Hirdetés
. Hirdetés

Megvédené kiberterét Kína

|

Az ázsiai ország törvényi szabályozásra készül az állambiztonság és a közérdek védelmében.

Hirdetés

A területet felügyelő állami hivatal, amely a lépést sürgetőnek tartja, azt reméli, hogy a jogszabály megszületését még az idén bejelenthetik.

Hirdetés

Csiang Csün, a hivatal szóvivője a China Daily című angol nyelvű napilapban közölte, néhány külföldi ország kormánya és vállalata felhasználva az iparágban meglévő monopolhelyzetét jelentős mennyiségű adat és információ birtokába került.

Csiang szerint ezzel az internethasználóknak és magának a világhálónak is kárt okoztak. Hozzátette, a kibertérben használt technológia és a számítógép-hálózatok biztonsága, valamint ellenőrzés alatt tartásuk nemzetbiztonsági, gazdasági és emberjogi szempontból is kulcsfontosságú.

A lap emlékeztetett arra, hogy Kína még tavaly májusban úgy döntött, biztonsági szempontból általános ellenőrzés alá veszik az információtechnológiai termékeket és szolgáltatásokat, továbbá azokat a cégeket, amelyek a kínai piacon kívánnak tevékenykedni.

 

2013 júniusában Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) informatikusa dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint az NSA kínaiak sms-einek millióit "lopta el" kínai távközlési szolgáltatók informatikai rendszereiből, s koncentrált betörési kísérletekkel támadta például a pekingi Tsinghua Egyetemet.

Kínai szakmai körökben régóta aggodalommal beszélnek a távközlési vállalatoknál használt műszaki berendezések biztonságáról, attól tartva, hogy külföldi alkatrészeik "hátsó kapuként" lehetőséget nyújthatnak a rendszerekbe történő behatoláshoz.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.