Szerényen növekszik a Launchpad
Hasznos lenne továbbá, ha a fejlesztéseket egy bizonyos menetrend szerint végeznék, azaz az egyes verziók kibocsátásnak időpontja előre tudható lenne. Ez serkentené a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztési folyamatát - mondta Shuttleworth. Egy másik fontos szempont, hogy az ilyen szoftverek bátorítsák az innovációt. A Firefox jó példa erre, hiszen ez olyan platform, amelyre bárki fejleszthet bővítményeket. Végül pedig ahhoz, hogy valóban széles körben elfogadottakká váljanak, a nyílt forráskódú szoftvereknek kompatibilisnek kell lenniük a Windowszal is.
Az O'Reilly konferencián bejelentették azt is, hogy a SourceForge.net konkurenciájaként tavaly létrejött Ubuntu-fejlesztőközösség, a Launchpad még nem érte el azt a népszerűséget, amit reméltek tőle. Habár az általuk fejlesztett projektek száma látványosan növekedett, 1500-ról 7000-re, ez még mindig jóval szerényebb szám, mint a rivális SourceForge-é, amelyen 150 ezer projekt elérhető jelenleg. Ugyanakkor van egy lényeges különbség a két közösség között: a Launchpad sokkal nagyobb mértékben teszi lehetővé az együttműködést, tekintve, hogy az itt fejlesztett programkódok és más források minden más projekttel megoszthatók a közösségen belül - mondta Christian Reis, a Launchpad projekt menedzsere.



Az IBM Magyarország és a CNW Zrt. közös szervezésében "Vállalati közösségi és mobil megoldások az üzlet szolgálatában" címen megrendezésre kerülő konferencia kapcsán Mészáros Tamás, a CNW értékesítési igazgatójával nyilatkozott a hazai tapasztalatokról.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.