Hirdetés
. Hirdetés

Több, mint egymilliárdot nyert öt hazai cég

|

Mintegy 1,1 milliárd forintnyi közvetlen brüsszeli forráshoz segített öt magyar innovatív céget az Ateknea Solutions mérnökiroda. Az öt cég három európai szintű fejlesztési projektet valósíthat meg a pénzből.

Hirdetés

A Horizont 2020 az Európai Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikáját a következő 7 évben, 2014-2020 között meghatározó program, amely minden eddiginél nagyobb, közel 79 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodik. Az innovatív kkv-knak szóló pályázat decemberi fordulója kiemelkedő magyar sikereket hozott: a program közel 1,1 milliárd forinttal támogatott 3 magyar projektet. Az Aeroglass, a Vegaalga és a TaskFit Pro projektek összesen 3,6 millió eurót nyertek a brüsszeli kiírásából. A sikeres pályázatok elkészítésében nélkülözhetetlen szerepe volt az Ateknea Solutions szakembereinek, akik a későbbiekben fejlesztőként is részt vesznek a projektekben.

Hirdetés

Az Ateknea Solutions a mai sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy a Horizont 2020 keretprogram KKV eszköz pályázata kiemelt lehetőséget jelent a hazai start-up vállalatoknak is. A decemberi körben nyertes magyar cégek közül 4 ilyen fiatal, dinamikus vállalkozás. Hangsúlyozták továbbá, hogy az egész évet nézve a 2014-ben elnyert több, közel két milliárd forintnyi pályázati támogatással Magyarország az előkelő 12-ik helyet foglalja el a támogatásban részesült 32 európai ország rangsorában.

A nyertesek már meg is kapták az unió jóváhagyását az egyenként 1,1-1,4 millió eurós támogatásról, amelyet nemzetközi viszonylatban is nagy hatásúnak ítélt projektjeik megvalósítására kapnak.

A három projekt közül talán a legaktuálisabb a Maróy Ákos társtulajdonos vezette EU Edge által kifejlesztett Aero Glass, amely okosszemüvegek felhasználásával a kiterjesztett valóság (augmented reality) technológiát kívánja a repülésben meghonosítani. A szemüvegen (a pilóta látóterében) megjelenített adatok segíthetnek elkerülni az emberi hibákat, s ezzel a repülés kockázatát is csökkentik. A megoldás nem csak navigációs adatokat közvetít, folyamatosan mutatja a gép állapotát, az időjárási adatokat, illetve a repüléssel kapcsolatos - a pilóta számára fontos - egyéb információkat is „szem előtt” tartja. A projekt számos startup versenyen bemutatkozott és rengeteg nemzetközi sikert magáénak tudhat már eddig is. A projekt 1,1 millió eurós finanszírozást nyert.

 

A másik nyertes projekt a VegaAlga projekt, amely a makói Zöldségcentrum Kft vezetésével és egy szegedi start-up vállalkozással, a Multisense Labor Kft –vel konzorciumban nyert támogatást. A projekt célja egy fenntartható mezőgazdasági értéklánc létrehozása a termelőtől a fogyasztóig, amely képes kielégíteni a bio és „zöld” jelzéssel ellátott élelmiszerek és mezőgazdasági termékek iránt folyamatosan növekvő fogyasztói igényeket. A láncfolyamat kulcsa, egy termelők által helyben üzemeltethető, alacsony telepítési költségű alga előállítási módszer, amellyel értékes talajjavító állítható elő.

A Basewalk Kft. több éve fejleszti Taskfit nevű termékét, melynek most Taskfit PRO néven való továbbfejlesztéséhez, és piacra viteléhez az általa vezetett konzorcium 1,4 millió euró támogatást nyert el projektjéhez. A megoldás célja, hogy a fókuszáltság javításával mind az egyedi, mind pedig a csoportos munkavégzés hatékonyságát növelje, valamint az elvégzett munkáról adminisztráció nélkül szolgáltasson valós idejű adatokat a vállalkozások vezetése számára. A Taskfit mindezt úgy valósítja meg, hogy a munkatársak napi munkáját egy speciális szoftverkörnyezetben könnyebbé és átláthatóbbá teszi, ugyanakkor a munkaidő felhasználását tudatossá téve növeli a teljesítményt. A hatékonyságnövelésén keresztül a vállalat eredményessége növelhető, valamint rendelkezésre álló források optimálisan használhatók fel.

A három projektet segítő ATEKNEA Solutions Hungary Kft. Magyarországon kivételes tapasztalattal bír közvetlen brüsszeli Európai Uniós kutatás-fejlesztési projektek elnyerésében és lebonyolításában. A cég 2003-as megalapítása óta több mint 50 nemzetközi konzorciumban vett részt mérnöki és projektmenedzseri tevékenységgel, több mint 30 projektben konzorciumvezetőként. Az ATEKNEA-nak az Európai Unió illetékes hivatalaival folyamatos és élő munkakapcsolata van. A cég Európa szerte nyújt integrált innovációs szolgáltatásokat elsősorban kis- és középvállalkozások számára.

Dr. Wootsch Attila, az ATEKNEA Solutions regionális igazgatója szerint a siker annak köszönhető, hogy a cég jól ötvözi pályázataiban az üzleti illetve a műszaki-tudományos szempontokat és az évtizedes tapasztalatát az EU által, közvetlenül finanszírozott K+F programokban.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.