Soha rosszabbat - emachines E520
Az amerikai emachines még egy régebbi akvizíció során került az Acerhez. A céget olcsó számítógépeiről ismerik a tengerentúlon, és az Acer most ugyanebben a versenyszámban indítja el az öreg kontinensen is. Az emachines E520 noteszgépe a legalsó szegmens vásárlóit célozza, és meglepő módon éppen azokban a pontokban jó, ahol a konkurensek el szoktak vérezni. Nevezetesen nem vacak anyagokból készült, és nem spórolták ki belőle a zökkenőmentes működéshez nélkülözhetetlen dolgokat. Haladjunk sorban!
Az E520 háza nem színes, és bevonatán nem marad ott az összes ujjlenyomat. Egyszerű, fekete műanyagból van, ami - ellentétben más, ismertebb nevű gyártók belépő szintű gépeivel - végre nem valami borzalmas tapintású anyagból készült. Félreértés ne essék, láttunk már ennél sokkal jobbat, de lényegesen pocsékabbat is, ez pedig teljesen elfogadható, mivel egyáltalán nem spóroltak a felhasznált anyagokon. A méretében asztali gépet helyettesítő noteszt 15,4 hüvelykes, 1280×800 képpont felbontású LCD-kijelzővel szállítják. Már többször kifejeztük ellenérzésünket az erősen tükröződő, csillogó felületű LCD kijelzőkkel kapcsolatban, mint amilyen ebben a gépben is van, de a felhasználók imádják, a cég pedig őket akarja kiszolgálni.
Az E520 nem éppen apró, így a nagy géptestben könnyen elfér a majdnem teljes értékű billentyűzet. Nálunk egy angol kiosztású billentyűzettel szerelt tesztpéldány járt, így érdemben nem tudunk nyilatkozni a kiosztás használhatóságáról, csak a gombok méretéről - ez utóbbival teljesen elégedettek voltunk. A méretes tapipad szintben van a csuklótámaszként is funkcionáló, a billentyűzet előtt elhelyezkedő borítással, és ezért nagyon kényelmes használni. A rajta lévő kis bemélyedések szokatlanok, de egyáltalán nem kellemetlen "simogatni" őket, a jobb oldalon lévő gördítősávot kiemelő vályú pedig kifejezetten kényelmes.

Celeron mobilprocesszora az Intel CPU 500-as famíliájának tagja, és már a Core architektúrára épül, így megtalálható benne a cég 64 bites utasításkészlete is. Gyakorlatilag nem más, mint egy egymagos, 65 nanométeres technológiával készülő Core 2 Duo processzor - az akku üzemidejével spóroló SpeedStep nélkül. A gépet 2 gigabájt memóriával szerelték - tehát ezen sem spóroltak -, 160 gigabájtos merevlemeze és kétrétegű lemezekkel is megbirkózó super-multi DVD-újraírója van. A kommunikációt 10/100-as Ethernet vezérlő és "g" szabványú Wi-Fi vezérlő szolgálja - utóbbi egyetlen gombnyomással, külön erre a célra szolgáló funkcióbillentyűvel tiltható vagy engedélyezhető.
Hogy az E520-at afféle ritkán hordozott, asztali gépet kiváltó notesznek szánják, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az oldalán nem a noteszgépeken leggyakoribb mikrofonbemenet és fejhallgató-kimenet található, hanem egy harmadik, vonali szintű kimenet is elhelyezkedik rajta. Ezzel szomszédos az analóg monitorkimenet csatlakozója is. Meglepő módon azonban a testes gépházon mindössze két, 2.0-s USB kapu található, ami egy ekkora gépnél - fogalmazzunk így - mulatságos. Érdemes azonnal venni mellé egy USB-hubot.
- CPU: Intel Celeron 585, 2,16GHz
- RAM: 2GB DDR2 667
- Kijelző: 15,4 hüvelykes, 1280×800
- VGA: Integrált Intel GMA 4500M
- HDD: 160GB, 2,5-ös SATA
- Optikai meghajtó: 8x super-multi DVD-újraíró
- Méret: 364,6×273,6×27,0/38,4 mm
- Tömeg: 2,8 kg
- Forgalmazó: Hipermarketek
- Bruttó ár: 90 000 Ft
- Értékelés: 7
A gép videovezérlője az Intel integrált Graphics Media Accelerator 4500M-je, ami nem éppen a 3D-gyorsítás bajnoka, de nyilvánvalóan a a célzott vevőkört nem is ez érdekli a leginkább - ők bizonyára sokkal többre értékelik az integrált webkamerát. A géppel Windows Vista operációs rendszer érkezik, amit a Corel WinDVD, az NTI CD/DVD Maker és a Microsoft Works 8.5 irodai programcsomag egészít ki.
Az emachines E520 legnagyobb erénye az ajánlott végfelhasználói ár. Sokkal gyengébb anyagokból épített, az olcsóság jegyében használhatatlanná butított gépeket is láttunk már sokkal drágábban. Egy szóval sem állítjuk, hogy nincs az E520-nál jobb vagy többet nyújtó noteszgép, de azt ki merjük jelenteni, hogy az emachines terméke a klasszikus noteszgép-feladatokra - irodai programok futtatása, netes böngészés, levelezés - remek igásló, méghozzá nagyon kedvező áron.



A bejövő számlák, szállítólevelek hatékony feldolgozása, rendszerezett kezelése, ellenőrzése minden szervezet számára nélkülözhetetlen, csak úgy, mint a számlafeldolgozás költségeinek minimalizálása. Szakértői cikkünkben ezúttal az automatizált számlafeldolgozás előnyeit mutatjuk be.

174 hozzászólás
Tudna esetleg valaki segíteni abban, hogy drivereket XP alá honnan lehetne szerezni a géphez?
Igen,ez egy jó kérdés,és nekem is kell.Szerintem ezekben a napokban sok ellenséget szerez az Auchan magának.Valaki tudja a megoldást?
Tudnátok abban segíteni, hogy az XP-t hogy lehet rá felrakni, mert ezzel a lin pussal nem lehet mit kezdeni és hiába rakom be az xp telepítőt az nem idul el rajta.
Jut eszembe, amit adtak hozzá lemezt azon vannak driverek xp-re.
Beletettem egy XP telepítőt, de azt mondja, hogy olyan súlyos hiba történt, hogy inkább leáll, különben károsodna a gép. Ubuntu Linux live CD a menün nem jut túl, nem indul el. Memória, HDD tesztelve, nincs baja. Eddig csak a Linpus ment rajta. :( Valami ötlete valakinek?
Nekem egy ponton megált az xp telepités.Úgy indult el hogy a BIOSban a sata státuszt át kellett állítani ide-re ,de így is megált 34 percel a befejezés elött.
Kösz, közben én is próbálkoztam, és ugyanerre jutottam. Mondjuk sok mást nem is lehet átállítani a BIOS-ban. Kikapcsoltam a D2D Recovery-t is, de a megoldás a SATA mód AHCI-ról IDE-re állítása. Nekem így már megy.
Driverek meg itt vannak: http://support.emachines.com/em/driver/nb/d520.html Ezt az oldalt nem lehet megtalálni sehogy, de adtak egy cetlit a gép mellé, amin le van írva. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy az átlag Auchan vásárló mennyi idő alatt találja meg a SATA AHCI átállítást. :) De lehet, hogy a Vista, vagy más új oprendszer már megy AHCI-vel is.
Hány megás a videokártyája?
És ezen az XP telepítése gondon kivül jó? vagy van más gondja is?
Nekem egy ponton megált az xp telepités.Úgy indult el hogy a BIOSban a sata státuszt át kellett állítani ide-re ,de így is megált 34 percel a befejezés elött.Azt nem tudom,nem e gáz,hogy leszedtem a meglévő particiókat.Lehet hogy azért állok le.?
Én hiába raktam át a BIOS-ban a satát IDE-ra akkor sem indul el a telepítés. Ilyenkor mit lehet még csinálni?
Sajnos nekem sem megy fel továbra sem az xp.34 percnél mindig elakadok,pedig már két gyári xp-vel próbáltam. A biosban beállítottad hogy dvdről bootoljon?(norbi?)
Igen beálítottam de semmi eredmény, bezzeg ha egy linux telepítőt rakok be azzal egyből elindul. Szerintem én ezt vissza fogom vinni az Auchanba mert másfél napja ezzel vacakolok amit egyébként bő 2óra alatt meg lehet csinálni.
Sziasztok! Nekem felment végre az XP! Ha gondoljátok, ma vagy holnap leírhatom ide, hogy mit hogy kell csinálni.
Vistával tökéletesen fut telepítésnél sincs semmi gond és simán futtat mindent! A videokártyára azt írja ,hogy a dedikált 64mb és az összes elérhető 768mb ezt elvileg ha veszünk a gépbe még 2giga ramot akkor feltornáztathatjuk 1789mb-ra, ahogy én néztem ez a videokártya dx10et támogatja és shader model 4.0, viszont a memory és a shader clock 533mhz, hogy írjak konkrétumot nekem a nfs:pro street 1280x800-on elfut minden kikapcsolva és az autó részletesség magasra állítva, magasabbra nem is próbáltam állítani, viszont így is nagyon szép képet kapunk! Szerintem ez a gép nagyon jó főleg ha azt nézzük, hogy ennyi pénzért vettük! Ajánlom mindenkinek!
Ati te egy isten vagy! Írd le légyszi,hogy hogy csináltad.
Üdw, én is tegnap vettem ma BIOS-ban SATA-t átállítottam, utána gond nélkül felment az xp...
Asszem tudom mit basztam el.Nem lett volna szabad letörölnöm a particiókat,mert ezzel buktam a sata driverét ami láthatóvá tenné az egész lemezt az xp telepítésnél.Na ebből hogyan mászok ki azt nem tudom.Ötlete valakinek?
Én is töröltem a partíciókat, gond nélkül megy a gép. Ott lehet más a hiba...
de mi a franc basszus
Csak ha a az AHCI-t kikapcsolod, akkor ezzel el is veszett a SATA előnye. Nos, ahogyan én csináltam: http://logout.hu/tema/hogyan_telepitsunk_windows_xp-t_notebookra/hsz_1-50.html Ezt kell végigcsinálni, azzal a különbséggel, hogy ezt a csomagot kell letölteni és integrálni: http://downloadcenter.intel.com/Detail_Desc.aspx?agr=Y&ProductID=2991&DwnldID=17061&strOSs=44&OSFullName=Windows*%20XP%20Professional&lang=eng Ja, és Alcohol-lal kell kiírni! Én töröltem az összes partíciót. Remélem tudtam segíteni. Nekem egy fél napom ráment :)
Igen PHU forumtárs egy kicsit feljebb leírta
Hi. Teljesen rendben van e machina:) Másodikra felment Xp, gond nélkül, át partícionálva, ízlés szerint fűszerezve. De elgondolkogtató, hogy mit kezd vele egy átlagos halandó...
Ati, a linked már nem él
Illeszd be a google-ba és kiadja. Vagy próbáld ezt! http://www.google.hu/search?q=http%3A%2F%2Flogout.hu%2Ftema%2Fhogyan_telepitsunk_windows_xp-t%2520_notebookra%2Fhsz_1-50.html&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a
SATA IDE-re állítva, D2D Recovery kikapcsolva, mégis változatlanul megáll 34 percnél az XP telepítése (pedig eredeti). Amit a géphez adtak, az egy rakás sz@r, gyakorlatilag nulla. Eredetileg Linux volt rajta, ami az XP sikertelen telepítési próbálkozása után a hozzáadott DVD-ről már nem telepíthető (feltéve, hogy valóban az van rajta). Passz. Aki megveszi a gépet, legalább két mondatot megérdemelne, hogy az XP nem telepíthető rá, és utána már a Linux sem megy vissza. Ez így, ilyen módon és ebben a formában ÁTVERÉS.
Na és Windows Vistához, lehetőleg magyart?
Mármint drivert, természetesen. Szóval Vista driver cd-t hol?
Közben megtaláltam, bár érdekes módon a gugli nem nagyon akarta... Itt-e, Vista és XP driverek: http://support.emachines.com/em/driver/nb/e520.html
Vitax, sajnálom, hogy megszívtad, de többeknek sikerült, szóval nem hiszem, hogy átverés. Lehet, hogy a te géped tényleg rossz, akkor vidd vissza. Vagy próbálj meg egy Vistát, vagy egy másik lemezről XP-t feltenni. Vagy egy normális Linuxot, ne a Linpust.
Az a baj, hogy ezek miatt az olcsó gépek miatt nem lehet eladni a használt laptopokat!!! Az enyém is eladhatatlan, egy Acer TM2492:( 80e-ért meg nem adom el az tuti...
Nekem sikerült minden gond nélkül felrakni az xp-t, miután átállítottam a BIOSban a SATAt, és teljesen új partíciót hoztam létre, a régit töröltem a Limpussal együtt... DE! nekem a driverekkel vannak gondjaim így utólag... pl. a monitort nem tudom 1280x800as felbontásban használni, mert nem tudom telepíteni a driverét, se a mellékelt CDről, sem a lenti netes linkekről, mert akárhányszor elindítom, mindig ezt írja ki: "Az alkalmazást nem sikerült elindítani, mert a konfigurációja helytelen. Az alkalmazás újratelepítése megoldhatja a problémát." Milyen konfiguráció, és mit telepítsek újra??? Valakinek nem volt hasonló gondja, vagy hogy oldotta meg? valaki tudna segíteni, már egy napja itt ülök...
helolsztok a Bios ba állitsátok at a SATA IDE re és windows xp 3 at telepitsetek rá és tokéletesen fog mukodni a gép en ezt csináltam és mar egy honapja tokéletesen mukordik a gép Krisztiam a videokártya 256 mb os benne hello
Sziasztok! Itt vannak a driverek. http://www.getpcmemory.com/drivers/download-acer-emachine-e520-notebook-windows-xp-vista-drivers/
AcerUser - sztem meg az a baj mint, minden szg-es alkatrésszel, az emberek képtelenek belátni, hogy mennyit jelent 1-2 év. Nekem az a furcsa, hogy hogyan várnak el egy lejárt garis, lassan cserélendő aksis 1-2 évet használt cuccért az eredeti ár akár 70%-át. Max 30%-ért venném meg, még ha tökéletes is.
Csaba Nekem is lefagy az XP (SP1) telepítésekor a 34. percben pedig nLite-al készítettem egy külön telepítőlemezt mint amit Ati említett, csak korábbi dátumú driver-ekkel. fazzzzzzzzzz neked sikerült? Ami fellelhető hozzászólás volt átolvastam de megoldást nem találtam. Van még valakinek ötlete?
Megoldva. Windows XP SP3 kell hozzá és megy.
hát én kaptam hozzá original dvd-t
Sziasztok. Nekem a kamera telepítésével vannak gondok. Bármelyik programot telepítem nem működik.
XP driver itt! http://support.emachines.com/em/driver/nb/e520.html A biosban átálitod a vinyót satarol- IDE-re és simán felmegy az xp!Aztán mehetnek a driverek!
Hát én nem tudom a drivereket letölteni mert állandoan hibás vagy idötúllépés...
üdv én tegnap sz*tam egy e 510 es tipusuval, mert az istennek se lehet linux alól feléleszteni a wireless hálókártyát... most tolom fel a windowst és kiderül minden. am teljesen oké a cucc, alsókategória otthonra irodába igen tökéletes, kiváncsi vagyok az akksi meddig huzza...
Az enyim nem akar lemezt írni mit csináljak?
A driveres oldalon fent vannak 32 bites, és 64 bites driverek is. Ebből azt feltételezem hogy 64 bites oprendszert is lehet rá tenni. Van valakinek valami tapasztalata ezzel kapcsolatban. Leírásokban azt olvastam hogy a 64 bites xp alapból felismeri a satás vinyókat, gondolom valaki ezért tudta felrakni, vki pedig nem. Sikerült valakinek felrakni a 32 bites windows-t?
Hello! Akinek ilyen laptopja van (Emachine E520)az légszives vegyen fel msn-re! balog.balazs@hotmail.com Köszii Üdv!
Nekem már nov.2-óta megvan. Vistat fogadta el elöszőr,majd csak utána tudtam rárakni az Xp-t.A driver lemezen rajta van úgy a Vista,mint az Xp driverek.nekem azóta is tökéletesen mükszik.
vga? lehet fejleszteni?
Emberek, XP SP3 telepítő alatt ne is próbálkozzatok a telepítéssel! Régi SP1/SP2 telepítők kiakadnak rajta, de nem csak ezen a gépen, hanem az összes új laptopon. Norbi: Hogy a viharba lehetne egy laptopban lévő, chipsetbe integrált VGA-t fejleszteni BÁRHOGY is?
Nem tudom, de nekem gond nélkül felment elsőre az XP, ráadásul az SP3!
Nekem is simán az XP megy rajta,gond nelkul.
Hell! Most installálok épp egy e520-at. Ha letiltjuk a setup-ban a SATA vezérlőt, akkor máris installálható régebbi XP is. PL SP2, amit épp rakok fel... Szerintem a többi gépnél is ezért áll le a korábbi XP telepítő... Üdv. B
Sziasztok. Én is pont ezt a laptop-ot néztem ki magamnak és olvasom itt, hogy mindenki szenved az xp felrakásával. Miért van erre szükség? A vista miért nem jó??
hello mi is most vettünk egy ilyen gépet halál egy rosz gép már nem azért és nem tod dreivert rá rakni vagyis csak a videokártyához nem tud valaki segiteni???mert amik itt vannak weblapok azok nem jok:S:( valaki segitsen:(
Hello. Én is nemrég vettem egyet. Egy ideig tököltem az xp telepítésével, de most már rendesen működik. Kaptam hozzá lemezt, amin minden software rajta van.
sziasztok! én nem vagyok egy számítástechnikai zseni, sőt... segítsetek nekem abban, hogy ha a laptopból kiveszem az aksiját, akkor is működik e a hálózati kábellel, vagy csak aksival együtt. /nem tudom, hogy most a géppel van e baj, mert aksi nélkül nem működik, de volt olyan amikor fel se akarta tölteni/ előre is köszi
Akksi nélköl is megy.
Helló! Miképp tudom bekapcsolni a webcam-ot a gépen? Egyébként nekem vista van feltelepítve, semmi gáz nincs vele. A gyári video driver nem ér semmit vista alatt sem, viszont netröl letölthető, és mükszik. Üdv.
Csé mindenki! Nekem is ez a típus van, Xpsp3-al fut. Az xp telepítése előtt tényleg le kell tiltani biosban a satát én is görcsöltem vele h meglássa a winyót. De aztán jött nálam is ez a 34.telepítési percen fagyás, amit úgy lehetett megúszni, hogy telepítés elején az fájlok másolása után az első újraindításnál bemenni a biosba a boot sorrendnél elsőre a winyót kell visszatenni. És furi mert utána nem fagy bele a telepítésbe. Ez valami eltitkolt gyárihiba.
De segítsen már valaki nekem is, létezik a webkamerához valamilyen kezelő progi??? Msn ugyan mutatja a képet, az xp-s driverrel, de könyörgöm, a gyártónak nincs külön szotvere hozzá amivel esetleg özön dolgot lehetne finomhangolni? Mozgókép rögzítésre nem tudom alkalmas-e? A hardvereszközöknél csak usb imaging eszközként szerepel, amit nem is enged más driverrel frissíteni. A gyártó áltam mellékelt lemezen 2 driver hozzá, egyik sem jó hozzá! Bosszantó.
Létezik rá progi, mint pl. az open video capture. Ezt találtam, ami nem rossz, de jónak sem mondanám, mert a beépülő modulok csak ott vannak, de nagy részük, úgy 90%-ban nem műkszik.
sajna a WLAN nem müxik xp alatt... tudna valaki segíteni?
Zsolt! http://support.gateway.com/support/drivers/search.asp?st=pn¶m=eME520&site=emachines a wifi nálm a WLAN_Atheros_V7.6.0.239_XPx32x64 driverrel tökéletesen műkszik. Ha felteszed ezt a drivert és a hálózati kapcsolatoknál a helyi hálózat ikonja mellett nem jelenik meg a Vezeték nélküli hálózati kapcsolat ikon akkor xp sp3 újratelepítés.. Ja igen az atheros feltesz egy wifi kezelő, kereső progit, de én nem engedtem meg hogy átvegye az xp-től. Indítópultból is kivettem ha berakta magát oda de erre már nem emlékszem. Felesleges hogy még egy progi induljon a géppel, ha az xp-s beépített is tökéletes a célra.
Nem tudja valaki, hogy hogyan lehet felnyomnni a videókártyát mondjuk a duplájára? Bios? Vezérlőpult? Milyen pont alatt lehet ilyen beállítást találni, hogy annyival többet nyúljon le a RAMból?
nekem e525/725 öm van és nekem se megy a WiFi azt írja hogy nincs csatlakoztatva valami.... szerintetek vissza kell vinni??
Nekem fel szokott ugrani egy buborék, hogy elérhető vezeték nélküli hálózatok, és ha rákattintok, akkor lehet csatlakozni. Alapból nincs sehova csatlakoztatva, az normális, ha azt írja ki. Valami olyat keress, hogy Hálózati kapcsolatok a vezérlőpultban, ha jobbal katt, akkor ha jól emlékszem, lesz egy menüpont, hogy elérhető hálózati kapcsolatok, vagy ilyesmi. Azzal próbálkozz. Persze csak akkor, ha van wifi-routered, vagy olyan helyen vagy, ahol van ingyen wifi. Csak úgy natúr nem megy! :P
Sziasztok, gáz van, mert leesett a s betüm teteje...... Ilyenkor az egész klavit ki kell cserélni? Hol lehet szerezni e520-hoz? Segítsetek légy szí, köszönöm előre is
hát beszoptam egy kicsit vettem az OfficeDepot egy Acer 725 öst és nem ment a WiFi és visszamentem visszacseréltettem megint nem ment és 4 notebookot cseréltek és eggyiknek se volt jó ezért visszaadták a pénzt
Hali! Elakadtam . Indítanám a boot menüt F10 -el de csak a fagyott képersnyő néz rám vissza.Hogyan tudom előcsalogatni a boot menüt? Kinn vagyok Németbe és nem tudok mást megkérdezni,ha lehet segítsen valaki Üdv és köszi
Hat nem tudom jo valasztas volt e az e 520-as.
NorBee! Szerintem csak az volt a baja, hogy Intel a Wifi és nincs hozzá driver az oldalon és a CD-n sem. Én is kínlódtam vele, de sikerült találni XP-s drivert, azzal frankón műxik. Egyébként valóban nem kis hiba, hogy nem írják rá sehova, hogy milyen cuccok vannak a belsejében, viszont az árához képest kimondottan jó a gép.
MI honnan töltötted le azt a drivert?
Lécci MI nekem is kellene az a driver. 525-öm van és az internet vezérlőnél állandóan ott az a kis kérdőjel. Már két napom ráment a telepitgetéssel de egyik sem volt jó. köszönjük előre is!
Jaj na végre! Nem kell már megtaláltam. http://downloadcenter.intel.com/filter_results.aspx?strTypes=all&ProductID=3062&OSFullName=Windows+XP+Professional*&lang=eng&strOSs=44&submit=Go! ez működni fog!!!
Ennyi bűzhödt lémert! Nektek nem számítógép kell, hanem egy Windows alapfok! Persze a gép szar és nem ti vagytok félművelt hülyék! "Internetvezérlő". Balfék!
Köszi Pityu! Nekem is a Wifi nem működött, de ezzel nekem is megoldódott a dolog.
Minden gyönyörűen műkszik, egy SP2es telepítő, és utánna driverek föl szép sorban, minden tökéletes, semmi xtra más notikhoz képest, csak a SP1 és alatta még nincs "SATA" driver mondjuk így ami nem pontos megfogalmazás, de fedi a lényeget, s SP2től már felismeri ezeket a vincsiket megfelelően, a Wifi is műkszik NorBee, ha 4 notinál sem műkszik a WiFi sztem nem a gépben van a hiba :-D, csoda hogy visszacserélték :-D
Sziasztok! Az alábbi 2 link talán segíthet annak, akinek nem sikerül kezdetben boldogulnia (mint ahogy nekem sem, mivel előtte sosem láttam Linuxot, azt hittem simán felmegy majd az xp...). http://www.linuxforums.org/forum/linux-newbie/114044-how-install-xp-linpus-linux-9-2-a.html http://www.getpcmemory.com/user-guide/how-to-integrate-sata-drivers-into-win-xp-bootable-cd-setup-slipstreaming-xp-guide-using-nlite/ Először is írjuk be a következő parancsot a Linpus Linux bootolása után: dd if=/dev/zero of=/dev/sda bs=512 count=1 Ez törli a merevlemezt. Ezután az xp telepítő már működne, csak a SATA merevlemezt nem fogja felismerni.... Ezért olyan telepítőlemezt kell csinálni, ami tartalmazza a merevlemez driverét (a drivert akár innen is le tudjátok tölteni: http://www.mediafire.com/?4yjszmojmgh). Ennek elkészítéséhez az 2. link nyújthat segítséget (képekkel illusztrálva). Ha az itt leírtak szerint megírtuk a CD-t, akkor a telepítéssel nem lehet gond, a SATA lemezt is fel fogja ismerni. Az xp-re fel kell még tenni az SP3-at. Nekem a Wifi nem működött (hálózati vezérlőt nem ismerte fel, ahogy Pityu is írta fentebb). Mostmár minden rendben megy. Szerintem összességében jó választás volt. Remélem tudtam segíteni ;)
Ja egyénként nekem is E525-öm van, a SATA driver ahhoz való.
sziasztok! e525 ös laptopnál nem ismeri fel az elemeket win xp van rajta és nem találok illesztőprogramot. nektek volt hasonló probléma?
Hello, én átállítottam és a stat achive-et IDE-re és felment végre az XP, viszont a drivereket most töltöm le!ezekt kaptam üdv http://support.emachines.com/em/driver/nb/d525.html Esetleg még ez: http://www.getpcmemory.com/goto/06_WLAN_Atheros_V7_6_0_239_XPx32x64_zip/412/13
helló van egy ilyen emachines 525-ős laptop és az a baj vele hogy feltelepítettem rá a Windows XP-t és a gyári CD-n levő drivereket és rádugtam az internet kábelt és nem volt nett szerintetek mi lehet a probléma vagy milyen drivert kellene meg esetleg feltelepíteni ?????
Pityu, köszi az intel linket!
szerintem jó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Helló! Húgom vett egy ilyen(e520) gépet 2008 karácsonyra. A boltos csálinger megkérdezte h milyen Op.rendszer lesz rajt mondtam h XP. Akkor valamit átállított a bioszba(mutatta mit de már nem vágom gondolom azt a sata cuccot) hazahoztuk, leformáztam vinyót, particionáltam, felraktam xp-t(sp3), drivereket. minden fasza. a webcam is működik. azóta is az az install van rajt. hibátlan. Amúgy a WiFi-vel annyi gond volt hogy másik kódolást kellett állítani és kész.
Basszus, enyi balfaszt.Mi a faxér vesztek win nélküli laptopot ha hülyék vagytok hozzá?én márciusban vettem egy e520 az elsö win amit felraktam még mindig mükszik, jo kis gép ez fél év alatt soha semmi baja nem volt.Akinek pedig meghaladja az értelmi szintjét egy win telepités az könyörgöm vegyen elő telepitett winfosos rendszert,igaz hogy drágább de a hülye vagy valamihez fizess bazzmeg ne itt fikáz hogy szar a cucc.
cyberdog tök egyet értek
Cyberdog, szopd ki, mi a faszt fikázol? nekem 725öm van én is tegnap szembesültem azzal, h nem lehet xp-t egykönnyen telepíteni rá, de attól még mi a faszra fel oltogatsz ezáltal engem is?? Csak egy példa a nem hozzáértéshez: ha te bútort akarsz venni, elmész az ikeába, és otthon nemtudod összerakni, és segítséget kérsz, akkor te is egy balfasz vagy ezekszerint, mert nem értesz az asztalosmunkához? Nem mindenki születik programozózseninek, mert nem mindenkit érdekel, van aki csak szimplán felhasználója egy rendszernek, nem kell feltétlenül ismernie a telepítését vagy a bios beállításait. Szal visszatérve az ikeás példára, ha te sem akarsz szopni azzal, hogy olyat csinálj meg, amihez nem értesz mondjuk, akkor te is fizes bazzzzmeg egy asztalosnak!
ez 1 darab szar! felrakom a VGA drivert vagy memóriahibás kékhalál telepítés közben, vagy ne indul semmi progi mert ez meg ez a file hiányzik... még a vezérlőpult fele is eltűnik.... ha nem egy vásárlómé lenne összetörném, de nagyon apróra csak ASUS-t szabad venni!!!! (k50ij)
Emberek! BIOS jelszó beállításánál vigyázni!! Nem létezik az alaplaphoz backdoor password, és a CMOS elemhez sem lehet otthon, a laptop szétszerelése nélkül hozzáférni. Elfelejtett jelszónál 100 dollár ellenérték fejében, visszaküldik a laptopot az ACERhez, és törlik egy jelszót. Csak azért írom le, mert majdnem én is így jártam, ugyanis, azt sehol sem írták le, hogy a "nulla" karaktert nem fogadja el a BIOS :@. Szóval figyeljetek, hogy mit írtok be, hátha van még ilyen tiltott karakter!
Hali! Aki nem tudná,Kapott egy lemezt amin a telepítő progik megtalálhatóak mint:linux,vista,xp
Skacok cyberdognak igaza van bár kevésbé gyalázkodó formában gondolnám.Ez nem egy villanyrezsó, hogy bedugod, aztán melegít. Mellesleg az XP-t 2001 körül csinálták most meg 2009 van. Ha a Toyota Priusodat kőszénnel akarod hajtani az már a te bajod. Nem kötelező érteni a telepítéshez, de beismerni azért illik hogy te nem tudod, hogy kell.Túl sok tévét néztek, ha rögtön a visszaviszitek a cuccot oda ahol vettétek.Ez a legprimitívebb megoldás. 1.a neten INGYEN megtalálod a támogatást 2.általában a szervíz telefonszáma INGYEN hívható, rajta van a garijegyen,ha veszed a fáradtságot és ELOLVASOD A LEÍRÁST. Ha meg nekiindulsz visszavinni a terméket a benzin biztos pénzbe kerül meg időbe és kapsz egy ugyanolyan hibátlan darabot mint az előző, de azzal sem boldogulsz, és visszaviszed,hogy nem jó......stb, stb Magyar ember soha nem ismeri el hogy nem ért a számítástechnikához, inkább hülye az eladó, vevőszolgálat, igazgató, mindenki és igenis cseréljék ki a cuccot, mert nem működik. Egyébként akinek hiányzik a karja annak nem érdemes az IKEÁBAN vásárolni valóban.... Attól, mert egyszer már megmutatták neked az ENTERT még nem fogsz érteni a telepítéshez, legfeljebb véletlenül már sikerült párszor. Zárszóként kíváncsi lennék, hogy a sok kudarcdíler közül kinek volt EREDETI az XP-je?Ha meg a netről szedted INGYEN, azaz LOPTAD akkor meg jobb ha nem óbégatsz olyan hangosan, mert esetleg rosszul járhatsz ha valaki komolyan vesz hivatalos oldalról.
Bocsi muuucsay de az Asus cucca nem ij hanem Ij típusjelzésű. Kisbetű-nagybetű tévesztés.
nincs ezzel a géppel semmi baj,nekem nagyon bevált! linux helyett nekem is xp van rajta.
Sziasztok!én tegnap vettem egy e525 öst, bekapcsolom és kiadja azt ahol lehet jelszót adni +stb..beteszem a cd és nem indul el semmi..:S valaki segitséég
Helloka... Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a tipúst (e520),nekünk napi használatban van...munka,nyomtatás még játék is,hibátlan és olcsobb mint más márkáju társai!!
Sziasztok! Van a családban egy Emachines e520-as gép. Xp-t csak úgy tudtam telepíteni, hogy a sata vezérlőt ide módba állítottam a biosban, de ezzel el is veszett a sata ahci minden előnye. Ha ahci-ben használom a gépet, xp kékhalállal megáll, és újraindul. Általában kiírja, hogy olyan hibás a vinyó, hogy a windows inkább leáll. Sp2-es xp-ről van szó. Utánanéztem google-ben, mindenhol csak vistás driver van az e520-as gép sata controllerjéhez. Az én lenovómon úgy oldottam meg ezt a gondot, hogy xp-t ide módban feltoltam, majd minden egyéb driver installálása után a sata driver mappáján belül a prepare könyvtárban található install.cmd kiterjesztésű fájlt. Esetleg van valami alternatív megoldás itt is? Mert ha nem muszáj csak ezért a jól bekonfigolt xp-t nem szívesen húznám ezért újra. Régebben valaki belinkelt egy drivert ide a fórumba, írtátok is, hogy az már nem működik, de előbb próbálkoztam, és csak azután láttam a hozzászólást. Előre is köszönök mindent. Üdv!
Ha a BIOS-ban a vinyó beállitását AHCI-ről IDE-re állitod gond nélkül felmegy az XP, nálam ez bevált.
Sziasztok!Van egy Emachines gépünk már több mint egy éve.Nekünk az xp egyből felment a mellékelt papír alapján.Eddig minden működik rajta de az utóbbi időkben egy párszor gondolt egyet és magátol kikapcsolt.Ezért írok,hogy tudna valaki segíteni,van ebben a gépben egy hővédelem? A papírokból nem derűl ki semmi ijesmi. Előre is köszi!
service pack 2 val is működik az ide a trükkk sok sikert mindenkinek
Nekünk is ilyen gépünk van, nekünk windos7 van rajta, teljesen jó.
sziasztok!felraktam az 525 re a Vistat...müxik jol,feltelepítettem a hozzátartozó driverekett de wifi az halott,vezérlöpult--eszközkezeleő--hálózati eszköz kérdőjel ha megkerestettem vele a szoftver a gyár cd-röl semm találja,efyszerűen nem találok hozzá drivert az xp-jé nem jó.valakinek ötlete?megköszönném a segítséget!!!daniboy001@freemail.hu(ha tudtok vmitIrjatok)köszönöm
Üdv mindenkinek! Engedjétek meg, hogy megosszam veletek azon lépéseket, melyek lehetővé teszik a winxp sp2/sp3 ahci módban való használatát. NLite nem kell hozzá, ha csak nem akar valaki úgy telepíteni xp-t, hogy a telepítő már tartalmazza a sata drivert. :d Azonban ez hasznos lehet azoknak akik újonnan telepítenek xp-t a gépükre. Az emachines e520-as gépben is ugyanolyan sata controller van, mint a lenovo r500-as laptopban, így nem volt nehéz dolgom, letöltöttem a drivert az alábbi linkről: Figyelem! Bár a link nem fért el egy sorban, egyhivatozásként kell kezelni. http://www-307.ibm.com/pc/support/site.wss/document.do?sitestyle=lenovo&lndocid=MIGR-70477 Az alábbi sata controllerekkel biztosan kompatibilis: - Intel 82801GBM SATA AHCI Controller - Intel 82801HEM/HBM SATA AHCI Controller - Intel ICH9M-E/M SATA AHCI Controller - Intel ICH8M-E/ICH9M-E/M SATA RAID Controller Miután letöltöttük, csomagoljuk ki valahova az exe fájl tartalmát. Önkitömörítős, úgyhogy nem szükséges más program a kibontásához.
Bocs, az előző végéről lemaradt: Lépjünk be abba a könyvtárba, ahova kicsomagoltuk a driver állományát, és keressük meg a prepare mappát. Abban tlaálunk egy install.cmd nevű fájlt, amit ha lefuttatunk, feltelepül a sata illesztője a gépünkre, és láss csudát, bootol majd az xp ahci módban is. Megjegyzés: előfordulhat, hogy az első ahci módban való indulás után újra bekéri a controller driverét, ekkor azonban a hardver varázslónak kézzel "meg kell mutatni" a driver helyét, (listából vagy adott helyről való telepítés választása), majd a lépéseket követve feltenni. Megjegyzés: xp vista, és win7 32 bittel egyaránt kompatibilis a fentebb belinkelt satacontroller-illesztő!
A BIOS-ban kell átállítani ahozz hogy mennyen az XP-telepítés sikeresen rajta!!!:) Nekem is sokáig tartott mire rájöttem!!!Halli
thor vedd ki az apádnak a faszát a szádból mielőtt megszólalsz!
Én több mint 1 éve vettem egy ilyen gépet a tescoban,xp-t tettem rá,az összes driver rajta volt a hozzá adot lemezen.A fiam azóta is nyúzza(játék,film,net) és semmi probléma sem volt vele.
Sziasztok! egy 525-ös wifijével küzdök, leszedtem az összes drivert hozzá, de sehogy sem akar müxeni XPSP3 alatt. Tudna valaki segíteni? Köszönöm
Sziasztok nekem is van525-ös gépem,a wifit én úgy keltettem életre,hogy a böngészőbe bemásóltam az EVEREST Home edition álltal NEM működő drájver számát ENTER és már le is töltötte a jó szoftvert hozzá és MŰKÖDIK is. Én csak jót tudok mondani a gépről,nekem bevált.
bakker, 525 vettem most... linuxos... nem vagyok kezdő telepitésben, csináltam már pár gépet, de amit ezzel kell szarakodni az már mindennek a teteje.... xp sp3 baszik felmenni, legelején lefagy. gyári xp mielött megkérdezitek. most keresem a vista lemezem, ha azzal sem akar menni viszem vissza a picsába.
BIOS-ban át kell állítani a vinyót AHCI-ről IDE-re. Így gond nélkül felmegy az XP. Legalábbis nálam tökéletesen működik.
Sziasztok! E525 wifi gondra egyik tuti megoldás az ingyenes driver max program használata. Ez megkeresi az ismeretlen eszközökhöz a hiányzó illesztőket, ez esetben a wifihez. Annyi van, h regisztrálni kell a driver max serverére, anmit a drivermax-ban le is lehet végezni. Üdv: István
tényleg jó gép . sztem egyszerű telepíteni , mármint annak aki ért hozzá :D
nekem is van egy kis gondom vele .a hangja kihangosítva ugy csinálja mint egy ékg gép szerintetek miéehet a hangkártyával segitsetek ha tudtok koszi
Ferudzso, a hangkártyadrivered megfelelően van telepítve? Ha igen, próbálj meg frissíteni. Egyébként meg azért is lehet az ékg gép szerű hang, mert esetleg sp-dif connectorra van állítva a kimenet. Ez egy digitális hangátvitelt biztosító üzemmód, amikor a kimenő hang adatcsomagként közlekedik a vezetékben. Ilyenkor a megoldás szerintem a vezérlőpultban a realtek hd audio managerben a kimenet átállítása, ha lehetséges. Üdv!
Nemrég vettem egy 525-öst a francia hipermarket lánc egyik budapesti üzletében. Az előre telepített linplus nem akart elindulni. De nem is akartam megtartani. Átállítottam a biosban hogy az optikai meghajtóról bootoljon. Beraktam az ubuntu 9.10 cd-d. Az asztali gépemen is ezt használom. Először live módban kipróbáltam. Minden működött rendesen. Semmilyen driver nem kellett hozzá. Fel is telepítettem. Azóta gond nélkül megy. Csak flast, és javat kellett utólag telepíteni. Felraktam még a skypeot, az emsn-t és az operát. Meg pár játékot a gyereknek és az asszonynak. Gond nélkül működik minden. A wifivel se voltak gondok, rögtön felismerte az ubuntu. Szerintem ennyi pénzért(90-ért vettem a savoyában) nagyon jó gép. Csak ajánlani tudom. Aksiról 2,5-3 órát megy folyamatos használat mellett. Gyorsan fel is tölt. meg vagyok vele elégedve. Egy hátrányát érzem csak. Kisé nehéz lesz tőle a táskám. :)
Sziasztok! Win7-et raktam a gépre (nem adtak Vista-t hozzá) és ma reggel óta a legváratlanabb időközönkét újraindul a gép. Az utóbbi 1 órában már 3x kapcsolt ki. Nem totális kékhalál de majdnem. Nincs egy hetes a gép. Ötlet?
Kb. egy éve vettük a gépet, eddig vista volt rajta, és most rá akarom rakni a win7-et. A diverek, amiket hozzá adtak, és tökéletesek a vistához, azok win7-en működni fognak? Vagy keressek a neten új drivert?
Minek foglalkoztok azzal az elavult ezeréves xp-vel? Tegyetek fel rá 32 bites win7-et és jó lesz. Nem a gépet kell fikázni csak az op. rendszert e525 van win7-el és teljesen korrekt. Ha meg azt gondoljátok hogy sz*r akkor tudjátok mit? Tegyetek össze egy jobbat ennyiért. Nálam a driverekkel sem kellet bajlódni a Seven felismert mindent csak ajánlani tudom.
Saci, a win7-hez külön-külön le kell tölteni minden drivert (ajánlott) az emachines honlapjáról.
Köszi! :D
Most látom, hogy az emachines honlapján csak xp és vista driverek vannak, win7 nincs. Amit itt lehet letölteni az jó szerinted?: http://www.user-guides.co.uk/cddownload/eMachines/eMachinesE520/eMachines-E520-Windows-7-Driver-Recovery-CD-Restore-Disk-317164.html
Szevasztok! Van egy emachines E520-as gépem, amihez vásároltam egy Notebook hűtő tálcát. SP2-es XP alatt mikor csatlakoztatom kiírja, hogy: "Teljesítményimpulzus a hub-on, egy USB eszköz áramfelvétele meghaladta a fogadó hub tápellátási képességeit", és egyáltalán nem működik a hűtő. Valakinek volt esetleg hasonló problémája? Valakinek valami ötlet? Előre is kösz!
Win 7-tel is tökéletes eddig lassan 1-éve
Sziazstok! Saci, szerintem jók ezek a driverek. próbáld meg. ha jól értettem, valami olyan cuccról van szó, ami megkeresi a hiányzó drivereket és fel is pakol mindent, ami kell. Hopi, akkor valszeg a géped usb portja nem tudja ellátni a hűtőventillátort, mert az túl nagy feszültséget vesz fel. Ilyenkor gondolom leesik az usb port potenciálja, (ami az usb feszültsége és az eszköz feszültsége közöttti különbséget jelenti). ÉN azt javaslom, h vegyél egy olyan usb hubot, mely rendelkezik saját tápegységgel, és arról használd a hűtőt, ha ez megoldható Bár elég vicces, hogy ma ilyen előfordul, ugyanis ha notebookhoz gyártanak egy hűtőt, akkor azt lehessen má meghajtani valahogy. :p
heló! valaki tudna segíteni, hogy melyik a jobb? az e525 vagy az e725? köszi
Hali! Köszi a segítséget, de közben megoldottam, csatlakoztattam hozzá egy töltőt, amivel tökéletesen megy!!! Üdv
sziasztok segitsetek nincs hang... köszike
windows 7 tökéletesen megy vele
Márciusban vettem, jó gép, ha Win XP Sp2-d van , akkor ezt könnyű installálni, de a driverek nem mind jók, ami a Cd-n vannak. Gond volt, hogy ennél külön van gombok vannak, amit be kell kapcsolni, a touchpad-hoz és a Wifi-hez, a Wifi-t nagyon meg kell nézni, spéci programmal, hogy milyen hardvare van, mert nem jók a driverek. Win 7 mindent megtalál, de a Wifi-t az sem. Everest által adott eredmény sem volt jó, végülis Atheros 7.7.0.456 driver jó lett, úgy 4 napi kínlódás után. Amúgy szuper gép!
E525ös a gépem, és valami probléma van a hanggal/hangkártyával??? Nem tudom használni a skypot és messengeren sem tudok beszélgetni. A skype azt az üzenetet írja, h baj van a hangkártyával, a msn pedig h csatlakoztassak mikrofont. Nincs a gépben mikrofon???? Ez érdekes.... Én telepítettem a hang driverket (audio realtek?) Mi lehet a baj? Valakinek volt hasonló problémája? Köszi
Handusnak: nincs a gépben mikrofon, vegyél egyet, s balra a piros csatlakozóba kell bedugni!
Sziasztok! Handus és mindenki! Miután feltelepítettétek a realtek drivert, érdemes szétnézni kicsit vagy a realtek controlpaneljében, vagy a hangbeálításokban. ÉN az utóbbit részletezem, mert szerintem egyszerűbb első lépésként itt konfigolni. Valszeg azért nem talált az msn mikrofont, mert: 1. Az e525-ös gépben nincs beépített mikrofon. Ettől függetlenül kellett volna ugyan észlelnie, hogy ott van egy mikrofonbemenet, mint minden hangkártyán. 2. Nincs alapértelmezett felvételi csatorna beállítva. Nos, itt már kicsit nehézkes a dolog attól függően, hogy milyen oprendszert használtok. Alább részletezem a beállításokat, amit végig kell nézni. Xp esetében: Nyissuk meg a futtatás menüpontot a start menüből. Oda írjuk be: sndvol32 A megnyíló hangerőszabályzót persze elő lehet hozni máshogy is, de ez sztem egyszerűbb. 2. A hangerőszabályzón menjünk a menüsorra, majd nyissuk le a beállítások menüt, és válasszuk a tulajdonságokat. A megjelenő ablakban az ablkak tetején található lenyíló listában a keverőt állítsuk "realtek hd audio input"-ra, hogy a bemeneti paramétereket tudjuk piszkálni. A lentebb megjelenő listában kacsoljuk be a mikrofont. Ha ez megvan, az ok gomb megnyomással zárjuk be a tulajdonságok ablakot. Most eljutottunk a felvételvezérlő keverőhöz. A megjelenő panelen a mikrofon csúszkáját ajánlott maximumra felhúzni, de ez tetszőlegesen állítható attól függően, hogy milyen hangosan szeretnénk a mikrofonunkat használni. Ha elérhető, a menüsoron tlaálható beállítások menüben a speciális szabályozókat kapcsoljuk be, hogy látható legyen a mikrofon +20 db-les erősítésére szolgáló kapcsoló. Ha megvan, a mikrofon szabályozója alatt megjelenő speciális gombra kattintva engedélyezzük a +20 db erősítést (boost). Már csak az van hátra, hogy a mikrofon hangereje alatt található "kiválasztás" jelölőnégyzetre egyszer rákattintsunk, hogy aktívvá tegyük a mikrofont bemeneti eszközként. Win7 Start menü, vezérlőpult, hangbeállítások. A megjelenő panelen válasszuk a felvétel fület. Itt jóesetben egy mikrofont tlaálunk a listában. Ha lehet, kattintsunk az "alapértelmezett" gombra, hogy aktívvá tegyük az eszközt. 2. Kattintsunk a "tulajdonságok" gombra, majd a megjelenő ablakban navigáljunk a jelszintek fülre. Itt a mikrofon hangerejét állíthatjuk be. Ha van rá lehetőség, kapcsoljuk be a mikrofon boost funkciót. Ha ez a vezérlő itt nem szerepel, másik lapfülön kell keresni. A plusz erősítés szerintem csak akkor kell a mikrofonnál, ha szabványos számítógépesmikrofont/headsetet csatlakoztatunk, mert ezek az eszközök tudtommal nem rendelkeznek előerősítővel. Az egyéb zaj- és akusztikajavító funkciókat megtalálhatjuk a realtek hd audio manager mikrofon fülén. A program elérhető legegyszerűbben xp esetén a vezérlőpultról, vagy a tálcáról (ha van ikonja). Win7-ben nem találkoztam még ilyen hangkártyával, úgyhogy ott nem tudom, szerepel-e a vezérlőpultban az ikonja. Kellemes ünnepeket!
Az előzőből lemaradt: Megeshet, hogy win7-ben nem látzsik a boostkapcsoló, ilyenkor a hangkártya driverénél kell a gondot keresni.
Wifi installálás: több napi küzdés helyett, a gépet megfordítani, s a gép hátlapján egy matricán rajta van a WIFI típusa, s erre kell rákeresni a google-n, mert lehet hogy nem jó a gyári CD-n lévő driver
Ati Köszi a tippet a leírásokból jónaktűnik a dolog az XP-vel 1próbát megér KÖSZI!!!
Hello E525 - miért nem müködik a mikrofonom? A leirás szerint van benne Elvileg fel van telepitve minden Elöre is köszi
sziasztok nekem egy emachinesz e˛˛520-as van és ha bedugom az internetett a gép azt írja hogy csatlakozási hiba de az internet jó segítsetek már ha tudtok megköszöném
sziasztok nekem egy emachinesz e˛˛520-as van és ha bedugom az internetett a gép azt írja hogy csatlakozási hiba de az internet jó segítsetek már ha tudtok megköszöném
Sziasztok! Gyozol, hogy érted, hogy nem megy a mikrofon? Belső mikrofon az 525-ösben (amit én láttam) nincs, külsőt pedig egy fentebbi kommentemben részletesen leírtam, hogyan kell installálni mind win7, mind xp rendszeren. Üdv!
én is megvettem. jó gép szerintem. win 7 tök jól fut rajta. egyedül drivereket kellene hozzá leszedni. (igazábol csak a touchpad görgetősávja nem megy) tudna valaki segiteni?
Sziasztok! Touchpadhoz az Alps touch pad driver-t kell telepíteni, és már is jó lesz a görgetősáv. Üdv!
Sziasztok! Touchpadhoz az Alps touch pad driver-t kell telepíteni, és már is jó lesz a görgetősáv. Üdv!
helosztok, valaki tud nekem linkelni egy VGA drivert Win 7-hez ? sehol nem találok
Sziasztok! Én is vettem egy 525-t, feltelepítettem a Win7-t és tökéletesen működik! Nem akarok fikázni senkit, de először tanuljátok meg a számítástechnika alapjait. Én sem vagyok egy IT guru, de nekem megvan az az előnyöm, hogy még anno Commodore 64-el kezdtem. A mai fiatalok veszik az erőgépeket, de azt sem tudják mi a pacikuki az a kettes számrendszer.
Csatlakozom Betula kollégához! A Win7 feltelepítés után a webkamera kivételével minden tökéletesen működik. De a géphez kapott driver lemez azt is megoldotta. Ha mások is elővennék ezt a DVD-t kevesebb felesleges hozzászólás születne... Commodore 64 FOREVER!
Nekem emachnies e525 van, és linux van rajta és se XP -t, se Vistát nem tudom feltenni rá. Valaki tud segiteni?
Sziasztok. 525-re szeretnék Win7-et tenni. És a fenti cikkből kiderül, hogy tudja a 64 bitet is. (persze "szódával") 64 vagy 32-es Windowst érdemesebb rá telepíteni? Köszönöm
32-es lett. Minden ok. De továbbra is a BIOS-ban át kell állítani a vinyót AHCI-ről IDE-re. Ahogy XP-nél is volt. Bár IDE volt beállítva, mikor telepítettem. Ha ez számít?
Az a problémám ezzel a géppel, hogy a hangbeállítások/tulajdonságok/lejátszásnál szeretném bekapcsolni a mikrofont, vagy a vonalbemenetet, és egyszerűen nem tudom hozzáadni ezeket sehogy sem. Kispórolták volna a software-ből? Mi történt? MÉg a gagyi P1-es gépemben is van rá lehetőség. Hogy fogom így kihangosítani a mikrofont? Köszi. Ottosss@citromail.hu
Hali Tudnátok nekem segíteni? emachines e525-ös laptopom van és XP volt rajta eredetileg és ott működött a beépített webkamera. Testvérem felrakta nekem a Windows 7-et és a Sajátgépnél már nincs ott a webkamera.MSN-en tudom használni de azon kívül sehol nem találom... A lemez amit adtak hozzá az szinte semmit sem ér nekem,mert hiába megyek rá hogy rakja fel a webkamerát,kiírja hogy nem található és hogy előbb nyissam meg a webkamerát... Internetről is letöltöttünk egy webkamera programot vagy mit,de hiába megyek rá nm nyitja meg,semmit nem is ír ki... Valaki nem tudja hogy csinálhatnám meg,hogy ottlegyen a Sajátgépbe?
Itt az összes driver az ACER 520 E-hez: http://www.getpcmemory.com/drivers/download-acer-emachine-e520-notebook-windows-xp-vista-drivers/
A Windows operációs rendszerek lefelé kopmpatibilisek. Ez azt jelenti, hogy egy későbbi Windows kiadásnak (a Windows 7-nek) ismernie kell a Vistához és az XP-hez kiadott összes driver-t (meghajtóprogramot). Itt van még egy hely, ahonnan az összes ACER típushoz letölthetők a driverek >> http://diplodrivers.com/download-driver/ACER/EMACHINES-E520-573G16MI
mibaja lehet a dvd írónak? berakok vmi cd-t dvd-t v. akármit de nem olvassa. mi lehet a baj? tönkrement az író vagy más?
Nekem is ilyen gépem van(még), mert nekem egy kis túláramtól leégett benne a táp és az alaplap nagyrésze, volt aki azt mondta rá hogy az egész kuka, véleményem szerint ennek ellenére is jó vétel.
Sziasztok! E520-am van. Az XP telepítése végre sikerült, SP2-3 fent van, viszont a driverekkel akad némi problémám. Valamiért a webcam driver állandóan hibát észlel és nem telepít. Volt valakinek tapasztalata vele?
Sziasztok! nekem E520-am van. Lehet hozzá alaplapot kapni valahol?
hogy kell belép ni egy e727 laptopba
hogy kell belép ni egy e727 laptopba
nekünk sem megy! vki segítsen már :D:D
Sziasztok olyan probémám lenne azt irja a gép bekapcsoláskor Check cable connection...! PXE-E63: ERROR WHILE INITIALIZING THE NIC PXE-M0F: EXITING INTEL PXE ROM NO BOOTABLE DEVICE -- INSERT BOOT DISK AND PRESS ANY KEY De idáig ment rendessen csak ugytudom inditani ha nyomok utánna " Ctrl+Alt+Del "
Aki megírta a cikket, annak soha ne legyen jobb... Vélemény röviden, tömören: GAAAAAAAGYIIIIII !
SZIASZTOK ! Acer Emachines E-525. 1 éves, minden király rajta, de msn-en a kamera nem akar működni. Videohivásnál az én kamom nem kapcsolódik, csak simán a kamerahívásnál van kamom. .... vagy ..... ha éppen olyan kedve van, kapcsolódik de én nem látom magam, a partner viszont lát engem......... ez mitől lehet, már többször lett újratelepítve emiatt de mindig visszatér a probléma, sőt általában az újratelepítés után 1 napig minden működik, aztán vissza a gagyiba az egész, mintha a memória kidobná és újra szar.
Semmi probléma a géppel...ennyi pénzért tökéletes otthoni és munkahelyi felhasználásra is...jelenleg a JTF stratégiai játékkal játszok, de próbáltam már a call of duty 1-2-t ami szintén elfut rajta, igaz nem teljes méretben, de simán jó.... aki komolyabb játékot akar vagy vegyen x-boxot:)
Kedves Renáto és Era! Leteszitek a földre felnyitjátok a tetejét és PÁROS LÁBBAL beleugrotok a billentyűzetbe!!!! Hát ilyen hülye kérdést hogy lehet fel tenni, természetesen a bekapcsoló gombbal! De ha egy szűz gépet vásároltatok előbb op.redszert kell rá telepíteni! Különben soha nem kapcsoljátok be!!!! Na ők mit fognak kezdeni a flancos fullos 727-el? Két év alatt egyetlen hátrányát találtam, a két usb olyan közel van egymáshoz, hogy a külső egér és a telenor internet slip nem fér el egymás mellet, megoldás egy usb hosszabbító ennyi! Üdv. mindenkinek. Még a Szervizesnek miért ez a rossz indulat ennyire hogy lehet valaki negatív?
A gép nem boot-ol cd-ről!Legalábbis nekem nem, tehát ha valaki próbálkozik a feltelepítésével, boot-nál semmikép se a cd/dvd -t állítsa be. Ja, és Sata-t állítsátok IDE-re.az segitett :D
Helloka! Nekem szar került a gépembe...ismerös lesz...windows/system32/config........mit tegyek? Bekapcsolni sem tudom! Köszke elöre is...
mi elvittük számitástechnikus ismerőshöz a gépen vmi átálított a BIOS-ban a 32 bites sp2-es xp gond nélkül felment felrakta az sp3-at utánna a mellékelt cd-n lévő drivereket és gon nélkül működik másfél éve! vga drivert azóta frissítettem és csak jobb lett. játékbeli textúra eltűnések megszűntek! nagyon jó gép csak ajánlani tudom!
Sziasztok! nekem E520-as van. Javítják az alaplapot valahol?
Tudja valaki,hogyan lehet lebontani a gép(E520) hátulját? A fiam több mint 2 éve használja a gépet és jó volna már kitakarítani A hátlapból kiszedtem az összes csavart,kiszedtem a HDD-t és a hátlap megsem mozdul.Feszítgetni nagyon nem mertem.
Sziasztok! Tudna valaki segíteni abban, hogy honnan tudok letölteni az E520-hoz Win 7 drivert? Egyáltalán van hozzá? Előre is köszönöm!
Minden ott van az Acer honlapján. Az 520-as hátoldalát meg nem csak csavarok fogják hanem oldalt feszítve ki kell pattingatni. Minden acer és emachine ilyen.
Haly nagyok, tud nekem segiteni valaki?e725 hang drivers vista fut rajta és ha nem szol rajta semmi és az erösitöt nagyobb hangeröre tekerem ugy csinálja mint egy ékg miért van ez???????
Sziasztok! Kb. másfél éves az e725-öm,de az akksija már olyan szinten halott,hogy berakom,de nem tölt.Észleli a gép hogy benne van,de valamiért meg sem mozdítja a töltöttségét. Valakinek valami ötlet hogy miért lehet ez?Vagy esetleg hogy mennyibe kerülhet bele egy új akkumulátor? Válaszokat előre is köszönöm!