Hirdetés
. Hirdetés

Router után „cloud router”

|

Mit prognosztizál és mit csinál a Cisco? A felhő után például jön a köd. És természetesen minden hálózatba kapcsolódik.

Hirdetés

Az Internet of Everything és az InterCloud köré építi jövőbeli stratégiáját a Cisco, hangzott el az idén 30 éves világcég évzáró sajtótájékoztatóján. A vállalat tehát továbbra is az eredetileg elkülönítve működő eszközök interoperabilitását helyezi a fókuszba, de míg 1984-ben a számítógépek összekapcsolása volt a cél, addig most a tárgyak zökkenőmentes kommunikációjának, valamint a privát és a publikus felhők átjárhatóságának a megteremtése a feladat, azaz a routerek után jöhetnek a „cloud routerek”.

A magyarországi leányvállalat idén augusztus 1-jén indított 2015-ös üzleti évének eddig eltelt szakaszát a GDP-t meghaladó mértékű növekedés jellemzi – tájékoztatott Horváth Krisztina ügyvezető igazgató. A növekedés a vállalati, a szolgáltatói és a kormányzati szektorban egyaránt tapasztalható, jóllehet ez utóbbiban egyelőre főként a projektek előkészítése folyik.

A sajtótájékoztatón a Cisco legfrissebb Tech Radarjának előrejelzései is elhangzottak. Ezek szerint az elkövetkező 5, 10, illetve 25 év IT-világára 6 fő trend lehet komoly hatással. Az első az állandó változás. Folyamatosan tágulnak az iparág határai, egyre gyakoribbak az informatikai és a nem IT-területen működő cégek közötti szakmai partnerségek, befektetések, felvásárlások. Az IKT várhatóan a legnagyobb hatást az egészségügyre, az otthonautomatizálásra és az autóiparra gyakorolja.

Az elkövetkező években megnő a szabadúszó munkavállalók száma, akik bárhol tartózkodnak is, együttműködnek más csoportokkal, szakterületekkel. Ennek nyomán megnő a videokonferencia, az azonnali üzenetküldés, a blogok, a wikik és a hírfolyamok használata. A munkaerőpiacra belépő Y generáció újfajta kommunikációs kultúrát honosít meg, aminek része a közösségi hálók használata és a folyamatos online jelenlét.

Feltartóztathatatlanul bővül az internethez kapcsolt dolgok (Internet of Things, IoT) köre, és ez gyökeresen átalakítja a digitális biztonsági architektúrákról szerzett eddigi ismereteket. Fokozott hangsúlyt kap a kockázatok mérséklése, valamint a személyes adatok védelme (például az egészségügyi adatok távmonitorozásakor vagy az intelligens fogyasztásmérésnél).

Az Internet of Everything (IoE) és a big data hatalmas piacot nyit a valós idejű analitika előtt. A valós idejű kommunikációt azonban a hálózat terheltsége akadályozhatja. Ha például a szenzor és a felhő közötti adatáramlás megakad vagy késlekedik, meghiúsulhat a szolgáltatás vagy gyengülhet a minősége. E problémákra az úgynevezett „fog computing” (köd) adhat megoldást. Lényege, hogy a hálózat „szélén” biztosít számítási és tárolókapacitást, emellett gondoskodik a hálózati csatlakozásról is – mutatott rá Tázló József, a Cisco Magyarország műszaki igazgatója. A köd ezen túlmenően intelligens platform, amely kezeli az IoE infrastruktúra valós idejű adatfeldolgozási igényeit is. A valós idejű analitika fontos szerepet tölthet be például az időjárás-előrejelzésben vagy az energia intelligens elosztásában.

És itt jutottunk el oda, hogy a prediktív kontextusra épülő iparág az alkalmazásfejlesztés egyik legfontosabb területévé válik. Az innováció fókuszába jellemzően a közlekedés és a kereskedelem kerül.

A Tech Radarban megnevezett hatodik trend szerint az elkövetkező években a hálózatok egyszerűsödésének lehetünk tanúi. A folyamat elkerülhetetlen, ugyanis már ma is túl nagy a hálózatok komplexitása, ami a szenzorok tömeges megjelenésével csak fokozódik. Kulcsfontosságú tehát a hálózatok automatizálása, öntanuló képességének kifejlesztése, a manuális beavatkozások minimalizálása.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.