Hirdetés
. Hirdetés

Rajzoló robot, önvezető autó és a repülés jövője

|

A bemutatott demonstrációk között számos újdonság volt látható.

Hirdetés

Június 15-én (kedden) szakmai napot tartott, június 16-án (szerdán) pedig nyilvános kiállítást rendezett a Mesterséges Intelligencia Koalíció. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületében megrendezett kiállításon a SZTAKI és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) más tagjainak fejlesztései is megtekinthetők voltak.

Június 15-én Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is ellátogatott az MI Koalíció Szakmai napjára. A miniszter és a Koalíció partnerei azokat a fejlesztéseket és demonstrációkat láthatták, amiket a második kiállítási napon bárki megtekinthetett. A MILAB tagjai mellett kiállított többek közt a Belügyminisztérium, a BME, a Bosch, a Continental, az Ericsson, az IBM, a T-Systems, valamint néhány - a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásával foglalkozó - vállalkozás is, az MI Koalíció partnerei közül.

Hirdetés

A SZTAKI által bemutatott demonstrációk között látható, sőt kipróbálható volt a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumban fejlesztett rajzoló robot, amit a 2020-as, a járványhelyzet miatt virtuálisan megtartott Kutatók éjszakáján is bemutatott az Intézet. A robot úgy rajzol portrét az ember arcáról, hogy az illetőről fénykép készül, amit egy algoritmus vektorizál, azaz "lefordítja" a képet a robot által értelmezhető vonalakra. A robotkar ezen vonalak mentén rajzolja meg az illető arcképét egy, a megfogójával felvett filctollal.

Szintén megtekinthető volt a SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriuma és a győri Széchenyi István Egyetem közös fejlesztésű önvezető autója. A Nissan Leaf alapokra épült autonóm jármű többféle szenzorral is fel van szerelve, ezek mentén tájékozódhat, akár a forgalomban is. Akik aktívan mozgó, önjáró járműveket szerettek volna látni, azok sem csalódtak: az agilisan manőverező autonóm drónok és a virtuális forgalomban közlekedő modellautó szintén ki volt állítva, ez utóbbi egy körforgalom akadályait veszi úgy, mintha csak a valóságban kéne manővereznie.

A kiállításnak része volt még a SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumában fejlesztett, flexibilis szárnyakkal felszerelt repülőgépmakett is. Az intézet kutatói fejlesztéseinek eredményeképpen jóval hatékonyabb lesz a repülés üzemanyagfogyasztása, ezáltal növekedhet a jövő repülőgépeinek teherhordó képessége. A szárnyakat egy Münchenben lévő, hétméteres szárnyfesztávolságú gépen tesztelik, az eljárás lényegéről azonban a kiállításon is megtudhattak minden fontosabb dolgot az érdeklődők.

Szintén a SZTAKI egyik fontos fejlesztése az a kontaktmentes csecsemődiagnosztikai eszköz, amivel az inkubátorban fekvő kisbabák életjeleit monitorozhatják a kórházakban úgy, hogy nem kell elektródákat ragasztani az érzékeny bőrfelületükre. A Gépi Érzékelés Kutatólaboratórium a Semmelweis Egyetemmel és a Medicorral közösen fejlesztette ki ezt az eljárást, amit akár otthoni ellátásra is lehet használni - és ez az eszköz is kint volt a kiállításon.

A SZTAKI által művelt kutatási területek összhangban vannak a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter (MediKlaszter) fejlesztési céljaival. Erre alapozva - együttműködésük megerősítéseként - a kiállítás alatt Klaszter belépési nyilatkozatot írt alá Monostori László professzor, a SZTAKI igazgatója és Dr. Steiner Arnold, a MediKlaszter elnöke, a MEDICOR Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.