Hirdetés
. Hirdetés

Legalább 40 ezer IT-szakember kellene a munkaerőpiacra

|

Programozás iránt érdeklődő fiataloknak szervez foglalkozást a Magyar Bankholding és a Skool.

Hirdetés

Programozás iránt érdeklődő fiataloknak szervez foglalkozást a Magyar Bankholding és egy informatikai képzéseket szervező társaság, a Skool - jelentette be a Magyar Bankholding.

A kezdeményezést az informatikushiánnyal indokolták, becslések szerint ugyanis legalább 40 ezer szakember kellene a munkaerőpiacra. Programsorozatukkal az informatika világához szeretnék közelebb hozni a fiatalokat, az első foglalkozáson, július 7-én tizenöt 14-18 éves lány vehet majd részt. A tervek szerint egyéni zsebpénzkezelő applikációt készítenek majd, és közben megismerhetik a céges projektmunkák hangulatát is - írták.

Hirdetés

A szervezők abban bíznak, hogy a programjaik felkeltik az érdeklődést az informatikai karrierlehetőségek iránt. A közlemény szerint a Skool partnerkapcsolati vezetője hangsúlyozta, hogy a programozás nem a matematikusok kiváltsága, hanem mindenki számára elérhető, kreatív alkotási folyamat. A foglalkozásokra ingyenesen lehet jelentkezni, az ország bármelyik iskolájából fogadnak résztvevőket.

A programok szervezésében a Magyar Bankholding kezdeményezésére létrehozott Foundation vesz részt a Skool mellett, amely a honlapján olvasható tájékoztatás szerint 2014 óta segíti fiatal lányok és hátrányos helyzetű csoportok bekapcsolódását a számítógépes kódolás világába. Foglalkozásaik többségét technológiai vállalatokkal együttműködésben, ingyenesen tartják.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.