Hirdetés
. Hirdetés

Több Windowsos tablet fogy majd

|

Alacsony, egyszámjegyű éves növekedési ütemre és a Windows operációs rendszer részesedésének bővülésére számít a táblagépek világpiacán az amerikai IDC informatikai és távközlési piackutató vállalat.

Hirdetés

A tavalyi negyedik negyedévben fordult elő első alkalommal, hogy csökkent éves bázison a táblagépek világpiaci forgalma. Az IDC piackutató vállalat ennek hatására a termékkategória éves forgalmára vonatkozó előrejelzését is lefelé módosította.

Hirdetés

A 2014-es 229,7 millió táblagép után az idén 2,1 százalékkal több, 234,5 millió táblagépet értékesítenek a világpiacon. Ennek több mint kétharmada, 67,4 százaléka fut majd Android operációs rendszeren, míg 25,6 százalékuk iOS, 7,0 százalékuk pedig Windows operációs rendszeren.

Tavaly 67,3 százalékban részesedtek az androidos készülékek a teljes forgalomból, 27,6 százalékban pedig az iOS és 5,1 százalékban a Windows készülékek.

"A Microsoft sok mindent jól fogott meg az utóbbi időben, ezért arra számítunk, hogy a Windows 10 operációs rendszer idei bemutatása nemcsak a saját piaci részesedését dobja majd fel, hanem az egész táblagép piacra pozitív hatással lesz" - mondta Jean Philippe Bouchard, az IDC táblagép-piaci kutatásvezetője.

 

Az IDC előrejelzése szerint 269,4 millió táblagépet értékesítenek a világpiacon 2019-ben és ezen belül 62,9 százalék lesz az androidos készülékek részaránya, 23,0 százalék az iOS operációs rendszeren futó készülékeké és 14,1 százalék a Windows operációs rendszeré.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.