Ennyire utálják az Apple felhasználói a Windowst

Csak két százalékuk váltana Mac-ről Windowsra.

Érdekes összefüggéseket tárt fel a Verto Analytics az amerikai Mac- és Windows-felhasználók viszonyáról.

A kutatás szerint a windowsosok több, mint húsz százaléka Mac-re váltana, ha tehetné. Ami az ellenkező irányt illeti, az Apple-felhasználók közül csak két százalék állna át Windowsra, 98 százalék a következő számítógépét is az Apple-től veszi.

A Windows laptopok tulajdonosainak 21 százaléka vonzó terméknek látja a Mac-et, az asztal rendszereknél ez az arány 25 százalékra emelkedik. Ők hat hónapon belül tervezik a váltást, bár ez természetesen több tényezőtől, például az anyagi helyzetüktől is függ.

ennyire_utaljak_az_apple_felhasznaloi_a_windowst_screenshot_20170629203855_1_nfh.jpg
A Macintosh laptopjai a Windows-felhasználók jelentős részét is csábítják.

A kutatás szerint azok fontolgatják komolyan az átállást, akik jövedelme eléri, vagy meghaladja az évi 150000 dollárt, bár alacsonyabb jövedelműek is szívesen váltanának, de az Apple-eszközök magas ára miatt nem tartják valószínűnek, hogy erre a közeljövőben sor kerülhet.

A Microsoft ugyanakkor nem tett le róla, hogy a prémium eszközök piacán is felnőjön az Apple-hez: ezt célozza többek közt a Surface terméksor, benne az iMac konkurensének szánt Surface Studio.

Kommentek

comments powered by Disqus