Hirdetés
. Hirdetés

Brutális kínálatú zenebolttal újított a Microsoft

|

Ingyen zenét kínál az Xbox Music. Csak nem nálunk, ám nem zárható ki, hogy a Spotify-szerű szolgáltatás egyszer majd hazánkban is elérhető lesz.

Hirdetés

Az utóbbi hónapokban a hardvergyártókat többször kényelmetlen helyzetbe kényszerített Microsoft vasárnap délután bejelentette az XBOX Music szolgáltatását, amely nevétől eltérően nem csak a redmondiak játékkonzolján lesz elérhető, hanem a Windows 8 és Windows Phone 8 operációs rendszerekkel szerelt eszközök tulajdonosai is használhatják majd (a Windows RT támogatása még nem lett megerősítve, de valószínű).


A nagyjából 30 millió dalt számláló katalógussal ellátott XBOX Music segítségével zeneszámok megvásárlása mellett egyes piacokon lehetőség nyílik majd zenék ingyenes streamelésére is, ám utóbbi esetében el kell majd viselni néhány reklámot, plusz 6 hónap után havi 10 órára lesz csökkentve a zenék fizetés nélküli hallgatásának maximális időtartama. Ezen korlátozások természetesen kikerülhetőek lesznek a havi 10 dollárba kerülő Xbox Music Pass előfizetéssel.


Microsoft tájékoztatása szerint az ingyenes zenehallgatási lehetőség a kezdetekben csak Windows 8 alól és 15 darab meg nem nevezett országból lesz elérhető, míg az előfizetés első körben csupán 22 országból (listát még ezekről sem kaptunk) lesz „megköthető”. Tóth Gábor,  a Microsoft Magyarország PR menedzsere a PC World kérdésére elmondta, hogy a hazai bevezetés egyelőre nincs napirenden. A megvásárolt zenéket 256 kbps bitrátájú, DRM-től mentes MP3 formátumban lehet majd letölteni, míg a streamelt zenék 192 kbites WMA formátumúak lesznek.


A szolgáltatás most kedden fog debütálni az Xbox 360 legújabb frissítésének részeként, plusz exkluzívan a konzolon közel 70 ezer videoklip is megtekinthető lesz a segítségével.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.