Hirdetés
. Hirdetés

Gigantikus részecskegyorsítót építene a CERN

|

100 teraelektronvoltos energián működne a nukleáris kutatószervezet új részecskegyorsítója.

Hirdetés

Egy száz kilométer kerületű részecskegyorsító Svájc és Franciaország területén való megépítésének lehetőségét tanulmányozza az Európai Nukleáris Kutató Szervezet (CERN), amely csütörtökön jelentette be erről szóló terveit.

Hirdetés

A megvalósíthatósági vizsgálatok jövő héten kezdődnek, február 11. és 13. között a világ minden tájáról hozzávetőleg száz kutató gyűlik össze a Genfi Egyetemen, hogy tanácskozásukkal útnak indítsák a várhatóan öt évig tartó projektet.

A jövőbeni gyűrű válthatja majd fel a CERN nagy hadronütköztetőjét, a 27 kilométeres LHC-t, amelyet 1980-ban álmodtak meg, megépítéséhez és üzembe helyezéséhez azonban 25 évre volt szükség.

Az egyelőre FCC-ként (francia nevén Futur Collisionneur Circulaire) emlegetett 80-100 kilométeres részecskegyorsító az LHC mostani 14 TeV-es (teraelektronvoltos) kapacitásával szemben akár a soha nem látott 100 TeV-es energián is képes lenne működni.

A most induló projekt mellett már évek óta tart egy lineáris részecskegyorsító, a 80 kilométeres, szintén Franciaország és Svájc területére tervezett CLIC megvalósíthatóságának vizsgálata is.

A két projekt célja feltárni a különböző gyorsítók előnyeit és hátrányait, valamint 2018-2019-re felmérni az építés költségeit.

 

A részecskefizikai kutatások egyre inkább globálissá válnak: az amerikai, az ázsiai és az európai kutatók rendszeresen információkat cserélnek a jövőbeni részecskegyorsítók tanulmányozásával foglalkozó nemzetközi bizottság, az International Committee for Future Accelerators (ICFA) keretein belül.

A jelenleg pihenő LHC várhatóan még 20 évig folytatja munkáját, jövőre indítják újra. "Még mindig nagyon keveset tudunk a Higgs-bozonról, kutatjuk a sötét anyagot és a szuperszimmetriát. Az LHC-vel nyert új információk majd útmutatást adnak nekünk, hogy milyen típusú gyorsítót építsünk" - mondta Sergio Bertolucci, a CERN kutatási és informatikai igazgatója.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.