Hirdetés
. Hirdetés

Úton az 5G felé

|

Noha még nincs itt az 5G, kétségtelen, hogy néhány éven belül mindennapjaink részévé válik. Senki ne gondoljon azonban egyetlen vadonatúj technológiára, ami felvált minden jelenlegit. A mai fejlesztési és használati trendek már előrevetítik az új világ néhány jellemzőjét, például az IoT hódítását, de arra is számíthatunk, hogy zökkenőmentesen tudunk majd vándorolni a különféle technológiák között.

Hirdetés

A magunk mögött hagyott év mobilvilágának hírei között szép számmal szerepeltek a 4G-hálózatok fejlesztéséről, kiterjesztéséről, minőségének javításáról szóló híradások. Emellett egyre többet lehetett hallani a következő generációról. Jóllehet az 5G egyelőre csak a kutató-fejlesztő központok érdeklődésének és munkájának egyik fókusza, fokozatosan kezd megjelenni a szolgáltatói stratégiákban és fejlesztési irányokban is. Mindeközben arról sem szabad megfeledkezni, hogy az 5G globális szabályozása még nem született meg, így a nagy fejlesztőműhelyek - mint például az Alcatel-Lucent, az Ericsson, a Huawei, a Nokia vagy a Samsung - kidolgozott és elfogadott szabványok nélkül, saját megoldásaikon dolgoznak.

Ilyen helyzetben senki sem tudja pontosan megmondani, mikor jelennek meg az első 5G-hálózatok a piacon, a valószínűsíthető dátum 2020. De hol is tartunk ma az 5G felé vezető úton? Merre haladt a mobilvilág 2015-ben, és mi várható 2016-ban? Átfogó képet nehéz alkotni, egy kétoldalas cikk erre nem ad elég teret. Néhány kiragadott momentum azonban érdekes és hasznos lehet a ma megértésében, a jövőre való felkészülésben.

Gyorsulás, okosodás, videózás

Az Ericsson legfrissebb, novemberben kiadott Mobilitási jelentésének előrejelzése szerint 2021-re az 5G-s mobil-előfizetések száma világszerte eléri a 150 milliót; várhatóan Dél-Korea, Japán, Kína és az Egyesült Államok lesznek az éllovasok. Az 5G nem csupán a gyorsabb szolgáltatásokról, a nagyobb sávszélességről szól majd, hanem hatalmas mértékben kiterjeszti a tárgyak internetének (IoT) lehetőségeit. Új felhasználási módok jelennek meg, a korszerű infokommunikációs eszközök a gazdaság minden területén meghatározó szerephez jutnak. Az 5G-világot nem egyetlen technológia jellemzi majd. Lényege, hogy az egyes technológiák, illetve protokollok között zökkenőmentes lesz az átmenet.

A most záruló év végén Európában az LTE technológia várhatóan az összes mobiltelefon-előfizetés 15 százalékát teszi ki. Ezt követően az LTE/5G-előfizetések száma gyorsan nő, és 2021 végére eléri a 800 milliót, ami az összes mobil-előfizetés mintegy 60 százalékának felel meg. Az adatforgalmat egyértelműen a videó uralja. Európában a 2015-ös havi átlag 1,8 GB-os, okostelefon-előfizetésenkénti adatforgalom 2021-re jelentős mértékben, mintegy 13 GB-ra emelkedik. A jelentés készítői azt prognosztizálják, hogy 2021-re 1,5 milliárd gép és fogyasztói elektronikai eszköz rendelkezik majd mobil-előfizetéssel, illetve folytat M2M-kommunikációt; 2015 végén ez az érték még 400 millió körül mozog.

 

Újfajta, közös gondolkodás a Garázsban

Jelzésértékű, hogy Stockholm után Budapesten indította el második "Garázsát" az Ericsson. (A harmadik a Szilícium-völgyben, San Joséban nyitja majd meg kapuit.) E lépés célja Magyarország és Európa versenyképességének megerősítése, az 5G-re irányuló fejlesztések összefogása, felgyorsítása. Az "5G-t Magyarországnak" program elsődleges központjának megnyitóját az Ericsson első magyarországi Innovációs Napjára időzítették, amelynek keretében a jövő infokommunikációs trendjeivel, az Ericssonnál folyó, 5G-vel kapcsolatos fejlesztésekkel ismerkedhettek az érdeklődők.

Az Ericsson Garázs lényege nem maga a helyszín, hanem az újfajta gondolkodási mód - hangsúlyozták. Egy együttműködésen alapuló inkubátor-laboratóriumról van szó, amelynek munkájába fejlesztők, gyártók, egyetemek, szolgáltatók és végfelhasználók is bekapcsolódhatnak. A résztvevők közösen foglalkozhatnak az 5G, a felhőalapú számítástechnika, a virtualizáció, az IoT, az analitika stb. kérdéseivel, továbbá 5G-megoldások ipari kísérleti üzemét végezhetik el például az IoT, az energetika, a közműszolgáltatások, a biztonság, az állami infrastruktúra vagy a kiskereskedelem területén.

 

Kis szolgáltatói mozaik

December eleji hír, hogy a Samsung együttműködési nyilatkozatot írt alá a japán KDDI telekommunikációs szolgáltatóval, amelyben a felek az 5G-technológia közös fejlesztése mellett kötelezik el magukat. A Deutsche Telekom a fejlesztések kiterjesztése és a szabványosítási munka támogatása érdekében 2015 májusában innovációs labort nyitott 5G:house néven. A munka vezető partnerekkel - kutatóközpontokkal, startupokkal, hálózatieszköz-szállítókkal - közösen, több európai helyszínen folyik. Más globális szolgáltatók szintén részt vesznek hasonló kezdeményezésekben, de konkrét eredmények - részben a munka korai fázisa, részben a köztudottan éles versenyhelyzet miatt - egyelőre nem ismertek.

Minden bizonnyal a mobiltársaságok hazai leányvállalatai is érintettek valamilyen szinten az 5G-re való felkészülésben, a jövőt megalapozó fejlesztésekben, ám - egyelőre legalábbis - a 2015-ös és 2016-os fejlesztési stratégiák fókuszáról nem nyilatkoznak. Az év folyamán kiadott közleményekből annyi leszűrhető, hogy az 5G-t megelőző technológia, a 4G fejlesztése kiemelt helyen szerepel mindhárom szolgáltatónál, de a hangsúlyok és a publikált adatok némileg eltérőek.

A Telekom 4G-s mobilinternet-szolgáltatása december elejére elérte a 97 százalékos lakossági kültéri lefedettséget, felhasználóinak száma meghaladta a 800 ezret. December 3-án, a Digitális Magyarország program keretében megjelent a 4G következő lépcsőfokát jelentő LTE-Advanced technológia: a Telekom mobilinternet-szolgáltatásának maximális névleges letöltési sebessége Nyíregyházán 300 Mbit/s. A Telenor honlapja szerint a társaság 3G- és 4G-technológián alapuló Hipernet hálózatának kültéri lefedettsége 2015 végére eléri a 95 százalékot. A Vodafone Budapest 99 százalékán nyújt kültéri 4G-hálózati elérhetőséget, miközben a fővárosi metróvonalakat - a 38,6 kilométer hosszú pályát és az 52 állomást - teljes egészében lefedte 4G-hálózatával. Szintén közel 100 százalékos a 4G-lefedettség a Balatonnál. Október elején a társaság vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a Vodafone gyors mobilinternet-szolgáltatása kiterjed a nagyobb városokra, az év végére pedig az országos lakossági kültéri 4G-hálózati lefedettség csaknem teljes lesz.

 

Negyedik generáció 450 megahertzen

Épül az LTE450 technológiájú hazai mobilhálózat. Országos lefedettsége november közepén 25 százalékos volt, 2016 márciusának végére várhatóan eléri a 95 százalékot. A hálózat rendszerszállítója a Huawei, generálkivitelezője az Antenna Hungária, majdani üzemeltetője az MVM NET Zrt. A 450 MHz-es frekvenciatartomány egyik legnagyobb előnye, hogy a magasabb frekvenciatartományokhoz képest lényegesen kevesebb bázisállomással teszi lehetővé a teljes országos lefedettséget. (A fejlesztés első és második körében 70, illetve 185 bázisállomást telepítettek/telepítenek.) A negyedik generációs hálózat úgynevezett MIMO technológiát alkalmaz, amely kétszeres sávszélességet garantál a hagyományos LTE-technológiához képest.

Az LTE450 mobilhálózat a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat részeként elsősorban közcélú feladatokat lát el. Potenciális felhasználói az államigazgatási szervezetek, önkormányzatok, egészségügyi intézmények, készenléti szolgálatok, oktatási intézmények, továbbá az egyéb, állami érdekeltségű vállalatok, valamint a kereskedelmi szektor érintett szegmensei. Az MVM NET az LTE450 hálózaton elsősorban a gépek közötti kommunikációra (M2M) vonatkozó kormányzati és közszolgálati igényeket szolgálja majd ki, valamint lehetővé teszi az okos mérési szolgáltatások bevezetését.

 

Tévé, riasztó, autó

Huszonnégy országban kérdeztek meg internethasználókat, hogy hatékonyabbá tenné-e életüket, ha bizonyos eszközeik az internethez csatlakoznának. A válaszadók 52 százaléka válaszolt igennel a televízió, 36 százaléka a lakásriasztó, 35 százaléka az autó, 23 százaléka az otthoni villanyóra, 16 százaléka a hűtőszekrény, 15 százaléka a mosógép esetén. (Forrás: Ericsson)

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.