Hirdetés
. Hirdetés

Hogyan indul a tanév szeptemberben?

|

Tavaly júliusban lépett hivatalba az ország egyik legfiatalabb rektora, akit akkor friss terveiről kérdeztünk. Kovács Levente most a következő tanévre vonatkozó forgatókönyvekről beszélt lapunknak.

Hirdetés

Mint minden hazai oktatási és felsőoktatási intézményben, a járványintézkedések miatt az Óbudai Egyetemen is egy hétvége alatt kellett átállni tantermiről távoktatásra. Az egyetem rektorát legelőször erről kérdeztük.

Computerworld: Milyen alapokon álltak, és hogyan sikerült elindítani a távoktatást?
Kovács Levente: Mintegy két esztendeje minden alapképzésünkön/szakunkon egy-egy szaktárgyat online vagy félig online formában indítunk. A teljes átállásra - többek között a kollégiumok kiürítésére - mégsem álltunk teljesen készen, ennek ellenére minden feladatot sikerült időre abszolválnunk. Két héttel meghosszabbítottuk ugyan, de mondhatom, problémamentesen zártuk a tanévet. Ami pedig a kutatási feladatokat illeti, azok terén kiemelkedő sikereket értünk el…

CW: Tömeges lélegeztetőgépével be is írta a nevét a sajtóba az Óbudai Egyetem…
KL: A tömeglélegeztetőgép valóban az egyetem koronavírus-időszakának egyik legismertebb terméke, európai uniós innovációs nagydíjat is nyertünk vele. Nem lélegeztetőgépben, hanem lélegeztető rendszerben gondolkoztunk. Ennek lényege, hogy akinek nem sikerül lélegeztetőgépre kerülnie, életmentő lélegeztetést kapjon, amíg egy lélegeztetőgép felszabadul. Magyarországon jelenleg három kutatás folyik lélegeztetőgép-fejlesztés téren kormányzati támogatással, ebből kettő, a BME, illetve a SOTE fejlesztése de facto lélegeztetőgépre, míg az Óbudai Egyetem fejlesztése a tömeglélegeztető rendszerre vonatkozik. Jelenleg arra koncentrálunk, hogy a második hullám várható érkezésére legyen felkészülve az ország, a medikai termékek exportjának lehetőségeit is beleértve.

CW: A járvány második hullámának fenyegető árnyékában világszerte a gazdaság újraindítása van napirenden.
KL: Saját kutatást indítottunk a gazdaság leállításának hatáselemzésére. Ebből annyi máris megállapítható, hogy a gazdaság újraindítása sajnálatos módon van annyira fontos, hogy minden erővel törekednünk kell a szigorú korlátozások elkerülésére. Egyetemként számunkra az jelent kihívást, hogyan fogjuk szeptemberben újraindítani az oktatást, a projektmunkákat és a céges kapcsolatokat. Terveink szerint minden előadást, függetlenül a hallgatói létszámtól, online változatban indítunk, a személyes kontaktust a laboratóriumi órákra, szemináriumokra és konzultációkra korlátozzuk, legalábbis a félév első felében, illetve a második hullám kitöréséig.

Amennyiben szigorúbb intézkedések jelennek meg, teljes mértékben online oktatásra állunk át.

CW: Hogyan érinti mindez a laboratóriumi, ipari kapcsolatokat, az anyagiakat is beleértve?
KL: Műszaki képzésről lévén szó, az ipari kapcsolatok adják a projektmunkák, kooperatív képzések, szakdolgozatok súlyát. Szerencsére a kutatás nem feltétlenül jár személyes jelenléttel. Szervezett körülmények között ugyan, de az online együttműködés itt is megvalósítható. A tényleges kontaktussal járó mérések és kiscsoportos konzultációk - különböző biztonsági előírások betartása mellett - megtarthatók. A nagyobb csoportos változatok nem, ezért ezeket az első félév első felére időzítjük.
Ami az anyagiakat illeti, minden műszaki felsőoktatási intézménynek nehézségekkel kell szembesülnie, hiszen a klasszikus ipari-felsőoktatási együttműködések, közös, akár egyetemközi kutatások a szokványos formában jelenleg nem működnek, a videókonferenciák hatékonysága pedig csak részleges.
Ugyanakkor persze az egyetem nemcsak oktatásból és kutatásból él, hanem az infrastruktúrák bérleti szerződéseiből és rendezvényekből is. Ezek egy részét meg kellett szüntetnünk vagy az online térbe terelnünk, amitől természetesen visszaestek a bevételek.

Hosszú távon mindez komoly kiesést jelent az egyetem számára, de egyelőre együtt tudunk élni vele.

Az alternatív megoldások keresése közben állandó kapcsolatban vagyunk a fenntartónkkal.
Hasonló a helyzet a nemzetközi kapcsolatokkal. Online oktatásszervező eszközök segítségével tudtuk tartani a kapcsolatot a határokon túli intézményekkel, de a tudományos előrehaladást prezentáló konferenciák nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nagyvilágban is el-elmaradtak. Volt olyan tervezett konferenciánk, amelyre nagyon neves kutatók igazolták vissza részvételüket, ami növelte volna az egyetem nemzetközi presztízsét, online formában azonban mindez nem ugyanazt jelenti. Itt is alternatív megoldásokat keresünk, hasonlóan a többi felsőoktatási intézményhez. ■

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.