Hirdetés
. Hirdetés

CES 2023 - A digitalizáció illata

|

Fizikai és digitális világok közötti utazásra invitáló, érzelmi intelligenciával felruházott elektromos autó és a virtuális valóságot szagosító VR szemüveg - a felhasználói élmény horizontját tágító innovációk mellett idén a globális kihívásokra válaszoló technológiai újítások kerültek a CES középpontjába. A szakkiállítást szervező CTA innovációs erejük alapján rangsorolta a világ országait és régióit is.

Hirdetés

A technológia segítségével a gazdálkodók kevesebb erőforrásból is többet termelhetnek - mondta John May, a John Deere elnök vezérigazgatója, aki a világ növekvő lakosságának élelmiszer-biztonságot ígérő fejlesztéseket, közöttük robottraktort és precíziós mezőgazdasági gépeket jelentett be a CES 2023 nyitó előadásában. A január elején megtartott technológiai seregszemle, amelyen több mint 3200 kiállító mutatta be újításait, 115 ezernél több látogatót vonzott Las Vegasba, így a szervező CTA (Consumer Technology Association) szerint 2020 óta a legtömegesebb részvételt hozta. (Cikkünk a Computerworld 2023. január 25-én megjelent 2. lapszámában olvasható.)

Idén a CES történetében először fókusztémát is kapott, és - az Egyesült Nemzetek Szervezete, valamint a Művészeti és Tudományos Világakadémia kampányához csatlakozva - az emberi biztonságot mindenkinek jelmondat jegyében külön figyelmet szentelt az élelmiszer-biztonság, a személyes, anyagi és közösségi biztonság, az egészségügyi ellátás, a környezetvédelem, valamint a politikai szabadság kérdéskörének. A szakkiállításon bemutatott új termékek a megbízható élelmiszer- és ivóvízellátástól kezdve az okosvárosok működtetésén át a fenntartható energiafogyasztásig számos globális kihívásra kínáltak lehetséges válaszokat.

A másik két nyitó előadást az AMD és a BMW jegyezte. Lisa Su, a processzorgyártó elnök-vezérigazgatója a mesterséges intelligenciát (AI) meghajtó szilícium-innovációkat jelentett be, amelyek az adaptív számítástechnika fejlődését viszik előre, így többek között a hibrid munka, az egészségügy, az űrkutatás és a szórakoztatás területén is új megoldások technológiai alapjait teremtik meg. Oliver Zipse, a BMW igazgatótanácsának elnöke pedig a szintén adaptív AI-képességekkel felruházott i Vision Dee csúcskategóriás elektromos tanulmányautót mutatta be. Megoldásait a gyártó 2025-től fogja beépíteni a jövő digitális autóinak új osztályába, a Neue Klasse modelljeibe.

Hirdetés

Munkaeszközből okos asszisztens

A Bosch fuvarmegosztó szolgáltatásokban használt járművek biztonságát növelő, okos szenzortechnológiára épülő RideCare Companion megoldásától kezdve az OVR Technology vezeték nélküli VR szemüvegbe épített ION illattechnológiáján át a Sony Afeela elektromos tanulmányautójáig megannyi újítás tükrözte az autóipar és a mobilitás, a digitális egészségügyi szolgáltatások, a fenntarthatóság, a Web3, a metaverzum és más területek jövőbe mutató trendjeit. A Microsoft partnerei közé tartozó processzor- és PC-gyártók például a munkavégzés átalakuló modelljeit támogató, legújabb hardver és szoftvertechnológiákat is elvitték Las Vegasba. Termékeik a Windows 11 tavaly novemberben kibocsátott, legfrissebb változatában megjelent képességekre és funkciókra (például Focus munkamenetek, Snap ablakelrendezések, Microsoft Defender SmartScreen) is építenek.

Duplakijelzős formátumával hívta fel magára a figyelmet a Lenovo Yoga Book 9i. Az újgenerációs Intel Core CPU processzorokkal érkező laptop egyik kijelzőjén a felhasználók például videokonferenciához csatlakozhatnak, a másikon pedig jegyzetelhetnek, egyszerre kutathatnak az interneten és dokumentumot szerkeszthetnek, vagy más kombinációban multitaszkolhatnak. Zökkenőmentesen válthatnak továbbá laptop, tablet vagy sátor üzemmód között, a kezelőfelületet ehhez automatikusan áttájoló technológiát a Lenovo a Microsofttal közösen fejlesztette.

A CES-en premierezett a Lenovo ThinkPhone is. A Microsoft és a Motorola - a PC-gyártó leányvállalata - közötti együttműködés eredményeként az Android-alapú okostelefonon a vállalati felhasználók a hatékony munkavégzéshez szükséges minden alkalmazást elérnek. Az eszköz előre telepített Microsoft 365, Teams és Outlook appokkal érkezik, de a szoftvercég és a Motorola további fejlesztéseken is dolgozik. A ThinkPhone piros gombjával elérhető lesz például a Microsoft Teams Walkie Talkie alkalmazása, amellyel a kollégák azonnali (push-to-talk) kapcsolatba léphetnek egymással.

A HP a fenntarthatóság és a hibrid felhasználói élmények jegyében tervezte legújabb Windows 11-alapú PC-it. Dragonfly Pro 14 colos, AMD processoros laptopjának programozható billentyűzetéről a szabadúszó munkavállalók a nap 24 órájában egyetlen gombnyomással elérik a gyártó prémium fokozatú, élő támogatását.

Gamer PC-k mellett a Dell a hibrid munkavégzés hatékonyságát és kényelmét fokozó perifériákkal szerepelt a szakvásáron, amelyek között bemutatta a világ első, IPS Black technológiával rendelkező 6K monitorát és Zoom-tanúsítvánnyal rendelkező, együttműködést elősegítő billentyűzetét. A CES közönsége megismerhette a gyártó Concept Nyx programjának legújabb fejlesztéseit is, amelyek a fizikai, digitális és virtuális világokat futurisztikus kezelőfelületté kapcsolják össze a mesterséges intelligencia támogatásával, nemcsak játékhoz, hanem munkához is.

Az Intel 13. generációs mobil CPU-i között a világ első, 24 magos laptop-processzoraként debütált az Intel Core i9-13980HX. A lapkára épülő konfigurációk egy részében a szintén új Intel Movidius vizuális feldolgozó egység (VPU) is helyet kap, amely a professzionális színvonalú együttműködés és streaming erőforrás-igényes AI-feladatait átvéve tehermentesíti a GPU-t és a központi processzort más munkaterhelések futtatásához.

Említett nyitó előadásában az AMD többek között előzetest mutatott készülő 7040-es sorozatú processzoraiból, amelyek a gyártó portfóliójában elsőként dedikált AI motort kapnak. A rájuk épülő laptopok így a jövőben a videóalapú együttműködést, a tartalomalkotást és általában a munkavégzést, valamint a játékokat és a kibervédelmet is új képességekkel fogják támogatni.

A prezentáció során Panos Panay, a Microsoft alelnöke és termékigazgatója a szoftvercég operációs rendszerének következő verziójára is utalt. A Windows 12 fejlett mesterséges intelligenciát kap, a mostaninál sokkal jobb nyelvfelismeréssel és olyan képességekkel érkezik majd, amelyekkel például feljavíthatja a videókonferencián részt vevő felhasználók megjelenését, vagy teljes üzleti dokumentumokat hozhat létre, szövegeket írhat, prezentációkat készíthet az Office alkalmazásaiban - de megjelenése valamikor az évtized második felében várható.

Innovációs bajnokok - és a többiek

A CTA a szakvásár idején adta közre International Innovation Scorecard jelentésének második kiadását, amelyben 70 ország, valamint az Európai Unió és a G20-as csoport fejlettségét vizsgálta a digitális innováció szempontjából. Értékelésében a szervezet az üzleti és törvényi szabályozási környezet vállalkozásbarátságától kezdve a széles sávú hozzáférés minőségén át a kiberbiztonságig 17 kategóriában 40 mutató alapján pontozta a versenyzőket.

Elért pontszámával 24 ország - közöttük több nyugat-európai nemzet és régióként az unió egésze is - az innovációs bajnokok között végzett. Kelet-Európát egyedül Észtország, Dél-Európát pedig Spanyolország képviseli ebben a kategóriában.

Magyarország több más kelet-európai országgal - a Cseh Köztársasággal, Lengyelországgal és Szlovéniával -, valamint Dél-Koreával és Malajziával együtt az innovációs vezetők táborát erősíti, amelyhez a jelentés 2019-es, első kiadásában elért pontszámán javítva idén Bulgária, Görögország, Málta és Szlovákia is csatlakozott. Románia 19 további országgal az innováció támogatói között végzett, míg 10 ország újító erejét a CTA visszafogottnak minősítette.

A szakvásár európai pavilonjában idén a 20 legígéretesebb cég is bemutatkozott adattechnológiákkal, kiberbiztonsággal, gépi tanulással, robotikával és más területekkel összefüggő fejlesztéseivel. Az Európai Innovációs Tanács (EIC) által támogatott startupok, valamint feltörekvő kis- és középvállalatok közül mindössze két kelet-európai szereplő került ebbe a válogatásba, mindkettő a szomszédos Szlovéniából.

Jövőre a CES január 9-12. között várja látogatóit Las Vegasba.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.