Hirdetés
. Hirdetés

Életbe léptek az e-építésügyi változások

|

A 2013. január elsején életbe lépett jogszabályváltozások eredményeként idén már sokkal egyszerűbben és kényelmesebben intézhetőek az építkezéssel kapcsolatos ügyek.

Hirdetés

A frissen beüzemelt Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) lényegesen leegyszerűsíti az ügyintézést az építésügyben, hiszen rengeteg olyan folyamat válik egyszerűbbé és gyorsabbá, ami eddig nehezítette az ügyfelek életét. Ugyanis egy olyan, interneten elérhető központi szolgáltatásról van szó, amely az építésügyi hatósági engedélyezési folyamat valamennyi résztvevője számára támogatja az engedélyezési tervdokumentáció (a rajzi mellékleteket is beleértve) elektronikus kezelését, azaz tárolását, továbbítását, véleményezését, megjelenítését és megőrzését is.

 

jovo
jovo

Az engedélyezés folyamata - forrás: e-epites.hu 

Az Új Széchenyi Terv keretében a projekt a magyar állam és az Európai Unió összesen 1,1 milliárd forintos társfinanszírozásával valósult meg. A tervek szerint a közszolgáltatásnak köszönhetően a magyar állam mintegy másfél milliárd forintot spórolhat meg éves szinten. Mivel a teljes rendszer készen áll az e-közigazgatás egyéb részeihez történő csatlakozásra is, így idővel lehetővé válik többek között az illetékek és szolgáltatási díjak elektronikus fizetése is.

eredmenyek
eredmenyek

Várható eredmények - forrás: e-epites.hu

Az ÉTDR-projekt zárórendezvényén Felkai László, a Belügyminisztérium (BM) közigazgatási államtitkára leszögezte, hogy az új rendszer kényelmesebb és gyorsabb lesz, mint a hagyományos papír-alapú ügyintézés, ráadásul 2013. július 1-jétől az építési naplót is elektronikusan kell vezetni, így abba bármelyik érdekelt, arra jogosult betekinthet, és meggyőződhet arról, hogy az adott munkát elvégezték-e. Az államtitkár szerint ezzel a megoldással az építési fegyelem is javulhat Magyarországon.

Mint ismeretes, a program lényege, hogy a kérelmeket és a terveket ezentúl már - az ügyfélkapun belépve - az interneten is be lehet nyújtani, az ügyek kezelése pedig minden esetben elektronikus úton történik. A hatósági ügyintézés során az ügyintézők az úgynevezett ÉTDR-ben tárolt elektronikus dokumentációk és adatok alapján döntenek. Az új rendszer lehetőséget ad egyebek mellett az engedély hatályának meghosszabbítására irányuló, és a jogorvoslati eljárások kezdeményezésére is.

Hirdetés

Változások az építésügyi jogszabályokban
A Magyar Közlöny 148. számában november 8-án megjelent a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról és a 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról. Mindkét rendelet 2013. január elsején lépett hatályba.

Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette az építésfelügyeleti tevékenységről szóló 291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet, az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről szóló 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról szóló 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet, az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról szóló 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet, az építésügy, és a településfejlesztés és -rendezés körébe tartozó dokumentációk központi nyilvántartásáról szóló 277/2008. (XI. 24.) Korm. rendelet, valamint az ingatlan adataiban bekövetkezett változások igazolásáért, egyes hatósági bizonyítványok kiállításáért, az összevont eljárásért és az integrált eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 197/2009. (IX.15.) Korm. rendelet.

Az építésügyi hatósági eljárásokról szóló rendelet fő változtatási oka az ÉTDR rendszer bevezetése volt.

Az ÉTDR melletti, a nyilvántartás működését elősegítő elektronikus alkalmazások
e-bírság: az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok által kiszabott építésügyi, építésfelügyeleti, egyéb közigazgatási és eljárási bírságok megállapítását, behajtását, kezelését támogató és a végrehajtást követő, a Nyilvántartásnak adatot szolgáltató elektronikus alkalmazás,
e-építési napló: olyan komplex elektronikus alkalmazás, amely lehetővé teszi az építőipari kivitelezési folyamat teljes felügyeletét, az építési napló vezetését és az arra jogosultak számára hozzáférést, és elektronikus úton biztosítja az építési beruházásra vonatkozó kivitelezési adatoknak a Nyilvántartásba kerülését,
e-kezelő felület: a Nyilvántartás valamennyi adatállományából lekérdezést biztosító, meghatározott cél érdekében adott helyrajzi számhoz adatokat, dokumentumokat hozzárendelő elektronikus alkalmazás (webes felület),
e-statisztika: a Nyilvántartás működését elősegítő elektronikus alkalmazásokban keletkezett adatok és dokumentumok összesített adatait, valamint az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok személyi, tárgyi feltételeinek, továbbá a döntés-előkészítők és döntéseik évenként, hatóságonként, ügyfajtánként és döntéstípusonként összesített adatait kezelő és azokból jelentések készítő elektronikus alkalmazás,
e-szankció: az egyes szabálytalanságok tekintetében az építési folyamat résztvevőivel szemben alkalmazott szankciók tényének, adatainak a Nyilvántartásban történő kezelését támogató elektronikus alkalmazás,
e-tanúsítás: olyan elektronikus alkalmazás, amely kizárólagosan biztosítja az energetikai tanúsító személyek és szervezetek számára a hiteles energetikai tanúsítvány elektronikus formában történő előállítását és annak a Nyilvántartásba vételét,
építésügyi monitoring (ÉMO): településrendezési és építésügyi feladatokat támogató elektronikus térinformatikai alkalmazás, amely a tervezett, az engedélyezett és a valós állapot összehasonlításával, az időbeli változások kiszűrésével, a Nyilvántartás adatainak és a Dokumentációs Központ átvett dokumentumainak – egyéb elektronikus alkalmazások segítségével történő – igénybevételével elősegíti a terület- és településrendezési, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági feladatok végrehajtását, a szabálytalan építési tevékenységek felkutatását és szankcionálását.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.