az aláírások digitalizálásával gyorsabbá, gördülékenyebbé és kényelmesebbé válik az ügyintézés. Az aláírópad környezetkímélő eszköz. Alkalmazásával 3 év alatt több mint 100 millió bizonylat, valamint 50 milliónál több A4-es papír kinyomtatása maradhat el.

Szintén a digitális fejlesztési program keretében folyik az OTP Banknál a készpénzbefizetésre is alkalmas bankautomaták telepítése. A befizetett összeg azonnali jóváírására, illetve újbóli kifizetésére egyaránt alkalmas eszközök először 2016 őszén jelentek meg. Az új ATM a gép belsejében megvizsgálja a bankjegyek valódiságát és forgalomképességét. Az OTP Bank 2017 végére kétszáz fiókot szerel fel az újfajta ATM-ekkel, jelenleg hatvan ilyen készülék működik országszerte.

Néhány hónap leforgása alatt a befizetések összértéke meghaladta a 11 milliárd forintot.

Felhő a bankvilágban is
Felhőalapú, biztonságos platformon keresztül érhetik el egymást, számlázhatnak, bankolhatnak, könyvelhetnek a vállalkozók, illetve a vevők, beszállítók és könyvelők az OTP idén áprilisban indított pénzügyi szolgáltatásával. Az eBIZ révén a kis- és középvállalatok naprakész információt kaphatnak cégük pénzügyi helyzetéről, partnereik jogi státuszáról, egyszerűen állíthatnak ki vagy fogadhatnak be számlákat, amelyeket a felületről egyből ki is egyenlíthetnek. A rendszernek köszönhetően csökkenthetők az adminisztrációs jellegű hibák, leegyszerűsödik a kommunikáció, továbbá gyorsulnak és átláthatóbbá válnak az egymás közötti számlázások és utalások. Az eBIZ igénybe vételének feltétele, hogy a cég rendelkezzen OTP vállalkozói számlával, továbbá az ahhoz tartozó OTPdirekt szerződéssel. Az alkalmazást az OTP fintech vállalkozása, az OTP eBIZ Kft. fejlesztette ki.

ÚJ KIHÍVÓK
Az Apple, a Google, a Facebook, az Amazon, vagy például az Uber és az Airbnb által nyújtott üzleti platformok ma megbízható értékközvetítőként működnek a keresleti és a kínálati oldal között, miközben a bankok jellemzően bizalmatlansági problémákkal küzdenek - állapítja meg a Gartner. Ilyen körülmények között a pénzügyi világ hagyományos szereplőinek nincs más választásuk: vissza kell szerezniük ügyfeleik bizalmát. Ennek érdekében - többek között - növelniük kell az üzleti átláthatóságot, több információt és intelligenciát kell gyűjteniük ügyfeleik megértésére, nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a biztonságra és a jogosultságkezelésre. Mivel a hagyományos bevételi forrásokból származó üzleti haszon csökken, az azokon túlmutató digitális banki platform felé kell elmozdulni. A feladat egyértelmű: az új technológiákat kihasználva át kell alakítani a meglévő üzleti modelleket. A banki CIO-k feladata, hogy az átalakításban támogassák az üzleti oldalt.

HÁZON KÍVÜL VAGY BELÜL
A pénzügyi világban működő CIO-k különböző nézőpontokból közelítik meg a fintech startupok szerepét - derül ki a Gartner jelentéséből. A bennük rejlő lehetőségeket tekintve egységes az álláspont: eredményeiket fel kell használniuk a versenytársakkal folytatott küzdelemben. Ehhez jellemzően háromféle stratégia közül választanak: megvásárolják a fintechet, partnerségre lépnek vele, vagy házon belül alakítanak ki innovációs laboratóriumokat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.