. Hirdetés

Az internetkon.hu lesz az első nyilvános forgalmú állami weboldal

|

Deutsch Tamás, az internettel kapcsolatos nemzeti konzultáció miniszterelnöki biztosa sajtóértekezleten jelentette ma Budapesten a nemzet konzultáció weboldalának, az internetkon.hu elindulását.

Hirdetés

Az egyórás eseményen a miniszterelnöki biztos bemutatta a most induló webhelyet és ismertette azt az ütemezést, amely szerint az első szakasz lezajlik majd. A politikában elmélyülő híroldalakon részletes beszámolók olvashatók, a mi olvasóink számára egy szakmai ínyencségről adunk rövid összefoglalót.

E sorok írója, amikor az újságírók tehették föl kérdéseiket az ezen a délutánon meglehetősen terjengősen fogalmazó Deutsch Tamásnak, arra volt kíváncsi, hogy vajon nyilvánossá teszik-e a most elindított weboldal forgalmi statisztikáit (egyedi látogatók, oldalletöltések napi, heti, havi stb. bontásban).

A kérdés láthatóan készületlenül érte a miniszterelnöki biztost, aki azt válaszolta, hogy ennek semmi akadályát nem látja, bár ehhez egyeztetnie kell az informatikusaival, akik – mint ahogy kifejtette – hajlamosak az egyszerűnek tűnő kérdésekre rettentő bonyolultnak tűnő válaszokat adni.

Tájékoztatom a miniszterelnöki biztost a legegyszerűbb módon, hogy a szóban forgó weboldalon – olybá tűnik – a cikkem írása idején nincs olyan mérés (böngésző alapú mérő kód beépítve az oldal forráskódjába), amely lehetővé tenné az egyedi látogatók, oldalletöltések külső cég általi mérését (más szóval: auditálását).

A feladat megoldása egyébiránt rém egyszerű, ugyanis több külső auditor cég is képes weboldalak forgalmi statisztikáinak valós idejű mérésére. Nekem elsőre a Webaudit jut az eszembe, amely magyar tulajdonú vállalkozás szolgáltatása. És a mérés azonnal elindulhat, mihelyst elhelyezik a mérőkódokat az oldal forráskódjában.

 

Noha ennek semmilyen technikai és technológiai akadálya nincsen, a magyar adófizetők pénzéből fenntartott állami (kormányzati, önkormányzati stb.) weboldalak forgalmát nem követheti a közvélemény. Mégpedig azért nem, mert az adott weboldalak működtetői (kormányzati szervek, állami vállalatok, önkormányzatok) vagy nem is méretik, vagy ha külső céggel méretik ugyan, nem teszik nyilvánossá a mérési eredményeket.

Deutsch Tamás ígérete azt jelenti, hogy az internetkon.hu lesz hazánkban az első állami – az adófizetők pénzéből fenntartott – weboldal, amelynek forgalmi statisztikáit megismerheti a széles nyilvánosság.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.