Már lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra

|

Pilot projektként indul a program, a rendelkezésre álló keret 2,4 milliárd forint, és ha jól működik, akkor kibővítik.

Szerdától lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra, ennek keretében bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A munkahelyi generációváltást segíti, ha a nyugdíjba készülő tapasztalt munkavállaló és a pályakezdő együtt dolgozik.

A pályázó munkáltatóknál a nyugdíj előtt álló 64 éves dolgozó az utolsó évben 8 óra helyett 6 órás munkaidőben dolgozhat, ugyanakkor 150 ezer forintos mentorálási támogatást kap. A regisztrált álláskereső pályakezdők foglalkoztatásához a cégek 244 500 forintig bértámogatást vehetnek igénybe.

A kezdeményezés a pályakezdőknek, a nyugdíj előtt állóknak és a munkáltatóknak is jó, így biztosítható a munkavégzéshez szükséges tudás átadása, ami hozzájárul a vállalkozások munkaerő-utánpótlásának zökkenőmentes lebonyolításához.

Mint ismeretes, jelenleg csaknem 12 ezer regisztrált pályakezdő álláskereső van a nyilvántartásban, a program néhány száz embernek könnyíti majd meg a munkába állást, ugyanakkor számos olyan program lesz a következő időszakban, ami segít a munkalehetőség megtalálásában, és nem csak ennek a két korosztálynak.

A bejelentés szerint amíg van magyar munkaerő, addig magyarokkal fogják a létszámot feltölteni. A regisztrált álláskeresők és az inaktívak számíthatnak arra, hogy a következő hónapokban megkeresik őket - tette hozzá. Ennek érdekében kvótával védik a magyar munkaerőpiacot, csak annyi álláshelyet hirdetnek meg harmadik országbeli munkavállalóknak, amennyi betöltetlen állás van Magyarországon. Tavaly mintegy 80 ezer üres álláshely volt, míg a ténylegesen kiadott munkavállalási engedélyek száma nem érte el a 40 ezret.

Mint ismeretes, a magyar munkaerőpiac feszes, magas a foglalkoztatottság és alacsony a munkanélküliség, de az 55 év felettieknél és a 25 év alattiaknál a foglalkoztatási ráta alacsonyabb az uniós átlagnál.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.