Hirdetés
. Hirdetés

Microsoft Ignite 2021 - Munkavégzés a metaverzumokban

|

Igen, többes számban, mert metaverzumból több is lesz a Microsoft szerint. Éves technológiai konferenciáján a szoftvercég kettőt közülük máris bemutatott - a Dynamics 365 Connected Spaces üzletekben és gyárcsarnokokban, a Mesh for Microsoft Teams pedig az együttműködés terén teszi átjárhatóvá a fizikai és a digitális világot.

Hirdetés

Három trend bontakozott ki az elmúlt másfél évben, miközben a világ megváltozott - biztosra vehető, hogy hosszú távon is hibrid munkavégzésre rendezkedhetünk be, de miközben az ügyféligények alapvetően átalakultak, a vállalatok többé nem tudnak egyszerűen ütemtervvel készülni a jövőre. Minden rezdülésük - üzleti folyamatuk, hálózatra csatlakoztatott eszközük és interakciójuk, minden alkalmazottjuk, ügyfelük és partnerük - ugyanakkor egyre nagyobb mennyiségű adatot generál, ezért ha sikerre pályáznak a megváltozott körülmények között, a szervezeteknek túl kell lépniük a megszokott gyakorlaton egy új modell irányába, és hiperkapcsolt üzletté kell fejlődniük, mondták a Microsoft vezetői a szoftvercég november elején megtartott Ignite 2021 konferenciáján.

A hálózatba kapcsolt, gyorsan reagáló vállalat összevonja, egyben kezeli és hasznosítja teljes adatvagyonát, hogy átfogó képet kapjon az üzletről, minden üzleti területet intelligenciával ruház fel, amellyel proaktív módon, a változásokat előrejelezve gyorsabban juthat értelmes eredményekre, miközben hathatósan támogatja a különböző üzleti területeken és vállalati szerepkörökben dolgozó alkalmazottak együttműködését. Ignite konferenciáján a Microsoft innovatív, felhőalapú megoldások sorát jelentette be, amelyek a szervezeteknek és az embereknek egyaránt nagyobb agilitást és rugalmasságot adnak a hiperkapcsolt üzlet építésében, de kétségtelenül a fizikai és a digitális világot egymáshoz minden eddiginél jobban közelítő és átjárhatóbbá tevő Dynamics 365 Connected Spaces és Mesh for Microsoft Teams bemutatkozása volt a legizgalmasabb.

Hirdetés

Üzletbe kapcsolt terek

December elejétől próbálhatják ki az érdeklődők az előzetes változatában debütáló Dynamics 365 Connected Spaces megoldást, amely a Dynamics 365 Connected Store örökébe lép. A névváltozás jelzi, hogy a Microsoft felhőalapú vállalatirányítási megoldásának új szolgáltatásával a szervezetek már nemcsak a kereskedelmi egységekben, hanem más iparágakra jellemző munkaterekben, például gyárcsarnokokban is gyűjthetnek adatokat a fejleményekről, amelyekből mesterséges intelligenciával (AI) nyerhetnek értékes felismeréseket, és az észlelt trendekre, mintákra valós időben reagálhatnak.

Dobozból kivehető, kulcsrakész SaaS megoldásként a Dynamics 365 Connected Spaces zökkenőmentesen együttműködik a vállalatoknál telepített, meglévő hardverrel - például kamerarendszerekkel -, a felhasználók ugyanakkor bővíthetik és testre szabhatják. Egyszerű telepítést és a kamerák hozzáadását követően a szervezetek a beépített AI modellek segítségével máris elemezhetik a videómegfigyelésből származó adatokat, például a vásárlók viselkedését az eladótérben elhelyezett promóciós kijelzők előtt vagy a polcok között áramló forgalmat, így az embereket, a helyeket és a dolgokat is új nézőpontból láthatják, mondta a szoftvercég.

A Microsoft képességeknek (skills) nevezi ezeket az AI modelleket, amelyek közül a Dynamics 365 Connected Spaces előzetes változatában három lesz elérhető. A vásárlói analitika az üzlet bejáratnál és kijáratnál elhelyezett kamerák adatait elemzi, azonosítja a létszámváltozás trendjeit, a legforgalmasabb napszakokat és a hét legforgalmasabb napjait, így segít többek között a műszakok tervezésében. A termékpromóciós kijelzők hatékonyságát méri a másik AI modell, annak alapján, hogy hány vásárló mennyi időt tölt egy-egy kijelző előtt. Az eredmények összehasonlításával a kereskedők azonosíthatják az eladóterek pontjait, amelyeken a kihelyezett promóciós tartalmak a legnagyobb figyelmet keltik, és jobban növelik az eladást. A sorban állás menedzselését teszi hatékonyabbá a harmadik képesség, amely előrejelzi a várható várakozási időt, segít eldönteni, hogy mikor a legcélszerűbb új sort (kasszát, pultot, ablakot) nyitni, de azt is érthetőbbé teszi, hogy a sorokból távozó, türelmetlen vásárlók miatt mekkora veszteség érheti az üzletet.

Mindezen képességeket a Microsoft a mesterséges intelligencia felelősségteljes alkalmazásával támogatja, hangsúlyozták a konferencia előadói. A gépi látás technológiája az emberek számát és mozgását, illetve egyhelyben állását észleli, anélkül, hogy a vásárlók arcát felismerné, a személyeket azonosítaná, vagy más jellemzőiket elemezné.

A Dynamics 365 Connected Spaces előzetese a három beépített képességhez készült riasztásokkal érkezik, amelyek a vezetők és a beosztottak számára megkönnyítik a gyors válaszadást. A beállított küszöbértékeket - például maximális várakozási időt, fogadható vásárlólétszámot - átlépő fejlemények valós időben riasztásokat váltanak ki, amelyek a felhasználók Microsoft Outlook vagy Microsoft Teams fiókjába érkeznek. A megfigyelési adatok elemzésével nyert információkat pedig a Dynamics 365 Connected Spaces digitális műszerfalon, könnyen áttekinthető táblázatokban, grafikonokon, hőtérképeken és más vizualizációkban jeleníti meg a gyors intézkedések támogatásához.

Mindhárom beépített képesség a kereskedelemben hasznosítható, de a Dynamics 365 Connected Spaces bővíthető megoldás, így az elérhető AI modellek palettája is egyre színesebb lesz, más iparágakra és kulcsfontosságú üzleti forgatókönyvekre is kiterjed, mondta a Microsoft. Ilyen képesség lesz például az anomáliák észlelése a gyártóiparban, amellyel a vállalatok valós időben reagálhatnak a hibákra, javíthatják a minőséget, növelhetik a pontosságot, és csökkenthetik a hulladék mennyiségét. Az eszközök és anyagok elhelyezkedését és áramlását, a logisztikai forgalmat elemző képességgel pedig ugyancsak a gyártóvállalatok munkafolyamataik hatékonyságát fokozhatják a jövőben.

A Dynamics 365 Connected Spaces beépített képességeinek testre szabását a Microsoft a tervek szerint kevés kódírást feltételező (low-code) fejlesztőeszközzel fogja támogatni. Az alkalmazottak egyszerű módon taníthatják majd az AI modelleket, a megoldás így például mind jobban érti majd, hogy az adott vállalatnál mely adatok gyűjtése és elemzése a legfontosabb, és egyre pontosabbá, proaktívabbá válik.

Avatártalálkozók virtuális terekben

Jóllehet a távmunka hosszú hónapjaiban az online kapcsolattartás és együttműködés várakozáson felül hatékonynak bizonyult, azt is tapasztaltuk, hogy a virtuális találkozók gyakran túl személytelenek. A Microsoft kutatásai szerint az emberek szorosabb kötődést éreznek, nagyobb figyelemmel és odaadással vesznek részt a virtuális megbeszélésen, ha mindenki bekapcsolja a videókameráját. Ez az élmény is visszájára fordul azonban, ha túl sok résztvevő az idő legnagyobb részében ezzel együtt is csupán statikus képként látható. A szoftvercég Mesh for Microsoft Teams megoldásával hidalná át ezt a problémát, amely a kapcsolattartást és együttműködést támogató platformhoz a kevert valóság újabb dimenzióját adja.

A konferencián bejelentett Mesh for Microsoft Teams a jövő év első felében érkezik a két- és háromdimenziós online találkozók új nemzedékével, amelyeken a résztvevők testre szabható avatárok képében is megjelenhetnek. Az avatárok a mesterséges intelligencia segítségével arckifejezéseket öltenek és gesztikulálnak, így még akkor is erősítik a részvétel élményét, ha a felhasználók kikapcsolták kamerájukat. A találkozók szervezői olyan virtuális tereket is létrehozhatnak a találkozókhoz, amelyek fizikai helyszínekre, tárgyalóra, bemutatóteremre vagy a vállalati ebédlőre emlékeztetnek - a résztvevők pedig eldönthetik, hogy videóval, avatárként, fotóval vagy nevük kezdőbetűivel jelennek meg.

Minthogy a Mesh a Teams meglévő képességeire, például az Együtt és az Előadói nézetre épít, a virtuális találkozókat várhatóan személyesebbé és élvezetesebbé tevő metaverzumba a felhasználók nemcsak a kevert valóság megjelenítésére alkalmas okosszemüveggel, hanem laptopról vagy okostelefonról is beléphetnek.

Ignite konferenciáján a szoftvercég számos más újdonságot is bejelentett Dynamics 365 és Microsoft 365 portfóliójában és azon túl. Az Office például új alkalmazással bővül - a Microsoft Loop az alkalmazások között szabadon hordozható és mindig szinkronban tartott elemekkel segíti a csapattagok közös gondolkodását és alkotómunkáját. A Context IQ beépített AI képességeivel keres és ajánl hasznos információkat a munkafolyamatok mentén a Dynamics 365 és Microsoft 365 alkalmazásaiban dolgozó felhasználóknak. Az új Azure OpenAI Service pedig az OpenAI nagy teljesítményű GPT-3 harmadik generációs nyelvfelismerő modelljeihez ad hozzáférést. A friss kognitív szolgáltatás az AI modellek teljesítményét az Azure felhőplatform biztonságával, megbízhatóságával, adatvédelmi, megfelelési és más, nagyvállalati szintű képességeivel ötvözi, mondta a Microsoft, de kezdetben csak meghívásos alapon lesz elérhető.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.