Hirdetés
. Hirdetés

Peren kívül megegyezett a Huawei és a Motorola

|

A Motorola és a Huawei kölcsönösen vádolták egymást üzleti titkok megsértésével, most bíróságon kívül megegyeztek.

Hirdetés

A Huawei Technologies és a Motorola Solutions korábban régi partnerek voltak, ám mindketten üzleti tittok ellopásával vádolták meg a másikat.A Motorola 2010 júliusában egy két éve folyó perhez alperesként vonta be a Huawei Technologiest. A per szerint a Motorola volt alkalmazottai üzleti titkokat loptak el és adtak el a Huawei-nek és a Huawei egyik viszonteladójának, a kommunikációs szoftvereket gyártó Lemko-nak. Az eljárásban több volt Motorola alkalmazottat azzal vádoltak, hogy már akkor a Lemko-nak dolgoztak, amikor még a Motorola kötelékéhez tartoztak. 

A most bejelentett egyezmény szerint a Motorola már nem tekinti alperesnek a Huaweit.
Idén januárban a Huawei indított egy pert a Motorola Solutions, a Motorola Mobility és a Nokia Siemens Networks ellen. A perben azzal vádolták a két, januárban megalakult Motorola céget, hogy a Huawei szerzői jogdíj által védett üzleti titkait és technológiáját a Nokia Siemens-hez próbálták átmenteni. A Motorola júliusban jelentette be, hogy 1,2 milliárd dollárért megvásárolja a Nokia Siemens hálózati eszközeit gyárt részlegét.

Az egyezmény megszünteti a Motorola Solutions és Nokia Siemens elleni eljárást, és lehetővé teszi, hogy a Motorola egy titokban tartott összegért a Nokia Siemens-hez csoportosítsa kereskedelmi egyezményeit. A Motorola Moblity elleni per már korábban megszűnt.

A Huawei és Motorola kapcsolata régi keletű, ezért is álltak többen értetlenül a perek sokasága előtt. A Motorola 2000 óta saját nevén forgalmazta a Huawei termékeket. Az amerikai cég 880 millió dollár értékben vásárolt mobil hálózati és rádiós technológiát a kínai cégtől - áll a két cég közös sajtóközleményében.

A Motorola sajnálja, hogy vitázott a Huawei-jel - ismertette Greg Brown Motorola elnök egy nyilatkozatban. A két cég úgy döntött, hogy megoldja a vitás kérdéseket és visszatér a hagyományos, bizalommal jellemezhető kapcsolathoz. A Huawei ügyvezető alelnöke, Guo Ping egy másik nyilatkozatban pedig azt jelezte, hogy a kínai cég függetlenül, a Motorola üzleti titkainak felhasználása nélkül fejlesztette ki termékeit.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.