Hirdetés
. Hirdetés

Távozik Alföldi István, a Neumann János Társaság ügyvezetője

|

2019. október 31-ével nyugdíjba vonul Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója, akinek tisztségét Szalay Imre, a szervezet jelenlegi alelnöke tölti majd be.

Hirdetés

23 éves ügyvezető igazgatói munka után július 1-től megkezdi felmentési idejét és október 31-én nyugdíjba vonul Alföldi István. Az idén 71 éves vezető 1997 óta töltötte be az NJSZT ügyvezető igazgatói pozícióját, és idén október végéig fokozatosan adja át feladatait utódjának. Alföldi nevéhez fűződik az NJSZT munkáját immár több mint két évtizede meghatározó mottó: megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez és legjobb tudásunk szerint befolyásolni a jövőt.

Hirdetés

Alföldi István a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnöki és mérnök-tanári, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen mérnök-közgazdász képesítéseket szerzett, és már a hatvanas évek végétől kezdve behatóan foglalkozott az akkoriban Magyarországon még gyermekcipőben járó számítástechnikával. A hetvenes évek elejétől a Központi Statisztikai Hivatal számítóközpontjának, később pedig az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet Mérés-, és Számítástechnikai Kutatóintézetének vezető munkatársaként, később pedig a BULL Magyarország, illetve a KOPINT-DATORG informatikai vezetőjeként számos stratégiai fontosságú, országos szintű informatikai projektet irányított.

"Az elmúlt közel 23 évben közvetlen közelről lehettem szemtanúja, és aktív közreműködője annak, ahogy a számítástechnika a géptermek után az otthonainkat is meghódította - ennek minden áldásos és esetleg kevésbé hasznos hatásával egyetemben. Számomra öröm látni, hogy a mai gyerekek már készségszinten használják a digitális eszközöket, de fontos, hogy ne csak a szórakozást szolgáló, hanem a munka, vagy tartalomelőállításhoz használatos eszközöket is hasonló rutinnal kezeljék - ezért a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság tevékenységre a következő évtizedekben is szükség lesz, így nyugodt szívvel adom át a stafétát utódomnak. Az egyre gyorsabban változó világ új szemléletet követel, mégis remélem, hogy - szükség esetén - a továbbiakban is segíteni tudom az NJSZT munkáját" - mondta el Alföldi István.

Alföldi István

"Szeretném megköszönni Alföldi Istvánnak a több évtizedes kitartó munkáját, amely nélkül a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság nem érhetett volna el olyan kiemelkedő sikereket többek között a digitális írástudás magyarországi elterjesztésében, illetve a magyar ECDL-képzés sosem kerülhetett volna be a világ tíz legjobbja közé. A mesterséges inteligencia(AI), robotika, a digitális esélyegyenlőség (DE) beépítése a társaság napi munkájába szintén nagyon lényeges volt. Ugyanilyen fontos volt, és marad a jövőben is az NJSZT tehetséggondozó tevékenysége: a tanulmányi versenyeinken részt vevő magyar diákok több mint ötven érmet hoztak haza nemzetközi diákolimpiákról az elmúlt húsz évben" - tette hozzá dr. Beck György, az NJSZT elnöke.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.